Dühös zene boldog embereknek: ilyen volt az August Burns Red az Akváriumban

Az estét nyitó francia Betraying the Martyrs tagjai már tíz éve zenélnek együtt, és az elmúlt néhány évben egyre nagyobb ismertségre tettek szert a metalcore világában. Elvárások nélkül érkeztem a koncertre, hiszen nem igazán ismertem a zenekar összetételét, csupán néhány dalukat hallottam, illetve a zenekar neve volt ismerős, hiszen már nem először járnak Magyaroraszágon: 7 év alatt ez volt a 6. koncertjük nálunk.

Egészen pontosan kezdtek, ami nálam pluszpont. Az első 1-2 dalnál még alig mozdult meg a tömeg, csupán az első pár sor, azonban ahogy haladt előre a koncert, a zenekar bíztatására beindult a circle pit és a wall of death is (amiktől általában kicsit féltem az életem, de most viszonylag veszélytelen volt, tekintve hogy még csak félig telt meg a nézőtér).

Pár apróság miatt azonban nem volt számomra 10/10 koncertélmény, főleg azért, mert kicsit sablonnak tűntek a dalaik. Hiába jött be a stílusuk, számomra egyhangú volt. Azt viszont meg kell hagyni, hogy lelkesedésben, színpadi jelenlétben nagyon ottvannak a srácok: Victor Guillet énekes (és szintis egyben, ez elég különleges) és Aaron Matts frontember kiváló összhangban voltak, és folyamatosan ezerrel pörögtek, így lett végülis egészen élvezhető ez a félórás bemelegítő koncert.

Viszonylag rövid szünet után következett a Wage War. A floridai zenekar 8 éve alakult meg, és eddig a metalcore legnagyobb neveivel játszottak együtt turnékon, úgy mint az I Prevail, a The Amity Affliction, az Every Time I Die, a For Today, az Of Mice & Men, és a Parkway Drive. Legutóbbi albumuk dalait az A Day to Remember és a Comeback Kid tagjai segítettek megírni, és meg kell hagyni, a végeredmény kiváló lett: a dalok fülbemászóak és könnyen együtt énekelte velük a közönség, amely lassan megtöltötte a termet, sőt annyira belelkesült, hogy többen crowd surföltek is.

És akkor elérkezett a várva várt pillanat, színpadra lépett az este főfellépője, az August Burns Red. A zenekartól sokat vártam, hiszen már volt szerencsém élőben látni őket a Killswitch Engage előtt a Parkban, és akkor fenomenálisak voltak, de most sem kellett csalódnom. A setlist igen vegyesre sikerült, nem úgy mint tavaly, amikor a Messengers lemez 10. évfordulója kapcsán a teljes lemezt újra megturnéztatták (állítólag eszméletlen buli volt).

A koncertet a tavalyi lemez első dalával, a "King of Sorrow"-val indították,

illetve elhangzott még a Phantom Anthem-ről az Invisible Enemy (amiért a banda idén Grammy-jelölést is kapott, bár sajnos díjat nem) és a The Frost is. De játszottak régebbi számokat is, amiket a közönség ugyanúgy tombolt végig, mint az újabbakat.

Többször beindult a circle pit a frontember bíztatása nélkül is, illetve a tömeg egyszerre mozgott, mindenki, nem csak az első néhány sor, amit mindig elképesztő jó érzés nézni, és átélni. A koncert iszonyú gyorsan véget ért, alig volt hosszabb, mint egy óra, pedig még szívesen elhallgattam volna. 12 dal után a zenekar levonult, de egyből vissza is tértek. A ráadás egy dobszólóval indult, amikor is Matt Greiner dobos megmutatta, hogy mit tud. Ezt követte a Float és a White Washed, ami kiváló lezárása volt a koncertnek.

JB Brubaker frontember csupán néhányszor kommunikált a közönséggel, így nem ez pörgette az embereket, hanem az előadásmód, a zene, az viszont nagyon, hiszen olyan hangokat tolt ki magából az ember, hogy az elképesztő. De azért amikor a dobszóló után Matt kiállt a színpad elejére, és hálásan megköszönte, hogy eljöttünk, és hosszasan dicsérte Budapestet, akkor azért egy óriási tapsot kapott a hálás közönségtől.

Mindent összevetve kiváló hangulatú este volt, a zenekarok odatették magukat, az August Burns Red-ben pedig ismét nem kellett csalódnunk.