Menopauza

Fesztivállapot: Nemzetközi Tebeléd nap a Belgával

2015/03/23  ·   Koncertbeszámoló   ·  Juhász Vali

Miután Nemzetközi Tebeléd Nap-ként hirdették meg az eseményt, először azt gondoltam, hogy olyanra kell készülni, mint a Soerii és Poolek legendás Hajdihó Fesztiválja, ahol minden zenekar eljátszotta az Elton John-t. Ezért kicsit féltettem is a Szerelmes vagyok című dalt, hogy ha tényleg tizennégyszer kell meghallgatni, akkor a végére nagyon fogom unni...

Fesztivállapot: Nemzetközi Tebeléd nap  a Belgával

Ha fel is merült ez a koncepció, nyilván hamar elvetették, mert ahhoz azért nagyon bátornak kell lenni, hogy ezt el lehessen adni a népeknek. Az Akvárium KisHallja tele lett (minden jegy elkelt), nagyon és kevésbé részeg emberekkel, ami meg is alapozta az estét.

Az összekötő nyálas dallamok mind-mind a hetvenes-nyolcvanas évekből jöttek (Bee Gees, George Michael, La Boum, Flashdance), ezekkel próbálták elérni, hogy kellően szerelmes hangulatba kerüljünk. Ez többé-kevésbé sikerült is, mire elandalodtunk volna teljesen, jött egy-egy igazi bëlgás hip-hop, hogy azért el ne aludjunk.

A Tebeléd, tebeléd kezdetű opusz gyakorlatilag kétszer hangzott el, egyszer egy versszakonként különböző nyelven (spanyol-török-hindi?), és egyszer magyarul. Örültem a Nemzeti hip-hop-nak is, ami személyes kedvencem. Közben eljött a Fizetésnap, elmúlt a remegésünk, mert megjött a fizetésünk. Mikor már úgy éreztük, hogy a Fesztivállapot-ot nem lehet tovább fokozni, akkor a végére következett egy Egy-két-há, amiből esetleges kiskorú olvasóink miatt most nem idéznék. Aki csak ezt az egy számot ismeri a Bëlgától, nyilván kialakít egy olyan képet, ami korántsem teljes és átfogó. A népnevelő funkció elvitathatatlan, még ha oly nehéz is elhinni ezt, és felfedezni a vulgáris külsőségek, szövegek mögött. Az pedig, hogy meglett férfiak (hiszen már több, mint 15 éve alakultak, tehát mostanra már az lett belőlük) ilyen profin és energikusan ugrálnak végig egy jó másfél órás koncertet, az igazán tiszteletre méltó.

Azt nem mondom, hogy a Bëlga a kedvenc együttesem, de hogy baromi jó hangulatot tudnak csinálni, az biztos. És még szeretem azt a sorok közötti iróniát, ami rám bízza, hogy mit olvasok ki a dalok szövegeiből, de ezeket anélkül is lehet izzadva ordítani, hogy az ember értené, miről is van szó. A banda járja az országot továbbra is, egészen változatos helyeken tűnnek fel a határon belül és túl is.

Tehát: Magyar Nemzeti Hip-hop-ot!


 

 

Szólj hozzá!


New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien története a Park FM-ben

New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien...

Egy elveszett kabát New Yorkban, egymásnak koccanó Uberek, és közben már a hazai fellépések és az új lemez gondolata jár a fejében. Hien a Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Végre Budapesten is koncertet ad ZAZ

A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, időközben járt a Campus fesztiválon (2023) és a Jazzpikniken (2025) is.

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek
Új koncertek