Ian Fleming kultikussá vált karaktere 1953-ban született meg az író képzeletében, és az elmúlt 60 év alatt számos követője akadt filmes és írói körökben egyaránt. Rengeteg filmsztár köszönheti pályájának felívelését egy-egy epizód fő- vagy mellékszereplőjekéntmegjelenve a filmvásznon, és persze a filmzenék világában is születtek máig emlékezetes slágerek. A mai fiatalok számára James Bond egyenlő Daniel Craig színésszel, de nem árt, ha tudjuk, hogy olyan világsztárok alakították a brit titkosszolgálat fenegyerekét, mint Sean Connery, George Lazenby, Roger Moore, Timothy Dalton, vagy Pierce Brosnan. Az egyes epizódok betétdalainak megalkotásánál pedig olyan neveket találunk a listán, mint Matt Munro, Shirley Bassey, Tom Jones, Nancy Sinatra, Louis Armstrong, Paul McCartney and the Wings, Lulu, Carly Simon, Sheena Easton, Rita Coolidge, Duran Duran, A-ha, Gladys Knight, Tina Turner, Sheryl Crow, Garbage, Madonna, Chris Cornell, Alicia Keys és Jack White, vagy Adele.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ezúttal a leghíresebb betétdalok szimfonikus feldolgozását hallgathattuk meg időrendbe szedve, miközben a háttérkivetítőn az aktuális epizódból láthattunk részleteket. Érdekes kis időutazásnak voltunk szem- és fültanúi. Az ismerős dallamok passzoltak a képi válogatáshoz, habár, be kell vallanom, a korai készítésű filmek mai szemmel inkább megmosolyogtatják az embert, mintsem izgalomba hoznák. Viszont jó volt látni, mennyit fejlődött a technika, a filmkészítés és a színészet is.
Az est főszereplői, a Budapest Symphony Orchestra tagjai, élükön a karmester, Nic Raine – aki John Barry hangszerelőjeként dolgozott a Halálvágta és a Halálos rémületben felvételein, és több Bond-tematikájú albumot is készített a Prágai Filharmonikusokkal –, igazán kitettek magukért. Gyönyörűen szóltak az átiratok, egységben volt az egész produkció, és különös alázattal szolgáltatták az alaphangokat a két szólistának Nikának és Gájer Bálintnak. Egy embert mindenképpen kiemelnék a zenekarból, akinek sajnos a nevét nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy a nézősereg 99 százaléka emlékszik a játékára, ha akarja, ha nem. Az általam csak simán cintányérosnak nevezett úr a legváratlanabb pillanatokban csapta össze két tenyerét, velük együtt a benne tartott hangszert, minek következtében többen az infarktus gyanújával kaptak a szívükhöz, míg mások azóta sem tudják eldönteni, valójában melyik fülük cseng. Hálásan köszönjük a meg(fel)rázó élményt! Az orvosi számlát majd továbbítjuk! :)
Habár hivatalosan nem a szólisták voltak az est főszereplői, mégis ők kapták a legnagyobb tapsot egy-egy híres betétdal előadása után. Igaz, ami igaz, Nika és Gájer Bálint a lehető legjobb választás volt erre a szerepre. Nika hangja amúgy is hihetetlenül gyönyörű, de amikor élőben hallja az ember, mintha a csontjáig hatolna. Amint kiereszti a benne lapuló démoni erőket a hangszálain keresztül, tényleg olyan érzése támad az embernek, mintha egy tornádó söpörne végig a nézőtéren. Mesefilmekben és vígjátékokban ezt a hatást szokták úgy ábrázolni, hogy az illetőnek égnek áll az összes hajszála:)
Gájer Bálint pedig… Hát, most mit mondjak? Ez a fiú egy zseni. Eltekintve attól az apró bakitól, hogy az egyik számnál nem sikerült időben belépnie, ha akarnék, se tudnék belekötni a produkcióiba. Lágyan simogató, lelket tápláló hangja, igazi férfias a megjelenése, és a szó nemes értelmében végtelenül egyszerű és kedves személyisége bárkit levesz a lábáról. Igazi James Bond-ként tündökölt a színpadon, aki persze a Voice-ban már komoly sikert aratott Skyfall produkciót sem hagyhatta ki.
Mindent összevetve, valóban szép szülinapi ajándék volt ez az est, és erre az alkalomra még a szúnyogok is eltűntek a Margitsziget környékéről…
Szólj hozzá!