Michael Jackson öröksége

Készül a Michael Jackson-életrajzi film

A poptörténet egyik legvitatottabb és legnagyobb hatású alakjáról 2026 tavaszán érkezik a Michael című életrajzi film, amelyet Antoine Fuqua rendez, és amelyben a főszerepet Jackson unokaöccse, Jaafar Jackson alakítja. A bemutatót az Egyesült Államokban 2026. április 24-ére tűzték ki, és a nemzetközi premier is ehhez igazodik. 

A kiállítás olyan tárgyakat mutat be, amelyek nemcsak a karrier-állomások kilométerköveit jelölik, hanem kapaszkodókat is adnak ahhoz a történethez, amelynek három, későbbi főszereplője ma már felnőttként próbál eligazodni az örökség útvesztőjében. Olykor szó szerint.

De ne szaladjunk előre.

A kiállítás díszei között felvillannak Michael Jackson budapesten játszódó történetének mozzanatai is: a HIStory-albumot beharangozó reklámfilm forgatása, a frissen házasodott pár – ő és Lisa Marie Presley – rövid, mégis intenzív városélménye, vagy épp az a bizonyos, Kempinski-folyosón kiosztott gyorshajtási cédula  (nem, nem Jacko hajtott gyorsan, a tőle autogramot kérő rendőrnek nem voltm más papírja). Ahogy a kurátor, Nagy Balázs videós narrációi egyik teremből a másikba vezetnek, kirajzolódik a színpadi illúzió mögötti precizitás – a Smooth Criminal dőlésének lehetetlen geometriája, a finálék felszálló trükkjei, a Thriller kisfilmes nyelve –, és mindez valahogy természetesen torkollik abba a gondolatba, hogy Jackson gyerekei is ezek között a történetek között nőttek fel.

Prince, Paris és Bigi – három különböző életút, mégis egy közös tengely: a gyerekeknek egy apa árnyékából és fényéből kell saját világot építeniük. Prince Michael Jackson I. mindig távolságot tartott a reflektorfénytől, inkább a jótékonyság felől közelít a családi örökséghez, és üzleti végzettségével csendesen, mégis állhatatosan tartja életben azt a fajta közösségi felelősséget, amelyet apjuktól látott. Bigi a legvisszavonultabb: filmkészítés, rendezés, háttérmunka – ahogy ő maga mondta, nem érdekli a reflektorfény, és nem vágyik a színpadra. A három testvér közül egyértelműen Paris az, aki a zenén keresztül igyekszik saját történetet építeni.

Paris Jackson pályája az elmúlt években teljesen új ívet vett. A wilted melankolikus, belső utazásaitól elindulva egy sokkal nyersebb, alternatív rockos-grunge-os megszólalás felé fordult, ahol az érzelmi kitörések nem mellékhatások, hanem magát a kompozíciót építik. Élőben ez még erőteljesebb: akusztikus hangszerelése mellett is feszes, sűrű levegőt mozgat meg, különösen azokon az estéken, amikor a Queens of the Stone Age előtt lépett fel. Ott érződött először igazán, hogy Jackson nem „valakinek a lánya” a színpadon, hanem egy hang, amely megtalálta saját gravitációját. Dalaiban az önkeresés és a gyógyulás témái úgy jelennek meg, hogy közben a zene sosem veszti el lendületét; a rock dinamikája és az intim líraiság egymást erősíti, nem kioltja.

Miközben a kiállítás az apa történetét rendezi össze, a gyerekeké most íródik újra, egyre több nyilvános felvetéssel...

Paris ugyanis jogi eljárást indított a hagyaték kezelői ellen, azt állítva, hogy a végrehajtók rosszul bántak a pénzügyekkel és a kedvezményezettek helyzetével. A beadvány szerint a kezelők 10 millió dollárt vettek ki kompenzációként, és több százmilliós összeg után nem történt befektetés, ami jelentős veszteséget okozott a hagyatéknak. A másik oldal mindezt határozottan visszautasítja: szerintük Paris a legnagyobb kedvezményezett, a hagyatékot pedig ők emelték ki a félmilliárdos adósságból. A vita 2026 januárjában folytatódik, és bár a jogi részletek száraznak tűnhetnek, valójában ugyanarról szólnak, mint a kiállítás központi kérdése: ki mondhatja el hitelesen Michael Jackson történetét, és ki kezeli azt a hagyatékot – anyagit és szellemit –, amelyet hátrahagyott?

A budapesti tárlat terében mindenesetre különös érzés végignézni a korszakokon, majd kilépni az utcára, ahol már egy egészen más generáció keresi a saját hangját. A Michael – the HIStory kiállítás 2026. február 1-jéig látogatható a Kecskeméti utcában.