No, de inkább beszéljünk egy picit arról a zenekarról, ami számomra mindig is egy nagy talány volt. Kezdjük azzal, hogy tulajdonképpen tökéletesen besorolhatatlan kategória minden szerzeményük. ha mindenképpen be kell suvasztani valami fiókba, akkor valami alternatívos, jazzes, a néhol befigyelő reggae és a karibi hangulat kavalkádja az egész, tömény - és egyes emberek számára emészthetetlen humorral megbolondítva.
Vannak dolgok, helyek, személyek, amiket/akiket nem szabad túlságosan komolyan venni. Magánvéleményem szerint ez a megállapítás a saját életünkre is vonatkozik, de erről (is) megoszlanak a kommentek. Egy biztos, a zenekarosdi olyan, mint a jó szex. Csak akkor érdemes foglalkozni a dologgal, ha minden aktív résztvevő kellőképpen élvezetét leli benne. És ebben az esetben bizony szemmel látható orgazmusközeli állapotról tudok nyilatkozni. Hogy miért csak közeli?
Egy cseppet hullámzó volt a hangulat, így leginkább a "még nem jó, még nem jó, már nem jó" -effektussal tudnám szemléltetni a szombat esti történéseket. A humor, mint hangulatfokozó eszköz ebben az esetben is hasznosnak bizonyult, és a Hajós András-Hegyi György alkotta páros esetében ez már alapkövetelménynek számít. Nem is kellett csalódnunk. A már jól ismert dalszövegek mellett Hajós András sajátos konferanszai és a koncert vége felé rögtönzött slágergyanús rapidnóta is bebizonyította, hogy az időközben elrepült 18 év alatt a koncepció (már ha egyáltalán volt ilyen) semmit nem változott.
Attól függetlenül, hogy 2012-ben egy új album is napvilágot látott Gyere át! címmel, mégis, a koncert láttán nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba. Mintha egy 10 évvel korábbi bulin örvendeznénk kedvenc zenekarunk szokásos koncertje alkalmából, ami valahol jó dolog, hisz ez azt is jelenti, hogy a „kis család” egyben maradt, másrészről viszont voltak olyan pillanatok, amikor nem tudtam eldönteni, hogy a közönség soraiból az aktuális dal szövegeit hallom vissza, avagy magántémájú beszélgetések foszlányai kúsznak be alattomosan a fülembe.
Lehet, hogy a kissé fagyos időnek is köszönhető, de nekem úgy tűnt, a mozgalmasabb dalokra élénkebb reakció érkezett. Viszont kifejezetten jó volt látni és hallani az egykori zenekari tagokat a színpadon, különösképpen Gereben Zitát, aki komoly énekesnővé képezte magát, és saját produkcióin kívül a Geszti Péter által alapított Gringo Sztár formációban is helyet kapott. De hogy a többieket se felejtsük el, a billentyűknél ismét Warnusz Zsuzsa, a doboknál Kisvári Ferenc, a gitárnál Bruzsa „Bab” Gábor, a trombitás poszton pedig Fekete-Kovács Kornél foglalta el jól megszokott helyét. Nem volt semmi különösebb díszlet – leszámítva a ledfalat a háttérben -, sem extra fényjáték, de még csak egy valamirevaló egyenöltözet sem, de nem hiszem, hogy bárkinek hiányzott volna. Nem győzöm elégszer elmondani, a kevesebb néha több alapon működő zenei elgondolások időnként milliószor több értéket közvetítenek, mint a túlságosan a körítésre koncentráló produkciók.
Meg kell mondanom, egy picit szomorú vagyok, hogy a nyári voltos koncerten nem lehettem ott, és attól még jobban lóg az orrom, hogy egyelőre nem tudni, lesz-e folytatása a dolognak, de ugye a remény hal(l)… Én meg látom, amit látok… :)
Szólj hozzá!