Keltető: Keserédes hangulat, mély érzések, nyári dal – gézakékazég

2019/08/30  ·   Keltető   ·  koncert.hu

A Keltetőben szeretnénk olyan előadókat és zenekarokat bemutatni, akik éppen most rajtolnak és/vagy keveset, esetleg semmit sem szerepeltek eddig a zenei oldalakon. Várjuk a jelentkezéseteket!

KELTETŐ: Keserédes hangulat, mély érzések – gézakékazég

Mitől annyira menők a pécsi zenekarok?
Mi lehet a pécsi levegőben, amitől a baranyai megyeszékhely csak úgy ontja magából a sikeresebbnél sikeresebb bandákat? Erre a kérdésre próbál meg választ találni Lévai Balázs májusban bemutatott új zenés dokumentumfilmje, a Pécsi szál.

A pécsi gézakékazég zenekar már nem mondható mai csirkének: ősszel jelenik meg harmadik nagylemezük, az Elviselhetetlen körülmények. (Amint láthatjuk, név- és címadásban nem ismernek tréfát :) )

Élettörténetük dióhéjban:

1996 – megalakul a "kölyök" Géza kék azég
2002 – tetszhalott lesz a "kölyök" Géza kék azég
2006 – megalakul a gézakékazég
2012 – Valahol mindenki - első lemezmegjelenés
2016 – Mint azok a fák - második lemezmegjelenés

Restelljük, de a meglehetősen komoly előéletük ellenére még nem hallottunk róluk, itt az ideje, hogy velünk együtt mások is felfedezzék őket.

Szóval, az Elviselhetetlen körülmények a zenekar immáron harmadik korongja. Mivel nem ismerjük az eredeti felállást, kommentár nélkül továbbítjuk az infót: az első két lemezhez képest változás történt a ritmusszekcióban, Herkó Gábor dobos és Weiling Márton basszusgitáros csatlakozott a zenekarhoz, Pál András gitáros és Dömötör Géza gitáros-énekes mellé. Az új zenészekkel – saját bevallásuk szerint – nemcsak a zenekar átlagéletkora fiatalodott, hanem a dalírás és az alkotási folyamat is új erőre kapott.

Dömötör Gézával itt olvasható egy friss interjú

Pál András és Dömötör Géza viszonylag rövid idő alatt megírtak 11 új dalt. Az Elviselhetetlen körülmények így a zenekar eddigi legegységesebb, legkompaktabb dalparkja lett, mely a Mint azok a fák hangzását viszi, lecsupaszított hangszereléssel nyakonöntve, mely egyszerre adja vissza egy poros amerikai utazás érzését és a hullámzó óceánpart képzetét...

A keserédes hangulatú dalparkból emelkedik ki az első kislemez, a Kata, mely alapvetően egy bizakodó szerzemény egy váratlan találkozásról. A megtörtént eset ihlette szám egy  könnyen emészthető nyári dal, melyben Pál András e-bowjának monoton játéka adja a pszichedelikus csavart, a dobos Herkó Gábor zongorán is játszik, míg Dömötör Géza nyolcvanas évekbeli szintetizátorhangzásokat rejtett el a háttérben. A videót Pap Kristóf rendezte és Szuromi Mátyás fényképezte; fiatal pécsi tehetségekről van szó, akiknek ez az első ilyen jellegű munkája, jár nekik a figyelem.

 

 

gézakékazég, KELTETŐ

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek