Cseh Tamás a hazai zenei élet legendás alakja. Bereményi Gézával alkotott szerzői párosuk az egyik legtermékenyebb közösség magyar viszonylatban. Dalaikon generációk nőttek fel, és nem véletlen, hogy a mai napig visszaköszönnek egy-egy aktuálisan népszerű előadó vagy csapat feldolgozásában. Sokan, sokféleképpen próbálták már elemezni, értelmezni, újragondolni az egyes dalokat, de én úgy gondolom, igenis vannak olyan szerzemények, amikhez nem érdemes, uram bocsá' nem szabad hozzányúlni. A Vodku fiai (Bata István, Szabó Árpád, Takács Szabolcs) 2010 óta rendszeresen fellépnek kisebb-nagyobb színpadokon Cseh Tamás dalokkal, amit korábban nekem is volt szerencsém megtekinteni, de azt kell mondanom, ezen az estén felülmúlták önmagukat is.
Már a kezdés is különleges volt, hisz az elsötétült nézőtéren a hangszórókból Cseh Tamás hangján szólalt meg a Micsoda útjaim, míg a Vodku vezéralakja Bata István a hátunk mögül sétált fel a színpadra kabátban, kezében pedig egy gitár és egy szalagos magnó. Kellékeit elhagyva, helyét elfoglalva, az elhalkuló bejátszást követően két apródjával bele is vágott a Budapest kettesszámú változatába. Nem sokáig maradtak hármasban a színpadon, először csak a Vodku aranytorkú énekesnője Bede Sarolta, majd nem sokkal később az egész zenekar csatlakozott a fiúkhoz (Bakos Csaba, Nemes János, Vázsonyi János). És hogy teljes legyen a névsor, az állandó zenekari tagokon kívül helyett kapott még a produkcióban Jobbágy Bence aki a gitár és a vokál szekciót erősítette, valamint Mózes Tamara, aki zongorán kísért, és vokálozott egyben.
A vendégművészek sorát Hámori Gabriella színésznő nyitotta, az Eszembe jutottál című keserédes dallal. A megszokottól eltérően a színpad jobb szélén állva énekelt, ami először megosztotta a figyelmem, de egy idő után azon kaptam magam, hogy csak rá koncentrálok. Rettentően jól állt neki a dal, és olyan érzelem dús előadásban volt részünk, aminek hatására még azoknak is felpattant a szemhéja, akik esetleg már épp kezdték volna felvenni a relaxációs pózt a kényelmes székben. A vendégek sorát erősítette a ma már énekesnőnek is nyugodtan nevezhető Tompos Kátya, akinek az első részben a F. M. Dosztojevszkij és az ördög című komoly színészi munkát igénylő dal jutott, de igazán szórakoztató produkció kerekedett belőle. A második felvonásban a legelső Cseh Tamás dal, Az ócska cipő melankólikus andalgásával vette le a közönséget a lábáról. A Fehér babák ezúttal a négy vendég hölgy Bede Sarolta, Tompos Kátya, Jordán Adél és Hámori Gabriella tolmácsolásában szólalt meg a színpadon, míg az emeleten a nézőközönség közt az egyszem fúvós hangja hallatszott. A közkedvelt házaspár Jordán Adél és Keresztes Tamás egyfajta családi programként két népdal erejéig közösen is színpadra álltak, ahol Tamás kezében még a harmónika is megfordult. A színpad jobb oldalán, a nézőtér közvetlen közelében kapott helyet egy kis kávézó sarok zongorával, ahol Rudolf Péter és Keresztes Tamás párbeszéd jelleggel adta elő a Presszó című kissé szatírikus, irónikus darabot. A hangsúly ezúttal a színházias jellegen volt, de azt kell mondanom, egyetlen percig se volt zavaró. Majd hirtelen átkötéssel talán az egyik legismertebb dal, a Csönded vagyok lágy ritmusaira eszméltünk, Keresztes Tamás helyét pedig Rudolf Péter élete párja Nagy-Kálózy Eszter vette át, aki olyan átéléssel énekelt, mintha szerelmük rózsaszín korszakát élnék. Igazán megható pillanat volt. A Minden álmomban már duettként hangzott, és lehet, hogy ez nem a megfelelő szó egy hosszú éve együtt élő pár tekintetében, de olyan aranyosak, annyira összeillenek, és ez minden egyes mozdulatukon látszik. Azt hiszem, erre mondják, hogy az Isten is egymásnak…
A Vodku fiai kínosan ügyelnek arra, hogy az előadott dalok az eredeti formában szólaljanak meg a színpadon, ezért csupán egyetlen szerzeményhez nyúltak hozzá (Égboltsapkájú), de azt hiszem ezért az átdolgozásért a mester se haragszik odafenn. Az esten olyan apró plusz információkat is megtudhattunk a Vodku fiairól, mint a megalakulás, és az első Cseh Tamás est apropója, vagy hogy a Vodku tagjai minden nyáron egy hetet töltenek el együtt a festői szépségű balatoni dombon Zamárdiban; de fény derült Bata István első találkozására Cseh Tamás dalával, amit még a sorkatonai szolgálata alatt zárt szívébe (Antoine, Desire és a szél). Amit én igazán szeretek bennük, az a fajta szakmai alázat, és tisztelet az elődökkel és egyáltalán a kultúrával szemben, amit manapság csak igazán elhivatott zenészek esetében érzékelhetünk. Az már csak hab a tortán, hogy Bata István hangja igencsak hasonlít a főszereplőéhez, így amikor becsuktam a szemem, valóban úgy éreztem, mintha visszarepültünk volna az időben jó pár évet, és ezért különösen hálás vagyok. Cseh Tamásnak pedig egyenként üzenjük innen a földi pokolból: I Love You So…
Fotó: Kleb Attila
Szólj hozzá!