Bár a bejutás kissé kalandosra sikerült, szerencsére időben bejutottunk a Papa Roach-ra, a koncertek közben pedig bőven volt időnk kicsit körbenézni a fesztiválon.
A bejutás azért is nem ment simán, mert az egyetlen konténer, ahol át tudtuk venni a jegyünket, éppen kifogyott abból a típusú jegyből, így körülbelül huszadmagunkkal fél órát kellett várnunk, míg megérkezett az utánpótlás, de emlékeim szerint ,amikor kint sátraztam sok-sok éve, akkor ennél jóval többet is álltam sorban, szóval túl lehetett élni. Inkább csak azért volt kicsit frusztráló a dolog, mert engem az egész felhozatalból a Papa Roach érdekelt a legjobban, amit így végül épphogy elcsíptünk.
De lényeg, hogy nem maradtunk le róla, időben befutottunk a Nagyszínpadhoz. Jobb oldalra álltunk, ott kicsit kevesebb volt a tömeg, bár pont ránk tűzött a hegyek mögött lemenő nap, sajnos akkor sem jártunk volna jobban, ha a másik oldalra állunk, ugyanis ott is ugyanolyan égető hőség és 0 árnyék volt. Én még mindig jobban örültem ennek az időnek, mintha szakadt volna az eső, de tény, hogy kicsit mindenkit kerülgetett a rosszullét az egy helyben állástól.
Ezen hál' istennek gyorsan segített a Papa Roach, akik csupán néhány perces késéssel léptek színpadra háromnegyed 7 után pár perccel. A zenekar új albumával érkezett hozzánk (Who Do You Trust?), de az sem csalódott, aki abba nem nagyon ásta bele magát, ugyanis elhangzott néhány közönségkedvenc is, mint például a kihagyhatatlan Last Resort, a Getting Away With Murder, a Scars, és a To Be Loved is. Az új albumról is próbálták a népszerűbb dalokat elhozni, úgy mint az Elevate, a Who Do You Trust? és a Not The Only One. A frontember elmondása szerint a turnén mindenhol forgatnak egy vágás nélküli videót, így az utóbb említett dalnál itt is előkerült a zenekar videósa, és felvételt készített a soproni közönséggel. Jacoby ennél a dalnál lejött hozzánk a színpadról, együtt bulizott a rajongókkal, fotózkodott, sőt még a magyar zászlókat is dedikálta. Nekem ez már a nyolcadik PR koncertem volt, így nem lepett meg a dolog, de még mindig jó volt látni, hogy mennyire élvezik a srácok, amit csinálnak. Ilyen rettenetes hőségben is, miközben látszott, hogy róluk is folyik a víz, olyan beleéléssel és energiával tolták le a bulit, amibe mi már félidőben belehaltunk innen lentről.
Jacoby többször elmondta, mennyire nagy megtiszteltetés nekik, hogy akárhányszor jönnek ide, mindig rengeteg ember jön el a koncertjükre, és ezért nagyon hálásak. Ez volt egyébként az ötödik magyarországi koncertjük. A buli vége előtt a The Prodigy nemrég elhunyt frontemberének emlékére eltolták a Firestartert, majd a Born for Greatness-szel zárták a koncertet.
Le a kalappal, ismét odatették magukat 120%-osan. Sosem okoznak csalódást, akárhányszor jönnek ide, én ottleszek!:)
Az átszereléskor beálltunk egy közeli pultba egy sörért, és bár minden tiszteletem a pultosoké, akik nagyon durván pörögtek, hogy minél hamarabb szolgáljanak ki mindenkit, ahogyan várható volt, kb. fél órát álltunk sorban. Koncert után a Nagyszínpad mellett ennél kevesebbet nem is vártam. A sör amúgy az átlag budapesti romkocsma árakhoz képest teljesen vállalható volt, sima, illetve ízesített dobozos sörök és csapolt sörök is vannak természetesen, 6-700 Ft körül.
A Cypress Hill kicsit késett, de a zenekar DJ-je közben végig hangolta a tömeget a bulira a zenekar régebbi slágereinek mixeivel. Amikor a színpadra léptek, kicsit kivert a víz (mégjobban, mint addig), de csak a hosszú ujjú melegítőpulóver látványától, amit nem tudtam hova tenni (se a végtelen slipknotos bőrdzsekit és térdig érő acélbetétest a fesztiválon a 35 fokban...). A Cypress Hill zenéjét gyakorlatilag mindenki ismeri, az is, aki nem hallgatta otthon a CD-iket. A 90-es években szinte lehetetlen volt kikerülni a házibulikon, filmekben, tévében, rádióban. Kicsit nosztalgiabulinak tűnt nekem “kívülről”, mivel nem nagyon hallgattam én sem magamtól a zenéiket, így az új dalok nem csengettek ismerősen, de a régi nagy slágerekre azért beindult a tánc a közönségben, akik egyébként elképesztő nagy számban gyűltek össze, gyakorlatilag a következő színpadig elért a tömeg.
A kb. másfél órás koncert után jött a kötelező átszerelés, ami során a színpad elején felhúztak egy óriási SLIPKNOT feliratú függönyt, így semmit nem láttunk a kezdésig.
Nekem igazából Corey Taylor másik zenekara, a Stone Sour áll közelebb a szívemhez, de nagyon jól tudtam, hogy mit várjak az estétől: óriási tömeget és megőrülést. Mindkettő összejött, a kezdés után annyira besűrűsödött a színpad előtt a tér, hogy nem is igazán volt esélyünk közel jutni a színpadhoz. Napközben is már rengeteg Slipknot-pólót lehetett látni, egyértelmű volt, hogy az emberek nagy része miattuk jött ki a fesztiválra. Amikor végre felhúzták a függönyt, és elindult a zúzda, akkor már tudtam, hogy itt talán jobb is, ha nem megyek be a pogó közepére. Elképesztő sok rajongó gyűlt össze, akik a zenekar minden egyes dalánál a mennyországban érezték magukat, gyakorlatilag egy percre sem ült le a hangulat, állandó pörgés volt a színpadon, folyamatosan történt valami, ami miatt nem lassult be az este, ami nagyban volt köszönhető annak is, hogy a magyar Slipknot rajongók már 4 éve vártak a lehetőségre, hogy ismét lássák kedvencüket. Corey Taylor többször elmondta, hogy végtelenül hálásak, hogy a magyarok ennyire szeretik őket, és megígéri, hogy hamarosan visszajönnek hozzánk.
Magáról a koncertről: számomra kicsit már sok ez a műfaj, ijesztőek a maszkok és félelmetes néha a színpadkép, illetve a közönségben is kicsit durvább volt a buli, mint ami nekem ideális (de ők élvezték, az tény, és ez a lényeg!), de ettől függetlenül imádom Corey Taylor stílusát, hangját, a zenekar vérprofi volt, és néhány dallamosabb és ismertebb szám (mint például a Duality vagy a Psychosocial) nagyon élvezetes volt még számomra is.
Mindent összevetve az elképesztő hőség és tömeg ellenére igazán élvezetes volt az első nap az idei VOLT-on.
Papa Roach, VOLT Fesztivá
Szólj hozzá!