Élete végéig ingyenesen vehet részt a Papa Roach-koncerteken

2019/09/19  ·   Klippremier   ·  Simonyi Éva

A Papa Roach az idén januárban megjelent "Who Do You Trust?" című lemezén található dalhoz, a "Come Around”-hoz forgatott klipet, amit nemrégiben meg is osztott a nagyérdeművel. Van a klipben egy szívmelengető rész...

Fotó: bbc.co.uk

A videóban Jacoby felhívja az egyik legnagyobb rajongójukat, Mark Morenot a színpadra, akit a videó során kicsit jobban megismerhetünk, és megtudhatjuk, hogy Mark 57 Papa Roach koncerten vett részt eddigi élete során. A klip végén Jacoby a zenekar nevében és hálájuk jeléül egy bekeretezett PR-plakettet ad át neki –  és egy “Por Vida” (“For Life”) passt, amivel élete végéig a világ minden pontján ingyenesen vehet részt bármelyik Papa Roach koncerten.

A videó, amelyet egyébként New Yorkban forgattak augusztus 11-i koncertjükön, szeptember 12-én jelent meg. A “WDYT” albumot népszerűsítő turné az eddigi legnagyobb eseménysorozat a zenekar életében. Ennek a turnénak volt az egyik állomása az idei Volt fesztivál, ahol már többedik magyarországi koncertjüket adták (és ami fenomenális volt).

A klipet rendező Bryson Roatch elmondása szerint a videó célja az volt, hogy Mark Moreno szemszögéből meséljék el, milyen érzés, hogy ő és a zenekar is követi az érzelmeit, csinálja azt, amit szeret és ami boldoggá teszi. Mark a klipben meglátogatja nővére sírját is, aki 2016-ban rákban hunyt el, majd ezután láthatjuk a feliratból a gondolatot, mely szerint a zene és a közösség ereje, valamint a család és barátok támogatása a nehéz időszakokon is átlendíti az embert.

“Tudtuk, amint elkészültünk vele, hogy a Come Around egyike lesz azoknak az igazán különleges daloknak” – árulta el a frontember Jacoby Shaddix. “Amikor felvettük, még utána is csak dudorásztuk, olyan a dallama, ami megragad a fejedben. A dal arról szól, hogy akkor is kitartasz a barátod vagy szeretted mellett, amikor nehéz idők járnak.”

A videó elején és végén is Jacoby megköszöni a rajongóknak a támogatást, mert nélkülük most nem lennének ott, ahol, és akikért megéri ezt az egészet csinálni.

 

Papa Roach, VOLT Fesztivál, Who Do You Trust?, új album, Come Around

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek