Bárcsak örök lenne, ami jó – méltón ünnepelte 10. születésnapját a Margaret Island

2024/09/18  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

Az idei koncertszezon folyamán a Park szinte második otthonunkká vált. A sok kiváló koncert között azonban kiemelkedőnek bizonyult a várva várt Margaret Island születésnapi koncert szeptember 12-én.

Bárcsak örök lenne, ami jó – méltón ünnepelte 10. születésnapját a Margaret Island
Bárcsak örök lenne, ami jó – méltón ünnepelte 10. születésnapját a Margaret Island

A zenekar jubileumi éve az ötödik nagylemez megjelenésével és bemutatásával kezdődött, a Sziget Fesztivál nagyszínpadán folytatódott, majd révbe ért a Budapest Parkban.

A koncert előtt Mehringer Marci és zenekara melegített be, akit már ugyan láttunk egyszer élőben, de elfelejtettük, hogy mennyire jó. Két évvel ezelőtt, Marci pályájának indulásakor éppen a Margaret Island karolta őt fel előzenekarként, mi pedig egy kis klubkoncerten láttuk őt ezen a turnén. Jó volt most tanúja lenni annak, hogy mennyit változott ezalatt a rövid idő alatt is: magabiztos színpadi jelenlét, egyre jobb zenék és dalszövegek. Az pedig különösen meglepő volt, hogy már az ő koncertjére elé sokan a színpad elé gyűltek, ami nem minden előzenekarról mondható el.

Vicces, hogy éppen a koncertre vezető úton jegyeztem meg a velem tartóknak, hogy mennyire fontos egy-egy koncert kezdőszáma. Számomra mindig furcsán hat, amikor egy zenekar egy ütős bevezetés helyett lassú számmal lép színpadra. A Margaret Island-koncert régi felételekkel kezdődött, köztük az Egy Lány Sétál a Domboldalon egyik akusztikus videófelvételével 2014-ből. Közben a sötétben elfoglalta a helyét a zenekar és a második versszakot már élőben játszották. A lassú koncertkezdés ezesetben egyáltalán nem hatott furcsán, sőt egy kicsit meghatóvá tette és keretbe foglalta a 10 évet.

A koncertműsor egyébként nagyon tudatos szerkesztés eredménye volt. A régebbi dalokhoz szinte folyamatosan érkeztek a vendégek: a Hajolj Közelhez Járai Márk és Szepesi Mátyás, a Béküléshez Áron András Apey, sőt a zenekar crew-ja is közreműködött egy dal erejéig. Ezek után következett a „Bródy-blokk”. A Nem Voltál Jó (melynek magyar szövegét Bródy János írta) csalogatta színpadra a legendát, majd a zenekarral közösen adta elő az Engedd, hogy szabad legyek című dalt. A blokkot a legújabb lemezről ismert Szomorkodó zárta szintén Bródy szövegével. Öröm volt látni a „nagy öreg” és a fiatal generáció találkozását és azt, hogy Bródy János dalai és szövegei ma is értékesek és jelentenek valamit.

Ezek után érkezett a címben is idézett közönségkedvenc, az Útravaló, amely közben a kivetítőkön a zenekar tíz évét láttuk megelevenedni képekben. A nosztalgiázás után azonban következtek további új dalok és Toldi Miklós, aki szintén aktív közreműködője volt a lemeznek. Színpadra léptek a Szegedi Kortárs Balett táncosai is a Vihar, a Zabolátlan és a Boldogságtól című számokhoz. Korábbi koncerteken az utóbbi kettőt már volt szerencsénk látni, a Vihar azonban új volt a sorban (egyébként is az egyik legjobb dal az új lemezen, a tánc pedig csak erősített a hatásán).

A koncert lezárása ismét keretbe foglalta az estét. Elhangzott az első lemez címadó dala az Egyszer volt, a Nem megyek én sehova, majd a Megőriz majd, amelynek utolsó sora az utolsó lemez címe: Minden levegővétellel újra megszületünk. A születésnapi koncerten mi is újra megszülettünk és bízunk abban, hogy a Margaret Island zenéje örök lesz. Bárcsak örök lenne ami jó…

Fotók: Nagy Marci, Budapest Parka teljes album itt!

***

Egy negatív gondolat bánt csak engemet.... Sajnos a Budapest Park bejáratánál több ezer forint értékű gyógyszert kellett kidobnunk, mert nem engedték be a területre. Bár a Park csapatával egyeztetve kiderült, hogy ez benne van a házi rendben, ám szerintünk nem eléggé hangsúlyosan jelezve, pl. e-jegyeken vagy a koncertek előtti tájékoztató e-mailben. Akár némi módosítást is javasolnánk ezen a szabályon, hiszen ha valaki krónikus fájdalommal él vagy nőként bizonyos napokon szüksége lenne gyógyszerekre, nem feltétlenül tudja a belépés előttre időzíteni ezek bevételét. A koncert közepén kijönni a ruhatárhoz pedig valljuk be elég buliromboló. Szerintünk a bontatlan csomagolásban vagy legalábbis saját dobozában tárolt gyógyszerekkel semmi probléma nem lenne. 

Megkérdeztük (aszerk.) a dologról a Parkot is – ezt a kiegészítést kaptuk tőlük:

"A gyógyszereket a vendégtérbe behozni tilos, ezzel a visszaéléseket szeretnénk megelőzni, ugyanis a csomagolásmentes tablettákat nem tudjuk beazonosítani, illetve vannak olyan gyógyszerek, amelyek bizonyos mennyiségben veszélyt jelenthetnek. A gyógyszereket a ruhatárban díjmentesen eltároljuk, és amennyiben a vendégnek a Budapest Parkban való tartózkodása alatt szüksége van rá, az adag a ruhatárból kikérhető. Köszönjük szépen az észrevételeket, a következő két hétben igyekszünk jobban kommunikálni erről, illetve a 2025-ös évadunk előtt pedig újból megvizsgáljuk ezt a témakört."

Köszönjük a választ – a ruhatár-dolog nem egy elfogadhatatlan kompromisszum – és a lassan záruló, remek évadot is!

Ami pedig még ebből a szezonból hátravan (a Carson Coma-koncertre már kiváló időjárást jósolnak amúgy):

 

Legfeljebb majd úsznak a kacsák

 

Margaret Island, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Ezek nem azért jöttek, hogy ünnepeltessék magukat, hanem, hogy imádják a közönségüket (koncertbeszámoló)

Ezek nem azért jöttek, hogy ünnepeltessék magukat,...

A 30 éves fennállását ünneplő turnéjával érkezett az angol neo-progresszív csapat Budapestre: az ARENA május 19-én, az Analog Music Hallban...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

A Wonderful Life – Tom Odell november Budapestre jön

A brit énekes-dalszerző ősszel érkező A Wonderful Life című új albumával egy még őszintébb, sebezhetőbb oldalát mutatja be, amelyet budapesti rajongói is megismerhetnek eddigi legnagyobb önálló magyarországi koncertjén – legutóbb a Barba Negrában lépett fel –, november 16-án a Budapest Arénában.

Óriásit lépett a Bondorodó: ettől az évtől kezdve ingyenes a fesztivál!

Újdonságokkal és a már jól megszokott módon vidám, színes programkínálattal tér vissza Balatonalmádiba a Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál, amit ez évben már hetedik alkalommal rendeznek meg a szervezők. Az utcás kalapozást nemzetközi mintára bevezető fesztivál ráadásul ez évtől már ingyenesen várja a látogatókat.
Új koncertek