Őszintén szólva a Hegyalja Fesztivál enyhén bizarr - lesz-nem lesz, megtartják-nem tartják libikókájában már hosszú ideje nem tudok eligazodni, ezért nem is nagyon néztem meg a line-up-ot idén. Aztán amikor a Dürer Kert eseménye megjelent, felcsillant a szemem: The Darkness is lett volna a Hegyalján? Hát, ezek nem normálisak, hogy megint lemondták az egészet. Sebaj, a Dürer Kert közelebb is van, szeretem a hangulatát a helynek, amikor pedig kiderült, hogy az Ozone Mama lesz az előzenekar, már minden adott volt a remek estéhez.
Kicsit korán kezdődött a buli, ennek nyilván az (is) volt az oka, hogy a britek másnap már Olaszországban lépnek fel, és a busszal oda is kell érni (erről még később szó lesz).
Az Ozone Mamáról már többször, több helyen kifejtettem, hogy az a stílus, amit ők képviselnek, egyedülálló, és nagyon szeretem, ahogy hozzáállnak a zenéhez. Mi több, egyre több tengerentúli rádiócsatorna is játssza rendszeresen a dalaikat. Sőt, augusztusban a sűrű hazai fellépéseik mellett Ausztriában is bemutatkoznak. Lehet, hogy ebből még európai vagy amerikai turné is lesz? Hát, legyen,, mert megérdemlik a fiúk. Ősszel jön az új lemez, és abban a szerencsében volt részünk, hogy hallhattunk erről egy dalt ízelítőül. Ezzel a felállással ez volt az első stúdiózás, hallatszott is az új dalon a friss tagok kezenyoma (sic!). Ők voltak a legeslegjobb választás a The Darkness elé, nem is értem, hogy a Hegyalja eredeti programjában hogy került más napra a két zenekar. Mindenesetre a pénteki bulijuk után patakokban folyt rólunk a víz, annyit ugráltunk, de vigasztaló volt, hogy a színpadon sem volt hűvösebb. (Egy közepes teljesítményű légkondi növelné azért a közönség komfortérzetét. Oké, hogy egy koncerten izzadjunk meg, de hőgutát azért nem szívesen kapunk. Ilyen forró nyári estéken ezt megfontolhatná a Dürer. Ozone Mamák után ki is sétáltunk az udvarra, hogy kicsit megszáradjunk, de ott sem volt hűvösebb sajnos.)
Pontban 9-kor aztán megkezdődött az őrület. Vágom én a The Darkness-t, meg is hallgattam az új lemezüket, bár az Open Fire kivételével sokminden nem kúszott a fülembe. Persze a szerelemről vallott nézeteiket is ismerem a gyakorlatilag egyszem világslágerükből (I believe in a thing called love), ja, és noha megveszek az ironikus, vicces, pózolós glamrockért, de ilyen bulira még én sem számítottam!
Justin „Hawklord” Hawkins a világ legnagyobb pozőre Freddie Mercury óta, sőt néha még túl is tesz rajta. Ahogy megjelent a kék vagy zöld vagy tudom-is-én-milyen színű selyemöltönyében, a kisvasúttal a szájában, vigyorogva... Mondják, hogy a glamrock csupán bohóckodás, a The Darkness meg egy vicczenekar – de ez a pasi megtanított minket arra, hogy soha ne vegyük magunkat komolyabban, mint amennyire feltétlenül muszáj. Nem kell minden rockzenekar énekesének rockistennek képzelnie magát, aki csak int a rajongóknak, hogy színe elé járulhassanak. Hála az égnek - és a rehabilitációs klinikának - Justin újra régi fényében tündökölt, utánozhatatlan fejhangjai sem koptak meg, nem maradhatott el a gatyába nyomott fényképezőgép, a közönséggel való intenzív meta- és egyéb kommunikáció, ami nagyon-nagyon szerethetővé teszi ezt az egészet. Igenis tudtam értékelni az iróniát, de ez sosem csapott át vállalhatatlan vicceskedő diszkóba, hanem végig a hardrock keretein belül tudtak maradni. Így nevetségessé sem váltak. Justin imádta a közönséget, akik minden poénját bírták, és miután még nem jártak nálunk, nem is tudhatták, hogy itt ilyen értő fülekre és ekkora szeretetre találnak. A kölcsönös imádat végig érezhető volt.
