Klipsztori: profi vívókkal forgatott a Honeybeast

2017/12/07  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Az „Így játszom” sikere után közel háromnegyed évvel jött ki most az új Honeybeast-videó. A vívókkal forgatott kisfilm a „Súlytalan” album harmadik kiadott dalához, a „Védtelen”-hez készült.

Klipsztori: profi vívókkal forgatott a Honeybeast

"Nagyon bízunk ebben a dalban, ezért is lett az album első száma. Korábbra terveztük a megjelenést, de az „Így játszom” várakozásokon felül jól teljesített, ezért vártunk" – meséli Bencsik-Kovács Zoltán, a zenekar szerzője, gitárosa.

A „Védtelen” nagyjából három síkon játszódik. Egy szomorú szerelmes dal, a szakítás utáni magányosságról, de a külvilág okozta fenyegetettségre is reflektál. Kifejezően ábrázolja azt az életérzést, ahogyan egy nő érzi magát manapság a világban. A harmadik réteg pedig maga a konklúzió, hogy igazából csak magunkra számíthatunk, ha meg akarjuk vívni a harcainkat.

A klip alapötlete a zenekartól jött. "Mindig csodálattal néztem a sportközvetítésekben a vívókat. Magával ragadtak a mozdulataik, a sport hangulata" – jegyzi meg Bencsik-Kovács Zoltán. A dal főszereplője valójában önmagával és a külvilággal is harcot folytat, szó szerint vív; a nő a férfivel szemben; gyönyörű képi megjelenítése a párkapcsolatok dominanciaharcának.

Az UTE Vívó Szakosztály jelenleg az olimpiára készülő sportolói, Kossuth Bálint és László Luca Kata szerepelnek a videóban. A női főszerepet egy idő után Erdei Nikolett táncos veszi át. A klip rendezője, a zenészként is ismert, Czoller Bence.

Mindeközben egészen februárig folytatódik a nagysikerű Symphoney turné , és már most közel telt házas a december 15-i, évzáró Honeybeast koncert a Barba Negra-ban.

Honeybeast, Súlytalan, Védtelen, klip

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek