Corey imádta a magyar közönséget: Stone Sour koncerten jártunk

2018/06/27  ·   Koncertbeszámoló   ·  Simonyi Éva

A zenekar idén nyáron a Korn társaságában turnézott az Egyesült Államokban, jelenleg épp európai lemezbemutató turnéjuk zajlik, amelyet jövő nyáron folytatnak a kontinensen – első alkalommal Magyarország is bekerült a menetrendbe.

Corey imádta a magyar közönséget: Stone Sour koncerten jártunk

Már 8 körül megérkeztünk a Barba Negra Track-be, bár még így is úgy tűnt, hogy későn jöttünk, ugyanis hiába kezdődött csak 8.30-kor a koncert, az előzenekarra (Nothing More) már annyian összegyűltek, hogy 8-kor alig lehetett megmozdulni a tömegben. A közönség főleg huszon-harmincévesekből állt, akik valamilyen metálzenekar pólóját viselték, de néhányan képviselték az ennél idősebb korosztályt is.

A Stone Sour viszonylag pontosan kezdett: olyan magával ragadó lendülettel indította Corey Taylor, mintha az első dalon múlna minden, még az se vont le az előadás értékéből, hogy világos volt.

Bár mostanában nem hallgattam agyon a SS lemezeket, évek óta nagyon szeretem a zenéjét az együttesnek, és rendkívül örültem, hogy a setlist nagy részét ismertem, és szerettem. Legújabb lemezük a 2017-es Hydrograd, erről indítottak a Whiplash Pants-el, de az igazi tombolás ezután következett az Absolute Zero-val, ami nekem az egyik kedvencem, de úgy láttam, hogy ezzel nem voltam egyedül.

A dallista további részére se lehetett egy rossz szavunk sem, elhangzott a Say You’ll Haunt Me, az akusztikus Bother, a Tired, és a Through Glass, aminél természetesen a magasba lendültek a telefonok.

Corey láthatóan imádta a magyar közönséget, meg is jegyezte, hogy nem tudja, hány együttes szokott Magyarországra jönni, de mindegyiknek legalább egyszer el kéne látogatnia ide megtapasztalni ezt az érzést, mert fantasztikus a közönség (akik ezt lelkes tapssal díjazták). Persze hallhattuk azt is, hogy az egész turnén mi vagyunk a legjobb közönség és persze ez az eddigi legjobb koncertjük, de ezt minden metálzenekartól minden alkalommal hallhatja a tömeg, szóval ennek kisebb jelentőséget tulajdonítottunk.

Az új albumról elhangzott egy lazább, viccesebb dal: a Rose Red Violent Blue (This Song Is Dumb & So Am I) című számot az életnek, a rock n’ roll “lelkének”, szellemiségének ajánlotta fel azzal a felkiáltással, hogy a metál és a punk is túl komolyan kezdi venni magát, de most ezt engedjük el és csak éljünk.

Többször is megtapsoltatta a zenekar tagjait, köztük Johny Chow-t (basszusgitár), akivel olyan gitárszólókat nyomtak le, hogy a mellettünk álló, egyébként nyugodt társaság is elképesztő headbangbe kezdett.

Corey a tőle megszokott energiával énekelte végig a koncertet, egy percre sem állt meg (kivéve az akusztikus dalokat). Számomra még mindig elég hihetetlen volt azt látni, hogy nem fáradt el, és még az utolsó percekben is teljes erőbedobással ad elő (egyszer ugyanis már volt szerencsém élőben látni Münchenben 2012-ben, amikor a Papa Roach-csal turnéztak). Már akkor is meglepődtem, hogy mennyire tisztán szól a hangja élőben, ez mostanra sem változott. Slipknotos vagy épp SS-os rekesztős metálszámok ide vagy oda, az akusztikus Bother vagy a Through Glass olyan csodásan szólalt meg, hogy majdnem bekönnyeztem (csak majdnem).

A koncerten Corey többször is elővette konfettiszóró ágyúját, hogy a tömegbe eresszen vele piros konfettit és szalagokat, amit nem nagyon vártam volna tőle, de végül is belefér. A koncert végén viszont teljesen indokolatlan felfújható figurák dülöngéltek a színpadon, ami tökéletesen illett ahhoz a Corey-hoz, aki élvezte az estét, és nem vette túl komolyan magát.

Rendkívül jó volt hallani (és látni), hogy ennyire jól érzi magát fent a színpadon, és ennyire szereti a közönséget, de nem csak Taylor, hanem a zenekar többi tagja is. Fantasztikus energiája volt a koncertnek – szerintem nagyon valószínű, hogy nem kell majd sokat várni, hogy ismét erre járjanak.

 

Stone Sour, turné, Barba Negra Track, Corey Taylor

 

 

Szólj hozzá!


Vigyázó fületek Barbira vessétek!

Vigyázó fületek Barbira vessétek!

Nádas Barbara (Barbi Nadas a YT-on) nem ismert név a magyar poppiacon. Annyira nem, hogy még lemeze sincsen, csak egy lemeznyi muzsikája. Ez az Analog...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Visszatér Budapestre Sir Rod Stewart

2018-ban ott voltunk az arénás koncertjén, aztán pár évvel később is erre járt: nem megerősített infók szerint énekelt egy puccos esküvőn mintegy 300 milláért – de most megint mindenkinek dalolni fog, nem csak az ifjú párnak: a legnagyobb slágerit hozza el 2024. június 22-én lép az MVM Dome-ba.

Magyarok az Amsterdam Dance Eventen

Kevesebb, mint egy hónap és újra találkozhatunk az év legjobban várt elektronikus zenei fesztiválján, a Buma kezdeményezésére létrejött Amsterdam Dance Eventen. A nemzetközi szupersztárok között hazai előadók is fellépnek majd.

A Random Trip ódát írt Veszprémhez

Ezt már is megtettük, csak nem evvel a dalban mondtuk el, hanem szóban (link a cikk végén). A nyár óta már a magyar rádiókban is hallható szerzeményen több veszprémi kötődésű zenész is dolgozott, és az EKF év apropóján született meg. A dalban felcsendül többek között Eckü, Likó Marcell, Beck Zoltán, Schoblocher Barbara és...
Új koncertek