A Phil Lynott (gyengégebbek kedvéért a Thin Lizzy fiatalon elhunyt frontembere) stílusában megjelenő basszusgitáros (Frankie Poullain) végig napszemüvegben nyomta, de amögül időről időre kinézve pécézte ki a csajokat, akiknek aztán átnyújtotta a pengető(i)t. Dan Hawkins gitáros „csendben” zúzta a gitárt, néha egész komoly hangszeres párbajokat toltak a tesójával, Justinnal .
És ezen a ponton kívánnék néhány szót ejteni a háttérben megbúvó fiatalemberről, aki nemrég csatlakozott az „öregekhez”, a mindössze 24 éve Rufus Tiger Taylorról. Mindenképpen kiváló reklám a zenekarnak ez a fiú, hiszen a Queen dobosának, Roger Taylornak a fiaként bevonzza a fiatalabb (elsősorban talán) lány rajongókat. Az, hogy feltűnt a Queen legutóbbi turnéján, ahol kvázi bemutatták a közönségnek őt, az Adam Lambert-öt kedvelők is kinézték maguknak - én is ott fedeztem fel, és nagyon tehetségesnek tartottam. Szerencsére ez a véleményem most sem változott, aki azt hiszi, hogy a glamrocknál a külsőségek és a pózolás csak a lényeg, annak elárulom, hogy naggggyon komoly zenei teljesítmény is ez, olyan hihetetlen ritmusváltásokat produkált ez a fiú a doboknál, hogy tátva maradt a szám. És szemmel láthatóan remekül működik együtt az idősebb tagokkal, a pontosan kétszer annyi idős basszusgitárossal például. Ja, és nem utolsó sorban nagyon csinos fiatalember… És magas.
Ezt onnan tudom, hogy szokásomtól eltérően erős késztetést éreztünk a koncert után, hogy a backstage környékén rajongjunk még egy kicsit. Ilyen fazonokkal nem minden nap találkozhatunk ugyanis. Röpke fél-egy óra után meg is érkeztek, és készségesen beszélgettek velünk, dedikáltak, fotózkodtak. Egyedül a pálinkát nem óhajtották megkóstolni (Justin például egyáltalán nem iszik alkoholt, mint mondta). Amit lehetett, begyűjtöttünk (fotó, setlist, dedikáció), hát ilyet se csináltam még soha, de remek élmény volt.
A biztonsági őrök nagyon kedvesek, udvariasak és határozottak voltak, jól irányították, rendezgették, biztatták és nyugtatták a maroknyi csapatot, akik a zenekar(ok)ra várakoztak. És a koncert közben is hagyták a népet rajongani, a végén segítettek az ereklyék összeszedésében, mindenképpen dicséret illeti őket.
Miután feldolgoztuk az élményeket, a busz elindulásakor észleltük, hogy mellénk ért az a fekete turnéjárat, amelybe még a Dürerből való távozásunk előtt bekukucskáltunk, és láttuk, ahogy ott üldögél a nemrég még minket megőrjítő banda. A hetes busz vonalán egészen a Hegyalja útig együtt mentünk velük, végig mellettünk haladtak, hát, kedves olvasó, ez már így felülmúlhatatlan.
Talán még lesz alkalmunk a The Darknesst látni-hallani itthon, engem tutira megszereztek rajongónak. Még akarok ebből, ha nem a folyton elmaradó Hegyalján, akkor annyi baj legyen! Köszi a Dürernek, hogy helyet adtak ennek a szuper estének!
Fotók: Juhász Vali, Dürer Kert
The concert of the decade – Ozone Mama, The Darkness
Whattaf**!! That's all we shouted after every song in Dürer Kert Friday night. First for Ozone Mama - unfortunately a bit short - concert, and then we went crazy for The Darkness.
