A szaloncukrokat lezabálták... – a KFT-nél is elmúltak az ünnepek

Ahogy korábban is írtunk róla, Laár András kilépésével új időszak kezdődött a KFT zenekar életében. Bornai Tibor, Márton András és Lengyelfi Miklós csapatát az új felállásban Szekeres András és Nedvig Balambér egészíti ki. Nyilván sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy a változással felkerült-e bármilyen folt a zenekar karrierjének selyemingére – micsoda metafora. Ezt azonban hagyjuk a cikk végére, mert addigra úgyis bőven kiderül majd.

Az utóbbi években a KFT év elején adott nagykoncerteket, ezúttal a dátum év végére került, így mi is a zenekarral zártuk az idei koncertek sorát. Idejében megérkeztünk a Magyar Zene Házához, de technikai zárva tartás miatt (ki tudja, mi az) még fél órát fagyoskodtunk a Városligetben. Amikor aztán beengedtek minket, hamar le is csaptunk az első sorokra. A terem elsötétült, és kezdődött a KFT zenekar visszaszámlálása: 1349, 1348, 1347... Hirtelen végig kellett gondolnunk, hogy meddig is érünk rá, ha ez így megy tovább, de szerencsére valahol 1325 környékén a zenekar is megérkezett a színpadra, hogy elkezdje a koncertet az Elmúltak az ünnepekkel, amely az est címadó dala volt.

Csak röviden a műsorról – az új felállással bíztunk benne, hogy felkerül a listára néhány olyan szám is, amelyet az elmúlt években ritkábban játszott a zenekar. Szerencsére nem tévedtünk: a teljesség igénye nélkül, a slágerek mellett olyan gyöngyszemeket játszott el a KFT, mint a Budapesti anzix, a Lefejellek, köcsög vagy a Kőember. Ezúttal is színpadra léptek a „zenekar gyermekei” a Tükör című dallal: Márton Áron, Lengyelfi Eszter, Bornai Szilveszter és Laár Buda Illés, akiket Solti János (LGT) fia, Márk kísért a dobok mögül.

Korábbi, fentebb belinkelt cikkünkben is szó esett arról, hogy a változással néhányan elfordultak a zenekartól, mondván, hogy már nem ugyanaz, és biztosan nem is olyan jó – természetesen mindezt úgy, hogy nem látták és hallották élőben a formációt. Nos, a helyzet az, hogy Nedvig Balambér zseniálisan gitározik, amely által a régi dalok teljesen más dinamikával és lüktetéssel szólnak, mint korábban, a gitárszólókról már nem is beszélve. Szekeres András az utóbbi időben énekelt már vendégként a KFT-vel, akkor egy kicsit idegennek éreztük a színpadon. Az egész koncertet végigénekelve azonban az ő karaktere is egészen beleillett a zenekar világába. A koncert előtt és alatt még egy fontos dologra figyeltünk fel, amely talán részben a zenekar megújulásának köszönhető: nem csupán a KFT frissült fel, hanem a közönség is. Jelentősen több tizen- és huszonéves fiatalt láttunk, mint korábbi koncerteken bármikor.

Talán egyetlen pillanat akadt az este folyamán, amikor egyáltalán eszünkbe jutott, hogy esetleg hiányzik Laár András karaktere (engedtessék meg a nyavalygás egy mondat erejéig), ez pedig a Nem sikerül kikúrálni magam című dal volt. Természetesen a dalt tökéletesen játszotta a zenekar, mégis néhány apró nüansz, hangsúlyozás és egyéb apróság NEKÜNK hiányzott. Bőven lehetséges természetesen, hogy ez másnak fel sem tűnt. Ezen a koncerten debütált élőben a zenekar legújabb dala, a Ne menj el, amellyel ténylegesen új időszámításba lépett a KFT, talán ezt jelezte az is, hogy az eredeti Bábu vagy helyett a 2008-ban készült „új” hangszerelésű verziót játszották el.

Az újítások mellett valami régi szellemiség visszatérését is éreztük. A versek – amelyek az utóbbi években talán elrugaszkodtak az eredeti szerepüktől – most teljes mértékben ismét összekötőszövegekként szolgáltak szinte minden dal között.

Így a végén válaszoljuk meg az elején meglebegtetett kérdést is: került-e bármilyen folt a KFT zenekar selyemingére? Talán. Ha mégis, akkor viszont a zenekar azonnal felvett egy másik, új, más illatú és más tapintású inget, amelyet nemigen lehet és nem is kell összevetni az előzővel. A sikert pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a zenekart még a Jójszakát című örökös koncertzáró dal után is visszatapsolta a közönség.