Maszk nélküli próbarendezvényeket tartanak védetteknek

2021/05/11  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

Már követni is nehéz, hogy Nyugat-Európában hol és milyen teszteseményekkel próbálnak következtetni a vírus és a tömegrendezvények kapcsolatára – most a gondolat eljutott Közép-Európába is. Nem hozzánk.

A fotó illusztráció

Horvátországban az elmúlt napon 876 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta számuk elérte a 345 623-at. Az elmúlt 24 órában 46-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 7549-re emelkedett. Kórházban 1928 beteget ápolnak, közülük 217-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltóanyagokat használják. Eddig a védőoltások első adagját 894 881-en kapták meg, közülük a másodikat is 259 438-an.

Próbaprojektek keretében tesztelik a koronavírus terjedését Horvátországban azok körében, akik már megkapták mindkét oltást, vagy átestek a fertőzésen – írta a Jutarnji List című napilap kedden.

A digitális zöldigazolvány június 1-jétől belépőként szolgálhat különböző koncertekre, klubokba és olyan szórakozóhelyekre, ahol nem kell majd betartani a járványügyi intézkedéseket – közölte a lap egy, az országos válságstábhoz közeli forrásra hivatkozva.

Ezen a héten egy zágrábi étteremben száz olyan ember részvételével tartanak fogadást, akik már megkapták mindkét oltást, és a második dózis felvételétől legalább két hét telt el. A rendezvényen nem kell majd maszkot hordani és távolságot tartani, úgy lehet viselkedni, mint a járvány előtt: normálisan kommunikálni, közlekedni és enni. Hét nappal később tesztelik ezeket az embereket, hogy megnézzék, van-e közöttük fertőzött. Így akarják bizonyítani, hogy a védettséggel rendelkező emberek az idegenforgalmi idény alatt járványkorlátozások nélkül szórakozhatnak.

A fogadás után egy próbalakodalmat is tartanak majd. Ezen olyanok vesznek részt, akik az elmúlt hat hónapban átestek a fertőzésen, felvették mindkét oltást, illetve rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy gyors antigénteszttel.

A forrás szerint, ha a számok alátámasztják az elvárásokat, akkor a különböző szórakozóhelyeket és rendezvényeket QR-kód alapú digitális zöldigazolványokkal is lehet majd látogatni, vagyis a határátlépéssel megegyező feltételek mellett.

A projektet a horvát közegészségügyi intézet közreműködésével a vendéglátós dolgozók országos egyesülete szervezi és finanszírozza.


 

Horvátország, próbaprojektek, digitális zöldigazolvány, próbalakodalom

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek