Amikor 1991 novemberében elvesztettük a Queen pótolhatatlan frontemberét, Freddie Mercuryt, senki nem fogadott volna arra, hogy még valaha magyar színpadon láthatjuk a zenekart. Pláne nem úgy, hogy egy generációs váltást beiktatva olyan énekes kerüljön Freddie helyére, aki a 86-os budapesti koncert idején négyévesként valószínűleg még azt sem tudta, hogy létezik egy ilyen csapat a világon. És mégis vannak csodák a földön.
A Grammy-díjra jelölt amerikai énekes, színész 2009-ben vált igazán ismertté, amikor az American Idol című tehetségkutató műsorban a második helyig jutott. Tulajdonképpen akkor dolgozhatott először együtt a Queen-tagokkal, mivel a fináléban a győztessel és a zenekarral közösen énekelték el a We Are The Champions című örökbecsű nótát. Röpke 4 év múlva pedig már közösen turnéztak amerikai felségvizeken. Ez a "szerelem" az évek alatt tartósnak, és minőséginek bizonyult, ugyanis a kapott visszajelzések alapján a közönség maximálisan elégedett volt az új frontember munkásságával.
Természetesen senki nem vitatja, hogy Freddie-ből csak egy létezhetett eme világban, és ezzel maga Adam is tisztában van, azonban én a látottak és hallottak alapján bátran kijelentem, hogy a rocklegenda lénye valamilyen úton-módon biztosan reinkarnálódott ebben a fiatalemberben. Nem véletlen hogy a sors akarata szerint évek óta együtt dolgoznak, és ha még az eredeti felállásból megmaradt két tag, Brian May és Roger Taylor is bírja szuflával, talán nem kell újabb évtizedeket várnunk az ismétlésre.
Rettentően nehéz olyan dologról írni, amit inkább érezni és átélni kell, ezért maradnék a "száraz tények" ismertetésénél. Én úgy indultam neki ennek a koncertnek, hogy nem vagyok különösebben fanatikus Adam Lambert rajongó. Ismerem és szeretem azt az egy saját dalt, amivel a tehetségkutató után befutott, de ahogy ez lecsengett, én is elengedtem az úriember kezét. Amikor először hallottam erről a furcsa párosításról, nem jósoltam nagy jövőt a dolognak. Mint a többség, én is úgy gondoltam, hogy Freddie helyét senki más nem foglalhatja el a zenekarban. Aztán láttam néhány koncertfelvételt, és elkezdtem kételkedni a saját meggyőződésemben.
Szombat este pedig végleg megdőlt az elméletem. Amit ez a fiatalember a színpadon művel, az akaratlanur bár, de kísértetiesen hasonlít a korán eltávozott énekesre. És ebben az esetben pont nem az utánzásról van szó. Egyszerűen magába szippant attól a pillanattól kezdve, hogy meglátod a színpadon, és igazából csak a buli végén eszmélsz rá, hogy pillanatok alatt eltelt az a két óra, ami arra az estére megadatott neked. Mint ahogy annak idején Freddie is, most Adam is úgy viselkedett, úgy járkált, úgy énekelt, mint egy primadonna. És ezt a szót most pozitívumként kell értelmezni. Szerintem az évek alatt a hangja is sokat fejlődött, így abszolút nem okozott gondot számára sem a mélység, sem a magasság tökéletes reprodukálása. Ösztönesen jól mozog a színpadon, tökéletes összhangban van a zenekarral és végtelen alázattal nyúl hozzá a legendás előd hagyatékához.
Persze ott van még a zseniális gitárjátékkal kedveskedő Brian May, akit lobogó göndör hosszú hajáról az Aréna másik végén is mindenki felismert, no meg a dobokat ugyanolyan erőteljesen püfölő Roger Taylor, aki szintén kapott néhány percet arra, hogy a kifutó végére telepített ideiglenes dobszerkón levezesse a feszültséget, de ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallanunk magunknak, hogy igazából csak akkor tudtunk rájuk kellőképpen koncentrálni, amikor Adam épp nem volt a színpadon. Merthogy átöltözött. Vagy hatszor a műsor alatt. Ráadásul nem is akármilyen szerkókba. De neki még ez is jól állt. Egyszerűen ha akarnék se tudnék belekötni a produkcióba, hiszen minden tökéletesre lett csiszolva.
Amiről még megemlékeznék egy pár mondatban, az a hihetetlen látványvilág. Az időnként felbukkanó Frank robottal, a diszkógömbbel, a különféle lézersugarakkal, a látványos háttérrel és a szívet melengető Freddie koncertjelenetekkel sikerült elérni, hogy még akkor sem tudtál unatkozni, ha épp nem a kedvenc számodat tolták a zenészek. Külön köszönet, hogy gondoskodtak a felejthetetlen 86-os Tavaszi szél vizet áraszt közös éneklés megismétléséről, így az azóta felcseperedett ifjak is részesülhettek abban az összetartozás élményben, amit korábban szerencsések már átélhettek.
Szombat este büszkeség volt magyarnak lenni a tömegben! Köszönöm! Ez valóban férfi munka volt!
Köszönet a fotókért: Adam Lambert Fan Club, Fuszek Gábor, MTI/Mohai Balázs
Queen, Budapest, koncert, Tavaszi szél vizet áraszt, Freddie Mercury, Papp László Budapest Sportaréna, Adam Lambert
Szólj hozzá!