De lépjünk vissza 16 évet az időben, egészen a Helldorádo album megjelenéséig 1999-ig.
Akkoriban a Kimnovák, Kispál, Pál utcai fiúk, Takáts Tamás, Warpigs, Publo Hunny és Black Out zenekarokat hallgattam előszeretettel, és rendszerint hetente mentünk is valamilyen rock- vagy blues koncertre. A West End helyén volt a Banhof klub, ahova régen jártunk, de 1999-ben ez már nem volt nyitva, szóval fogalmam sincs, hol voltak ezek a koncertek. Talán a Wigwamban, amely ma Club 202 néven ismert, vagy a Banán klubban, amely ma semmilyen néven nem ismert. Szóval a rap és hiphop olyan messze volt az érdeklődési körömtől, mint a mulatós műfaj a zenei értéktől.
De jött egy lemez, amelyet egy kedves barátom hallgatott a buliautónkban – ez konkrétan egy Skoda Fabia volt, és olykor heten ültünk benne, s úgy mentünk Budapestre bulizni, hogy minden piros lámpánál ki kellett szállni, és lehúzni egy dekás rövidet...
Szóval kazettán mindig ezt az albumot raktam be a kocsiba: Ganxsta Zolee és a Kartel –Helldorádo. Csajozni indulni a pesti éjszakába 19-20 évesen, és közben azt hallgatni rímekbe faragva, hogy miként lehet szopatni és mindenki bassza meg, mert a pina és az alkohol az élet felbecsülhetetlen… (Minden másra ott a MasterCard.) 1999-ben, amikor az ingerküszöbünk elkezdett emelkedni, ezzel együtt megindult a lejtőn a pesti élőzenés klubélet az önmaga ásta gödör felé, jött ez a pár mocskos szájú pasas, és az albumuk összes dalát kívülről fújtuk. Látókörünk kitágult, és Ganxsta után egyre jobban fogadtuk be a nem annyira rock zenéket is, mint a Sub Bass Monster, de erről majd később. Egyszer csak.
Ganxsta új ajtókat nyitott meg előttem, és azóta is tart a rajongásom. A kis kitérő után, lássuk, miként kapcsolódik a 20. éves buli a múlthoz, mert bőven volt részem időutazásban.
Első időutazási élményem aznap J. Andris barátommal volt, akivel a koncertre mentem, és aki 1999-ben a főnököm volt a pilisvörösvári Rotburger sörfőzdében, ahol lelkesen főztem a sört. Szóval vele már évek óta nem voltam sehol, és nosztalgikus érzés kapott el, ahogy elindultunk a koncertre, és házi söréből tankolunk fel az útra. Pont, mint 20 éve. Nem mellesleg, neki köszönhetem a punkzene szeretetét, de erről is később. Egyszer csak. Velünk tartott még K. László világhírű dobos is, aki a hangulatért felelt az autóban, és Gyuszi, akinek a hangja erősebb volt mindennél.
A Barba Negra parkolóba érve, úgy fél 9-kor, döbbenten konstatáltuk, hogy már megy az előzenekar, a Gypo Circus, akiket nagyon meg akartam nézni. Persze, szokás szerint lemaradtam róla. Ahogy nézem, esélyem sem lesz arra, hogy 20 percnél kevesebb idő alatt beérjek, mert rengeteg ismerős állja az utamat, akiknek bizony illene köszönni. Na, ekkor vesztettem el a utitársaimat, és az éjszaka folyamán talán egyszer kereszteztük egymás útját. ( Andris, remélem tetszett a koncert)
Ahogy belépek a helyre, a kezembe nyomnak egy sört, és elindult a féktelen szórakozás. Ganxsta-koncerten vagyok, és több rocker barátommal találkozom, mint bárhol máshol. A negyedik sörnél a színpadra lép az Uzipov zenekar, és felfedezem a tagjai közt Hosszú Gábort, aki az 1999-es élményeimbena Publo Hunny zenekar gitáros-énekese volt. Időutazás kettő! Meggyőző rockot tolnak az arcunkba, és látva őket, ki merem jelenteni, hogy fogunk még hallani róluk.
Az ötödik sörömnél a Quimbytől megy a kivetítőn a Hasta la Ganxsta, ami Döglégy temetéséről szól. Micsoda ünnepélyes hangulat támad látva a faltámadást! A hatodik sörömnél Puzsér Róbert lép a színpadra, és a tőle megszokott stílusban felkonferálja a Kartelt. Mint amikor a hadvezér a katonákhoz intéz beszédet a harcmezőn, úgy tüzeli fel a közönséget. Üvölt mindenki, és vérszagot fogunk a beszédtől, amely olyan jóra sikerült, hogy minden porcikámmal feszülök, és kész vagyok feláldozni magam és véremet adni a koncertért. Ahogy mondta: "Kurva nehéz nem szeretni Ganxsta Zolee-t!"
Színpadon a Szűzoltók, és a közönség sírva kéri, hogy a Kartel erőszakolja meg őket egyesével a hangfalakon keresztül. A telt ház kifekjezés nem adja vissza azt, hogy mennyien voltak, mert csak a dohányzóban több ember volt állandóan, mint egy Vasas- Paks focimeccsen. Minden szám után a megérdemelt ováció és taps tépi fel a hallójárataimat. A kurva sok emberhez képest a kiszolgálás gyors és udvarias, szinte 2-3 percen belül megkapom a sörömet, amit 2-3 perc alatt félig ki is lötykölök, ahogy áthajtogatom magam a tömegen. De kit érdekel, amikor Döglégy és Big Daddy Laca az este ünnepeltjei.
