De miért nyúlt a Superstereo az Edda egykori nagy slágeréhez?

2020/02/21  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Már tegnap este bemutattuk a Fb-oldalunkon a dalt, már akkor is az járt a fejünkben, amit Fluimucil Ábel is gyakran kimondott... Jelentjük, van válasz.

De miért nyúlt a Superstereo az Edda egykori nagy slágeréhez?

A „Bent a neved" és az „Utolsó szelfi" című slágerek szerzőpárosa, a Superstereo feat. Dé formáció újra akarták értelmezni a rock himnuszt, hogy egy modern, elektronikus feldolgozást készítsenek belőle.

 

„Mindkettőnknek régóta nagy kedvence volt az EDDA ikonikus szerzeménye, ezért átformáltuk a stílusunkra. Szeretnénk, hogy a fiatalabb generáció is annyira megszeresse a dalt, mint mi" – mondta Superstereo, azaz Laskai Viktor.

Pataky Attila örömmel járult hozzá, hogy új köntösben népszerűsítsék a Hűtlent.

Aki pedig "eredetiben" kívánja a dalt meghallgatni, annak az Arénában lesz rá lehetősége (csatolva a koncert adatlapja), ahol a zenekar az első 20 évének slágereit és a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

Superstereo, Edda, Hűtlen

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek