Ha fel is merült ez a koncepció, nyilván hamar elvetették, mert ahhoz azért nagyon bátornak kell lenni, hogy ezt el lehessen adni a népeknek. Az Akvárium KisHallja tele lett (minden jegy elkelt), nagyon és kevésbé részeg emberekkel, ami meg is alapozta az estét.
Az összekötő nyálas dallamok mind-mind a hetvenes-nyolcvanas évekből jöttek (Bee Gees, George Michael, La Boum, Flashdance), ezekkel próbálták elérni, hogy kellően szerelmes hangulatba kerüljünk. Ez többé-kevésbé sikerült is, mire elandalodtunk volna teljesen, jött egy-egy igazi bëlgás hip-hop, hogy azért el ne aludjunk.
A Tebeléd, tebeléd kezdetű opusz gyakorlatilag kétszer hangzott el, egyszer egy versszakonként különböző nyelven (spanyol-török-hindi?), és egyszer magyarul. Örültem a Nemzeti hip-hop-nak is, ami személyes kedvencem. Közben eljött a Fizetésnap, elmúlt a remegésünk, mert megjött a fizetésünk. Mikor már úgy éreztük, hogy a Fesztivállapot-ot nem lehet tovább fokozni, akkor a végére következett egy Egy-két-há, amiből esetleges kiskorú olvasóink miatt most nem idéznék. Aki csak ezt az egy számot ismeri a Bëlgától, nyilván kialakít egy olyan képet, ami korántsem teljes és átfogó. A népnevelő funkció elvitathatatlan, még ha oly nehéz is elhinni ezt, és felfedezni a vulgáris külsőségek, szövegek mögött. Az pedig, hogy meglett férfiak (hiszen már több, mint 15 éve alakultak, tehát mostanra már az lett belőlük) ilyen profin és energikusan ugrálnak végig egy jó másfél órás koncertet, az igazán tiszteletre méltó.
Azt nem mondom, hogy a Bëlga a kedvenc együttesem, de hogy baromi jó hangulatot tudnak csinálni, az biztos. És még szeretem azt a sorok közötti iróniát, ami rám bízza, hogy mit olvasok ki a dalok szövegeiből, de ezeket anélkül is lehet izzadva ordítani, hogy az ember értené, miről is van szó. A banda járja az országot továbbra is, egészen változatos helyeken tűnnek fel a határon belül és túl is.
Tehát: Magyar Nemzeti Hip-hop-ot!
Szólj hozzá!