A Billboardon debütált a magyar zenekar friss dala

2019/12/12  ·   Klippremier   ·  Labancz Andrea

A Belau nemrég zárta európai turnéját, tavasszal pedig új lemezt ad ki „Colourwave” címmel, amelyet áprilisban mutat be Budapesten.

A Billboardon debütált a magyar zenekar friss dala

A Colourwave a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel készült számot is tartalmaz. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni a fellépéseiken.

Erről az albumról való az instrumentális, “Natural Pool” című vadonatúj tétel, ami szintén egy karibi szigeten született – és a Billboradon debütált.

„A Natural Pool egy olyan helynek, vagy célnak a szimbóluma, ahova nehéz eljutni, ezért csak keveseknek sikerülhet, ez a révbe érés viszont, felszabadító érzéssel és párosul, amely életeket változtathat meg” – mesélte a duó a friss szerzeményről, amelyhez több samplinget is rögzítettek különböző karibi szigeteken.

 

A zenekar Londonban a legendás O2 Islington-ban zárta le az idei nemzetközi turnéját, a friss lemezt pedig áprilisban mutatja be Budapesten.

Belau, Fonogram-díj, Hangfoglaló, NKA, új dal, új album, Colourwave, Natural Pool

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek