Az 1993-ban alakult színtiszta punkot játszó Alvin és a mókusok zenekart azért kedvelem, mert nem veszik véresen komolyan ezt a műfajt. Persze tudom, vér és könnyek, hazugságok, csalódások, némi politika és még több elégedetlenkedés, ez mind alap, de valamiért mégsem érzem annyira brutálisnak mindezt Alvinék tolmácsolásában. Talán azért, mert a humor náluk is kiemelt szerepet kap a produkcióban, és így minden barátságosabbnak tűnik. Még a tömegben egymást taposó rajongói tábor is.
Az előzenekarokat eddig sem irigyeltem túlságosan, de ebben az esetben kifejezetten sajnáltam a Nikson néven futó bandát, mivel a szakadó esőben még a szokásosnál is kevesebben voltak kíváncsiak rájuk. Félő volt, hogy a főattrakció sem lesz elég vonzó alternatíva a fiataloknak, és a koncert kezdése előtt pár perccel még arra voksoltam volna, hogy ez a buli meghalt. Aztán belibbentek a színpadra Alvinék, és teljes nyugalommal közölték, hogy az igazi keménymagnak tökéletesen mindegy milyen időjárási viszontagságokkal kell megküzdenie. Így utólag személyesen is igazolhatom, tényleg mindegy.
Az elején még viszonylag békésen „táncikáló” tömeg a végére egy megvadult csordára hasonlított, és ebben az átalakulásban fontos szerepe volt a zenekarnak is, akik folyamatosan ellátták feladattal a népet, nehogy megfázzanak a hidegben. A szokásos laza pogózást egy idő után kiváltotta a körbe-körbe-karikába nevezetű játék (circle pit), ami fentről úgy nézett ki, mintha valami rituális esőüldöző szertartáson lettünk volna. Ezek után már meg sem lepődtem a következő fordulón, amit „vízválasztó” névre kereszteltem (wall of death), hisz a fele jobbra, fele balra (akárcsak a politikában), majd hirtelen összecsapva koreográfia olyan tökéletes egységben működött, mintha évek óta ezt gyakorolták volna. A hab a tortán a leguggolós rész - megjegyzem, ezt egyre több zenekar alkalmazza -, ami tekintettel arra, hogy a koncert vége felé volt, a közönség felülnézetből leginkább egy elázott galambseregre emlékeztetett. Mindeközben a színpadon a fiúk és az egy szem leány rendületlenül nyomta a már ismert dalokat, és bár készültek volna még némi meglepetéssel, ez alkalommal beértük Imre Norbert (Prosectura) egész színpadot uraló megmozdulásával, amit a Húzzál gumit című közös dalban alkotott.
Az időjárás megbukott, de a közönség csillagos ötösre vizsgázott ezen az estén. Remélem senkit nem kellett később tüdőgyulladással kezelni, és szép emlékekkel távoztak a csúnya idő ellenére is. Öröm az ürömben, hogy máris bejelentették, a zenekar június 21-én újra felveszi a harcot az égiekkel. Addig is, minden rajongó mondjon egy napi egy imát az ügy érdekében! :)
Szólj hozzá!