Lábas Vikiről sokaknak talán a vidámság, az öröm és a mosoly jut eszébe, illetve az a könnyed, pozitív hangulat, amely őt és zenekarát jellemezte az elmúlt évtizedben. Az énekesnő most egy egészen új arcát mutatta meg, azt a belső világot, amelyet eddig talán csak ő maga ismert – vagy ő is éppen az utóbbi időben ismerte meg. Nehéz úgy írni a hallottakról és látottakról, hogy ne áruljak el túl sokat, mégis betekintést engedjek az élménybe.
Valójában talán éppen erről szólt az egész est: betekintés.
Hiszen Viki betekintést nyújtott nekünk – nemcsak gondolataiba, hanem érzelmeibe és lelkébe is. A Fesztivál Színház pódiumát egy hatalmas vászon uralta, a háromtagú zenekar hangszerei kétoldalt, maximális teret adva középen Vikinek és a táncosoknak.
Őszintén bevallom, amikor megjelent az új anyag első előzetese, egy kicsit megijedtem: Lábas Viki mindig hangsúlyozta az élőzene fontosságát, a „Magamat keresem” azonban merőben eltért ettől. A premier azonban visszaigazolta azt, hogy Viki továbbra is az élőzene pártján áll, és énekhangját sem szorítja háttérbe semmilyen tekintetben. Vikit az új formációban iamyank, Lee Olivér és Sárkány Bertalan kíséri.
Nem érdemes párhuzamot vonni a korábban tapasztaltakkal, mert a „Magamat keresem” és az „Az én szívem játszik” valami egészen mást mutat meg Vikiből, mint amit eddig láthattunk. A darab az énekesnő életének állomásain vonul végig hat etapban, amelyek során mindent szokatlanul őszintén tár a közönség elé dalban, prózában és a tánc segítségével. A darab bevezetője rögtön egyfajta agyalást, kattogást, túlgondolást jelenít meg, de szóba kerültek Viki születésének körülményei, a kamasz- és fiatalkor, a felnőtté válás, és kifejezetten erőteljes momentum volt a női lét nehézségeit bemutató rész. Előkerült önmagunk túlhajszolásának kérdése is, amelyet hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni egészen addig, amíg a test nem jelzi a végkimerülést.
Persze tudjuk, hogy ez most csupán egy felsorolás, a darabban látott mélységeket itt – ha megpróbálnánk sem – lehetne feltárni. Legyen elég annyi, hogy néhány könnyedebb dal- és táncbetét kivételével ezúttal Lábas Viki sötétebb, keményebb, vadabb, elkeseredettebb, aggodalmasabb énjét ismerhettük meg. Mindazt, ami eddig is benne volt, kívülről azonban nem láthattuk. A sokak által hasonlóan átélt élethelyzetek színrevitele biztosan mindenkiben benyomott bizonyos gombokat, amelyek által némiképp magára ismerhet. Ez talán célja is volt a darabnak. A Toldi Miklóssal, Bérczesi Róberttel és Szepesi Mátyással együtt megalkotott dalokon és dalszövegeken túl minderre ráerősített a fantasztikus koreográfia és a kivételes látvány, amelyben még háromdimenziós térhatás is megjelent.
Ha netán úgy éreznénk, hogy az est egy kissé negatív hangvételű, nem tévedünk. A feloldozás azonban nem marad el: a darab fináléjára megérkezett az a Viki, aki már rendben van magával, és azt üzeni, hogy „a csend a remény”, és a reményt gyakorolni kell, napi kétszer. Egy biztos: bár Lábas Viki estjét tulajdonképpen a könnyűzene hatja át, előadásmódját tekintve mindenképp különleges helyszíneket igényel, és egyedi atmoszférát teremt.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
A közönség legközelebb május 12-én Pécsen, majd július 11-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatja az estet. A premier után kíváncsian várjuk a folytatást, hiszen a Vikivel készített korábbi interjúnkban arról is szó esett, hogy a darab folyamatos változásban és bővülésben van, adott esetben az énekesnő aktuális élményei is befolyásolhatják.
Aki tehát szeretné jobban megismerni Lábas Vikit, az ő történetét, és azt, hogy mi zajlott benne az elmúlt években és évtizedekben, az ne hagyja ki a különleges est nyújtotta élményt.
Lábas Viki, Margaret Island, Müpa
Szólj hozzá!