A 4S Street egy gyergyószentmiklósi zenekar. Eddig három albumuk jelent meg. A zenekar tagjai: Alin Nicuta (ének, akusztikus gitár), Mihály Csaba (billentyű), Fülöp Loránd (gitár), Szabó László (basszusgitár) és Pál Andor (dobok).
Mintegy véletlenül tudtuk meg, hogy lesz előzenekar. 4S SREET – a nevüket sem hallottam még... (Ez nem dicsőség vagy minősítés, csak tényközlés.) Viszont nem jelenti azt, hogy egyetlen dalukat sem. Mert ahogy rájuk kerestem, kiderült, hogy legalább három számukat hallottam már valahol, valamikor. Aztán azon kaptam magam, hogy egy délutánon keresztül a dalaikat hallgattam. Az együttes Mesélek a bornak című számát átküldtem a fiamnak, aki a maga sztoicizmusával hamarosan csak ennyit viberezett vissza: „Már az akkordjai is megvannak!” Egyszerűen gyönyörű muzsika – remek választás volt a Republic elé: van rokonság a népzeneiségben és a dallomosságban is. Ültek is a dalaik, a Republic közönsége vette is az adást.
S akkor jöjjön a Republic... Most valami eredetit kellene írnom. Holott tulajdonképpen minden Republic koncert egyforma. Jó, persze, mindegyik más, de kiszámítható: kiszámíthatóan jó.
Azt a kérdést, hogy van-e Cipő nélkül Republic, már nem rágcsálom tovább. Megtettem már, letettem a voksomat: minden tiszteletem mellett is azt mondom: igen. Egy mondatot nem bírok kihagyni: a Republicnak Cipővel megjelent huszonegy lemeze. A legnagyobb slágereik úgy az első négy-öt lemezükön voltak. Szerintem csak a legnagyobb fanok tudnak dalokat mondani a Bólints, Tibi!, a Mondja, maga bohóc?, a Köztársaság, a Tiszta udvar, rendes ház vagy a Kenyér vagy igazság című lemezekről. S nem soroltam fel minden lehetséges albumot. Persze, minden lemezen van legalább egy olyan dal, ami sláger lett. De jó, ha egy van. Ezzel szemben az utolsó három stúdióalbumuk hemzseg a jó nótáktól. Nem, ebből nem az a végkövetkeztetés, hogy Cipő nem tett jót az együttesnek, hanem azt, hogy az ő halála után össze kellett kapniuk magukat a srácoknak, hogy bizonyíthassák a létjogosultságukat.
Rengeteg ismert nóta, megbízható, bebetonozott slágerek, nincsen, nem lehet Republic koncert a Ha itt lennél velem, a Repül a bálna, a Szállj el kismadár, a Tizenhat tonna, a Neked könnyű lehet nélkül. Ami egyfelől jó. Másfelől, hm, hát, a magam részéről ezeket a számokat már simán unom.
S akkor máris az egyik lényegnél vagyunk. Mármint azon túl, hogy minden Republic koncert esemény. Minden bizonnyal azért is, mert a setlist összeállításánál azért nagyon figyelnek arra is, hogy a dalok kronológiája a lehetőségekhez képest kiegyensúlyozott legyen. Így képeznek az új dalokból is időtálló slágereket. Bár kétségtelen, hogy a számomra a leges-legkedveltebb Republic-dalok között levő Rajzoljunk álmokat című dalt nagyjából csak én táncoltam, énekeltem végig abban a szűk mikrokörnyezetben, ahol tegnap a koncerten álltunk. :-D
A szerkezet mindig egységes, nem lóg ki belőle semmi. Oké, tegnap este a Micimackóval egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni. Arra a számra teljesen leállt a koncert. De úgy festett, csak nekünk. A közönség különben csarnokszerte tombolt. Volt, aki egy plüss Micimaci is becipelt. Boros Csaba a felkonf alatt mosolygva rá is szólt:
– Tedd még el, elrontod a meglepetést!