The party started a little early, it obviously (also) was the reason that The Darkness had to be in Italy the next day, and they had to reach their destination by bus (this will be discussed later).
I have repeatedly stated about Ozone Mama in several places that the style of what they represent is unique and I love the way they play music. What's more, many US radio channels also play their songs regularly. In fact, in August, in addition to domestic performances they will present themselves in Austria. May they even tour Europe and the US in the near future? Well, let it be, because the boys deserve it. The new album will be ready in autumn, and we had the pleasure of hearing a song as a foretaste. This is the first studio-time with the new Bassist and drummer. They were the very best choice before The Darkness. In any case, after the Friday concert we were soaked with sweat, having jumped so much.
Exactly at 9 pm the crazy night started. Okay, I know what The Darkness is, I listened to their new album, although not many things except the Open Fire crept into my ear. Of course, I knew about their opinion of love from their best-known track (I believe in The Thing Called Love), yeah, and I am crazy for ironic, funny, posing glam rock, but even I did not expect such a party!
Justin "Hawklord" Hawkins is the world's largest poser since Freddie Mercury, sometimes even over-doing it. As he appeared in a blue or green or who-knows-what-colored silk suit, the little train in his mouth, grinning... Some people may say that the glam rock is just clowning, and The Darkness is a joke band - but Justin has taught us that “Do not take ourselves more seriously than we absolutely have to”. There is no need for a rock band’s lead singer to think to be a god of rock, who just beckons fans to contribute to his presence. Thank goodness - and to the rehab clinic – Justin’s voice lights again, his inimitable falsetto has not worn out, he put the camera into his pants, his intensive communication with the audience make it all very, very lovable. I could appreciate the irony, but it never turned into an unacceptable joking disco, but they could stay within the framework through hard rock. So they were not ridiculous. Justin loved the audience, who appreciated all his jokes. As they have not visited Hungary before, they could not know they would find an audience with such skilled ears and so much love. The mutual admiration was always felt.
Bassist (Frankie Poullain) appearing in the Phil Lynott-style (we all know the early deceased front man of Thin Lizzy), along with sunglasses, but looking out from behind it, time to time looking for girls, who were then handed the plectrum(s). Guitarist Dan Hawkins 'silently' smashed his guitar, sometimes being in serious instrumental duels with his brother, Justin.
And at this point I must talk about the young guy from the background who recently joined the elders, the only 24 year old Rufus Tiger Taylor. This boy is definitely an excellent ad for the band, because he is the son of Queen drummer Roger Taylor and attracts the younger fans, perhaps mainly young girls. The fact that he appeared at Queen’s last tour, in which he was introduced to the audience, Adam Lambert’s fans also looked out for him - I also discovered him that time, and considered him very talented. Fortunately, my opinion has not changed. Anybody, who thinks that glam rock is only outer appearance and posing, I have to tell that it is very-very serious music performance, this guy produced incredible rhythm shifts on drums, that was unbelievable. And apparently he works very well with the older members. Oh, and last but not least he is a very handsome young man ... and tall.
I know this because, although it is not my habit, but I felt a strong desire after the show to be a fan around the backstage area. Unfortunately, we don’t meet such guys every day. After just half an hour they came and talked to us willingly, all signed, etc. We collected everything we could (photos, setlists, dedications). I never did this before either, but it was a great experience.
The security guards were very nice, polite and determined; they managed, arranged everything, encouraged and reassured the handful teams waiting for the band (s). And let me praise the people for their proficiency during the concert, in the end they even helped picking up the relics.
We left the venue with the bus number 7, we noticed that beside us was the black tour route, which has parked beside the Dürer Kert before we left, and we have seen the black bus with the mad gang. This was dear reader unsurpassable!
Perhaps more will have the opportunity to hear and see The Darkness in Hungary, I definitely became a Darkling. I want more of it!
Valerie Juhász
Szólj hozzá!