A macskanadrágos csajok kitörnek a zártosztályról

2020/04/20  ·   Klippremier   ·  Labancz Andrea

Úgy tűnik, dalszerzés szempontjából jótékony hatással van a karantén az előadókra, hiszen folyamatosan érkeznek a legújabb hazai és nemzetközi produkciók. Most négy magyar újdnságot szedtünk egy csokorba.

Új videók

A hazai punk-éra egyik legrégebbi zenekara a Macskanadrág – 1994 óta tombolnak a hazai színpadokon. Most a javában készülő következő albumuk előfutáraként dobták fel a videómegosztóra "Az én csajom" című szerzeményt, ami a zenekar elmondása alapján egy kis hétköznapi párkapcsolati dal, melyhez a frissen elkészült videó meglévő felvételek alapjaira építkezik, rajongók által beküldött fényképek felhasználásával, egy vicces, 2 perces montázs keretében.

 

A legendás CAFB egykori legénységéből verbuválódott Cuki Presszó elnevezésű duó is saját dalokon dolgozik, aminek eredményeképpen a 2019-es év végén "Az én nagyapám" című számukra érkezett meg a hivatalos klip, most április elején pedig ismét egy feldolgozást  hoztak nyilvánosságra: az eredetileg Szakácsi Greg által jegyzett "Utazás" című track kapott új köntöst. A Kondella Krisztián (perka) és Sütő Lajos (ének, gitár) alkotta csapat robog is tovább a populárissá szelídített régi-új dalokkal, így ha beindul a koncertezés, több új darab is bekerül a repertoárba.

 

A zalaegerszegi modern metál feltörekvő bandája, a Lovecrose is készülődik a háttérben egy új koronggal, bár a járványnak köszönhetően már biztos csúszni fog a megjelenés. Viszont apránként megismerhetjük a teljes anyagot, ugyanis a mostani dalhoz készült klip már az ötödik a sorban, ami az új albumon is megtalálható lesz. A jelenlegi helyzetre való tekintettel a zenekar egy házi videó mellett döntött, ami a nem a legideálisabb megoldás, de egyelőre be kell érnünk ennyivel.

 

Utoljára hagytuk a tavalyi évben némi vérfrissítésen átesett Zártosztály zenekart, akik a Szétszakítva EP "Színpad" című dalához készítettek szintén karanténos változatú, ám jóval látványosabb videót. A dicséret a csapat gitárosának Csillag Endrének jár, hiszen ő dolgozta össze az egyébként otthoni felvételeket. A zenekar elmondása szerint kifejezetten nem egy újabb “otthonmaradós” klipet szerettek volna forgatni, bár mindenki otthonában vette fel a saját részét, ezekből, illetve koncertfelvételekből készült el a végeredmény, mely így többszörösen visszaadja és felerősíti a dal üzenetét.

Macskanadrág, Cuki Presszó, Zártosztály, Love Crose, új dal, új videó premier, 2020

 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek