Egy különleges zongora búcsúdala

2021/10/13  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Egy kalandos nyarat és egyben első szóló EP-jét zárta le Zalai Richard új, egyszerűen csak Finale-ra keresztelt dalával. A rövid videót is kapott szám tulajdonképpen egy, a romániai Summer Daze fesztiválon született improvizáció, amely pontot tesz az album végére – és egyben egy különleges zongora búcsúdala is.

A fotó illusztráció (musictech.net)

 A IALAZ alapítója idén indította el szólóprojekjét aTravel the Unknown EP-vel. A kislemez a szülővé válás élményét járta körül, nyáron pedig végre élőben is felcsendülhettek a dalok, több új szerzemény és improvizáció kíséretében:

„A fesztiválok közül kiemelendő Erdélyből a Wonderest és a Summer Daze, ahol a csodálatos, unikális helyszíneken nagyon nyitott és érdeklődő közönség fogadott. Itthon a Fekete Zaj vitte a prímet, ahol a naplemente előtti idősávot sikerült elcsípnem. A Golden Hour című dalom a legideálisabb időpontban tudott megszólalni, a koncert utolsó dalaként” – mesélte Richard.

A most megjelent Finale is egy fesztiválon született. Címe egyrészt a Travel the Unknown EP lezárására utal, annak kvázi bónuszdalaként, másrészt pedig ez volt az utolsó szám, amit Richard a Fender Rhodes zongoráján írt.

„A hangszer azóta már a francia szörfparadicsom, Biarritz homokos partján él tovább és ad megannyi élményt, inspirációt új tulajdonosának. A megválás oka elég prózai. A hangszer közel 80 kg, ami sajnos nagyon megnehezíti az egyedüli mozgatását, így a rendszeres koncertezést. Szerencsére sikerült találnom helyette egy olyan alternatívát, ami hangban és érzésben ugyanazt tudja nyújtani, viszont súlyban sokkal könnyebb. Így fedeztem fel egy szintén amerikai kis manufaktúrát, akik a Rhodes-ok felújításával kezdték működésüket sok 10 évvel ezelőtt, azóta pedig kihozták a saját hangszerüket, ami ötvözi a legendás hangszer előnyös tulajdonságait, működését és hangját a 21. századi technikával.”

A videót a Summer Daze fesztiválon rögzítették, az operatőr Alföldi Csanád volt, aki az EP-hez forgott dunai live session videó werk filmjét is készítette.

A fellépéseken túl Richard meghívást kapott Kijevbe is, egy nemzetközi produceri táborba. Erről így mesélt:

„Egy hetet töltöttem rendkívül tehetséges európai producerek és zenészek társaságában a Masterskaya stúdió-komplexumban, amit a híres ukrán előadó, Ivan Dorn alapított. Ennek előzménye egy háromhónapos online kurzus volt, ahová a legjobb 50 került be több száz jelentkező közül. Én voltam az egyedüli magyar. Minden modult egy prezentáció követett, amit a kurzus oktatói pontoztak, így állt össze végül a sorrend a legjobb 20 résztvevőből, akik egy hétre Kijevbe utazhattak.”

A kinti, közös munka eredményeként a zeneszerző-producer várhatóan még idén új dallal fog jelentkezni, amit egy lett és egy portugál zenésszel írtak közösen. Várjuk!

Zalai Richard, Travel the Unknown, Fender Rhodes, zongora

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek