Valamennyire mindannyian Lindák vagyunk

2020/04/04  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A Linda a twentees zenekar első száma a tavaly megjelent, Balkon című harmadik nagylemezük óta. Bár egyelőre a twentees is a virtuális világba szorult, a koncertezést már új basszusgitárosukkal, Melegh Tamással folytatják majd.

Valamennyire mindannyian Lindák vagyunk

A megfelelési kényszerre reagál a twentees szövegvideóval érkező új dala. A szám üzenete, hogy szeressük magunkat, béküljünk ki magunkkal... (Most úgyis sokat vagyunk együtt magunkkal...) Valamennyire mindannyian Lindák vagyunk és Lindák akarunk lenni: nincs olyan ember, aki képes elhajolni azon előítéletek elől, amelyekkel szembesülni kémytelen nap mint nap akár férfiként, akár nőként, tinédzserként, felnőttként, bármilyen minőségében.

A szöveget Kemény Gabriella költő-dalszerző írta, a produceri munkáért ezúttal is Ligeti Gyuri felelt.

"Bár gimiben igyekeztem a menő srácok közé tartozni, mindig is szimpatizáltam azokkal, akik úgy tudnak önmaguk maradni, hogy nem vágynak bárki elfogadására vagy befogadására. Leginkább a felnőttkorba lépve jöttem rá, hogy nem az a menő, aki mások miatt próbál változtatni magán, hanem az, aki kitart azon külső-belső jellemvonásai mellett, amelyek egyéniséggé teszik őt. Gyakorlatilag azt énekelem meg a dalban, hogy megváltoztak a gimis hőseim. Az a ruha a szép, amiben jól érzi magát a viselője, és az a boldog, aki hű tud maradni önmagához" – mesélte Balázs Konrád, a zenekar frontembere.

Ősszel a most megjelent szám folytatásaként érkezik a következő kislemez.

 

twentees, Linda

Képtár

  • Valamennyire mindannyian Lindák vagyunk kép 83562
 

 

Szólj hozzá!


Utolsó klubkoncertjét tartja a Kistehén

Utolsó klubkoncertjét tartja a Kistehén

A pandémia miatt az eredetileg 2020-ra tervezett búcsúkoncerttel az elválás is elmaradt és végül 2022-re tolódott, ám ennek a furcsa helyzetnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

A világhírű gospel-dal története, amelyet eddig már 67 millióan láttak

Azért valljuk be, még akkor is nagy szám ez, amikor hetente robbannak be olyan dalok, klipek, szövegvideók, amelyeknek pillanatok alatt szalad fel milliókig a számlálójuk. A cikkünk tárgya azonban mindenhonnan nézve egy igazi gospel-dal, nem egy divatos pop-, rock- vagy bármilyen sláger.

Áttolták tavaszra a GOTTHARD decemberi koncertjét

2020.04.13-i és a 2021.04.14-i koncert pótlása december 21-én lett volna, most a buli tett egy jó nagy kört, és visszaérkezett a tavaszi dátumra: 2022. április 16-án jönnek Budapestre, a helyszín változatlanul a Barba Negra.
Új koncertek