Ha létezne "koncert-kóstolójegy", vagyis valami olyasmi, hogy bemehetsz mondjuk egy számodra ismeretlen előadó koncertjének első számára, aztán eldöntöd, hogy maradsz-e, akkor 10-ből 10 ember rohanna megváltani a rendes belépőt, nagyjából azután egy perccel, ahogy Ben Caplan először megszólal a színpadon.
Számomra ugyan nem ismeretlen, sőt, de amikor az első hangok felcsendültek, egyszerre csordult ki a könnyem és borsódzott a hátam. Pedig hallottam már... Próbáltam magyar példát keresni, vagyis olyan zenészt, aki egy szál gitárral/zongorával (és herflivel) kiáll a színpadra, és térdre kényszeríti a hallgatóságot, de egyelőre nem találtam, mert Caplan orgánuma, stílusa és színpadi jelenléte unikális.
Ezen a koncerten sokkal többen voltak, mint két évvel ezelőtt, de akkor még ott lengedezett a pandémia rossz szelleme, azóta bátrabbak lettünk. És nagyon jó közönség gyűlt össze ezen a hideg novemberi estén, én konkrétan vacogtam még, amikor beértem a Dürer halljába, de minden bajom elmúlt, amikor a színpadra lépett.
Ajánlóinkban mi is ismételgettük a promóter toposzait: őrült költő, őrült porondmester – de Ben Caplan minden, csak nem őrült (igen, azért _úgy_ néz ki...): nála józanabb előadó kevés van, maximum szarkasztikus keretekbe foglalja mindazokat a parákat, amelyek az életünket befolyásolják, legyen az a halál, a pandémia, az elmúlás, a bolygó pusztulása vagy a menekültek helyzete. Fekete sztorik ezek, de a koncertjén szó sincs a borongásról: a mindennapok velejáróit iróniával, szeretettel, alázattal és igen kiváló dalokkal itatja át.
Amilyen intenzív figyelem minden szavát, mozdulatát, dalát kísérte, azt igen sok előadó megirigyelné, és jó porondmester módjára tökéletesen tudta, mikor kell lazítani a hangulaton, és a közönség vele énekelt, dúdolt – és üvöltött is, mert erre is volt mód, szerinte ez afféle csoportterápia, megtekinthető a Fb oldalunkon pár pillanat belőle :)
Tényleg olyan volt ez a koncert, mint a szeretet ünnepe – nevezzük a karácsonynak –, mindenki szeretett mindenkit, a közönség az előadót, Caplan a közönséget, a dalokat mindenki, szóval jó volt együtt, és érdemes lett volna lefotózni az arcokat, amikor Caplan harmadszor is visszajött a végén, és azt mondta: one more song – az olyan volt, mintha a legeslegjobban kívánt ajándékot bontották volna ki a gyerekek a fa alatt :) S amikor a zenész kijött a hallba dedikálni, még akkor is folytatódott a népünnepély, mert hatalmas taps fogadta. Járt neki.
Őszintén remélem, mihamarabb visszajön hozzánk, azt sem bánnám, ha egyszer a zenekarát is hozná magával, de ha csak úgy, magában jön, akkor is ott leszek – tekintsétek ezt rövid beszámolót kóstolójegynek, és gyertek el ti is.
Szólj hozzá!