Ezzel a dallal már anno sem tudtam mit kezdeni, amikor lemezre is felkerült. Egy az egyben, republicosítás nélkül. Lépjünk tovább!
.jpg)
A harmincöt éves szülinapról szóló koncert bőven kínált meglepetéseket. Ennyiben teljesen más volt mint az egyéb Republic koncertek. Mert azért nem jellemző, hogy a zenekar más előadók dalait játssza. Jó, volt egy lemezük Cseh Tamással, amelyen meglepően felcserélhetők voltak és ugyanúgy autentikusan szóltak egymás dalai a másik szájából, gitárjából. Meg az is jó, hogy volt egy Cipő-Koncz Zsuzsa duett is (Ég és föld között). De tudtommal a Republic Nox-ot még nem muzsikált. Nincs azzal sem baj, hogy Péter Szabó Szilvia meghívása érezhetően a Nox közeledő koncertjének promója volt, de nem volt Republic-idegen a fellépés. Sem az Erdő közepében, sem a Nox dala, a Szeretem szempontjából.
– Azért érdekes volt amikor Tibusz színpadra lépett, megérkezett vele a zene – mondtam a kocsink felé battyogva.
– Hát, igen, mondanám, hogy zongorázni lehetett a különbséget, pedig gitároztak... De akkor is, semmi baj nincsen a Republic zenéjével önmagában sem. Csuda jó akkor is, ha nem a virtuozitásról szól, akkor is!
Tibusz a Repül a bálnát játszotta a zenekarral. Igen, a színpadon ott volt Tátrai Tibor, jött, s gitározott egy remek szólót, majd ment is.
Ennél meglepőbb a Csak a szívemen át című dal vendége volt. Mert se nem zenész, se nem énekes – de zenélt és énekelt. Egy ország ismeri a nevét. Én is nap mint nap hallgatom a reggeli ébresztőműsorát. Bocsinak, azaz Bochkor Gábornak hívják. Ahogy Boros Csaba felkonferálta:
"A magyar rádiózás legnagyobb fenegyereke!"
Ki is volt még? A Szállj el, kismadár elején egyszerre megjelent a színpadon egy színes sportköntösbe öltözött figura, és boxállásba ugorva lezavart egy menetet, jobbról, balról, jobbhorog, balhorog... Aztán Boros Csaba bemutatta:
– Erdei Zsolt, Madár, ökölvívő világbajnok! Minden meccsére a Szállj el, kismadár-ra vonult be.
Volt tehát jövés-menés a színpadon... Mi mondható még erről a koncertről? Hm... Talán annyi, hogy időközönként egy Republic-koncert létszükséglet, kiteljesíti az életet. Természetes velejárója a jó, a jobb közérzetnek.
– Mi volt a véleményed a koncertről? Nem is mondtad... – kortyolt a reggeli kávéjába a feleségem.
– De... Az, hogy úgy volt jó, ahogyan volt. Ha leveszem az unásig játszott, de el nem hagyható számokat. Semmi baj nem volt a színpadképpel, a vetítésekkel, a lángcsóvákkal, szikrahányással, szerpentin, konfetti, szappanbuborék meg minden, de ha nem lett volna egyik se', az sem baj, akkor is tetszett volna az egész. Így megadták a módját.
– S hiányzott neked valami dal, amit nem játszottak?
– Tengernyi minden! De akkora a repertoárjuk, hogy nem lehet olyan dallistát összeállítani, ami mindenkinek megfelel*.
* Egy dal hiánya azért tényleg fájt. A Republicnak köszönhetem, hogy az első házasságomat lezártam. Vasalás közben hallgattam, amikor szíven ütött a szöveg. Folytak a könnyeim, és megértettem mi a további utam. Vagyis közvetve a Republicnak köszönhetem, hogy becsuktam egy ajtót, hogy másik nyílhasson. Vagyis így-úgy nekik köszönhetem Szerelmetesfeleségtársamat. Ja, a Kirúgjuk magunk alól a földet című dal volt az. Amíg csak élek, nem lehetek érte eléggé hálás.
Fotók mind itt:
Republik, MVM Dome
Szólj hozzá!