Ezen az estén az árvák könnyét is meg fogja inni a publikum, mert ez egy régi vágású közönség, és férfiasan lealjasodik mindenki az ünneplés hevében. Sláger slágert követ, és a színpadra lépnek a meghívott vendégek is. Siska Finuccsi, Brains feat Saiid (AKPH), Soerii & Poolek, Csipa (Hooligans), Paddy and the Rats, Majka – és nem tudom hány év után, de ismét színpadon látom Pierrot-t, aki 20 éve a Kartel meghatározó háttérembere. Ismét időutazás! Élvezik a színpadon a bulit, ez tisztán látszik, és persze tudjuk, hogy ugyan Ganxsta és Laca az ország legkeményebb fenegyerekei, de érezhető a meghatottság rajtuk is, ahogy végignéznek a közönségen a szokásos tökmarkolászás közben. Ez a látvány és hangulat még a legkeményebbeket is megríkatja.
A zenekar profi, és hard-core-ból úgy váltanak át lassú blues-os témákra, hogy ettől még B. B. King is felpattanna a székből örömében. Amikor 1999-ben a PepsiSziget Nagyszínpadán a Kartel játszott (igen, a nagyszínpadon is voltak régen magyar előadók), akkor láttam először olyat, hogy egy rap-hip-hop banda hangszerekkel és élő-lélegző igazi emberekkel zenél, nem pedig lemezről megy az alap. Ezt a jó szokást a tökéletességre fejlesztették hangzásban és látványban egyaránt. Tiszteletköröket megyek a teremben, mert igyekszem felmérni a hangulatot, hogy vajon hátul is megy-e az őrület, vagy csak az első sorokban. Mit mondjak. Bármerre mentem, mindenhol úgy énekelték és mondák a szöveget, mint elöl. Egymásnak, a levegőnek, a színpadnak vagy a sörnek – de mindenki valakinek vagy valaminek rappelt.
Ha választanom kéne, milyen dalok szóljanak a koncerten, akkor nagyon nagy bajban lennék, mert minden Ganxsta-dal sláger nekem, de talán, amit most nagyon hallanék, az a MiTiSzó? lenne. Főleg a nyári élményeim miatt is nagy kedvenc a dal. És bizony mozdonyként hasít bele a tömegbe a szám eleje, és mindenki olyan marha keményen énekli, mint a kád széle. Arcot pár fokkal felemelni, érdektelen, kihaénnem ábrázatot felvenni, az ujjakat görcsmentesen ritmusra mutogatni – és már kész is vagyunk a koreográfiával.
Mellettem egy csaj keményebben nyomja, mint egy brooklyni, aranyláncos, dollárjeles bandatag. Mindenki gecikemény lett már, és próbálom a szókincsemet bővíteni a pulthoz érve, hogy véletlenül ne a „Bazzeg, adj egy sört” - mondattal rendeljek, és ezzel minden emberi mivoltomat elveszítsem a kiszolgáló személyzet szemében. Nagy feladat ez ilyenkor, elhihetitek, hisz egy koncerten mindig a fellépő zenekar hatása alá kerülök. Szerencsére, valahonnan megtalálom magamban a „Légy szíves, kérek egy sört!” mondatot, de sikerül mégis lehúznom magam, mert meghallom a másik kedvencemet, és felordítok, hogy „Aztabüdöskurvafsszba, ez a Rossz Vér!”, majd bárgyú pofával ránézek a pultosra és a „Bocs, ezt most kimondtam” - szöveggel elviszem a nem tudom hányadik sörömet.
A koncert egy kiválóan felépített buli volt – és nagyon jól is lett levezényelve. Nem találtam benne hibát, és pont ezt vártam ettől az eseménytől. Lehet, kihagytam az írásban részleteket, de írásos bizonyítékom van róla, hogy miért. A számlám öt számjegyre rúgott a végén, de szerintem a Kartel ezt várta el tőlem. Így mulat a magyar! Ezt nem lehet szörppel és ropival ünnepelni, hanem bizony férfi módjára kell. A hely tökéletes választás volt, de egyet megtanultam ezen az estén. A Barba Negra környékén soha nem eszem gyrost. Nem tudom, mit vétettem, de büntetést kaptam az ördöghúsból készült gyrosszal. Bezzeg a Király utcában a sarkon...
Fogalmam sincs, hogy a barátaim miként jutottak haza, de régen is így mentek ezek a dolgok. Amíg a rendőrség nem hív, addig életben vannak, és aggodalomra semmi ok.
Tökéletes este egy durva 20 év lezárása alkalmából, amit további 20 év követ, remélem. Ganxsta sokat adott a magyar zenének. és ezzel nekem is. mert mindig – bújtatva vagy nem bújtatva– belecsempész legendákat a lemezekre. A Rossz Vér című Deák Bill-dal nekem általános iskolában lett a kedvencem kedves bátyám hatására, és rajtam kívül sajnos csak a tanáraim szerették. Ganxsta előadásában viszont olyan emberek is megismerték az eredeti nótát, akikről azt sem feltételeztem, hogy egyáltalán megjegyzik Bill kapitány nevét. Zolee hatására viszont utánanéztek, miből is született a nóta és ki az a Bill, aki király.
Köszi, Zolee, még 20 év letöltendőt kívánok nektek a magyar zenei showbiznisz fegyházában. Amikor csak lehet és időm engedi, ezután is megyek beszélőre, amikor csak felléptek! Szép volt! Eszemf*szom megáll!
Szólj hozzá!