A Biorobot néhány évvel ezelőtti megalakulása önmagában már az egyik alapító tag, a Hiperkarma frontembereként kultikus hőssé vált Bérczesi Róbert miatt izgalmas volt, akik pedig a Pluto zenekart is ismerik és szeretik, azok a társ-alapító, Nemes András személyének köszönhetően is figyelemmel kísérték a zenekar munkásságát. Amely sajnos nem volt hosszú életű, Bérczesi közismert függősége miatt.
Ő maga nem is jelenik meg a Hunniában, Nemes azonban elegánsan, öltönyt viselve foglal helyet a színpadon, és egymaga játszik el néhány dalt az egybegyűlteknek. Felcsendül az Úton, a Csipogó, a Sosebánd és a Titkos, szóval a nem túl terjedelmes Biorobot-életmű legemblematikusabb nótái. És persze kár, hogy a szerzőtárs nem ül mellette a színpadon, de aki látta őt fellépni az utóbbi időkben, szívesebben emlékszik inkább a tiszta időszakaira.
A Biorobot indulása, ahogy Nemes fogalmaz a borítón olvasható szövegben, „intenzív és izgalmas időszak volt, ami egybeesett Robi kábítószer nélküli életkísérleteivel”. Leírja még, hogy akkor úgy érezte, tökéletes szerzőpárost alkottak, sőt szerinte jobbak voltak együtt, mint külön-külön. Ontották magukból a jobbnál jobb ötleteket, de ennek hamar vége lett. Keveseknek sikerült őket koncerten elcsípni, és lemezt sem adtak ki. Egészen idáig, hogy legalább a közös munka gyümölcse dokumentálva legyen, a dalok megmaradjanak hanghordozón rögzítve és összegyűjtve.
Az alternatív zenei szcéna tehát elveszített egy Biorobotot, nyert viszont egy Kalefet. Miközben az egyik sarokban maga Bródy János kezel a magyar dalszerzői hagyományt továbbvivő Nemes Andrással, a színpadon egy még későbbi utód, Berezvai Marcell gitáros-énekes csillogtatja tehetségét, oldalán a szintetizátoron játszó, éneklő-vokálozó Békési Fannival. Először csak így, kettesben, aztán Arday Dániel basszusgitárossal, később Mikolai Petra dobossal kiegészülve.
A duóból kvartetté alakulás egyben a fiatal zenekar fejlődéstörténetét is bemutatja a közönségnek. A formáció Marcell és Fanó Akusztik néven létezett korábban, a jelenlegi felállás és az új név egészen friss. És hogy mit is jelent a „Kalef” szó? Nos, a név eredetének megfejtéséhez szükség van történelmi és helytörténeti ismeretekre: a Széll Kálmán tér neve régi-új név, mielőtt Moszkva térre keresztelték volna át, egyszer már viselte mai nevét, a Kalef pedig a Kálmán becézése.
De a szó nemcsak a tér köznyelvben élő elnevezése volt, hanem – ahogy az a zenekar Facebook-oldalán is olvasható – egy galerié is, a hatvanas években ugyanis ide jártak a kalefosok, avagy kalefozók, a részben zenekedvelő, bulizni vágyó fiatalok, részben pedig a rendszerrel szélsőséges módon szembeforduló huligánok. A bandát a hatalom verte szét, maga a tér azonban (kinek-kinek Széll Kálmán, Kalef vagy éppen Moszkva néven) kultikus találkahely maradt.
A zenekar először akusztikus dalokat játszik, aztán „hangosan” is zenél. A Békési-Berezvai szerzőpáros tehetségéről nem is olyan rég egészen közelről bizonyosodhattam meg egy random házi zenélés alkalmával, Fanni próbateremként használt lakásán. Aztán még aznap este az én albérletemben egy hajnalba nyúló zenehallgatás során kiderült az is, hogy Marcellel ugyanúgy szeretjük és csodáljuk Bérczesi Robi dalszövegeit.
Ennél több szó azonban itt és most ne essen az újságíró és a zenekar barátságáról, maradjunk szigorúan a koncertnél. Ahogy a duó produkciói, úgy a teljes felállásban előadott dalok is egész jól szólnak. A dupla, sőt tripla koncertet a Marcell és Fanó formáció vezeti be lassú ritmusú, kellemes számokkal, majd némi átállás után pörgősebb, bulizósabb dalok következnek. Ez az est igazi különlegessége, a Kalef tulajdonképpeni bemutatkozása.
A teljes felállás koncertjének elején érződik némi bizonytalanság, aztán mintha számról számra csiszolódnának össze a tagok. Az egészen új dalokat, vagy a már korábban meglévők új verzióját még nem gyakorolták be eléggé, és bár előre elnézést kérnek a hibákért, ez gyakorlatilag felesleges. Jól szól a gitár, jól szólnak a vokálok. A Marcell és Fanó Akusztik lépett már fel a Hunniában, jól értesült bennfentesként tudom, hogy Fanni és Marcell, illetve Marcell és Dani együtt és külön-külön is megfordultak számtalan formációban, Mikót meg most hallom ugyan először dobolni, de róla sem a lámpaláz, sokkal inkább a vagányság jut eszembe.
A magyar dalszövegeket általában Marcell írja, az angolokat Fanni. Színpadra születtek, és bár ennyire fiatalon kész, érett dalszerzőknek, szövegíróknak, zenészeknek még nem nevezhetjük őket, egytől egyig az összes mozdulaton és hangon érződik, hogy tudják a dolgukat. Képesek lesznek, vagy már most képesek slágert írni ugyanúgy, mint ötletet, mélységet vinni a dalokba, és ami egy koncerten fontos, magukkal ragadni közönséget. A főkoncert után mintegy levezetésként egy újabb akusztikus minikoncerttel fokozzák a hangulatot, amely talán ekkor hág a tetőfokára.
„Különös kert a májam, a furcsa a dolgaim | jönnek, ülnek, állnak, benne laknak össze-vissza, mint | akiket összeszűrtem, mégis nem vagyok | mintha itt se lettek volna kékszakállas angyalok” – kezd bele az egyik dalba Marcell, és mintha Lovasit, Beck Zolit vagy éppen a fent már emlegetett Bérczesit látnánk és hallanánk, de mégsem őket halljuk. A Kalef nem a Kispált, nem a 30Y-t, és nem is a Hiperkarmát utánozza, hiába is merít sokat magyar alternatív elődök munkásságából, vagy az angolszász gitárzenékből. Aki hallja a Kalefet, az egyszerűen „csak hallja, hogy jó”.
Szólj hozzá!