Különleges eseményre érkeztünk ezen az estén, az Ozone Mama zenekar elhatározta, hogy eljátszanak néhány emblematikus és számukra fontos dalt a Creedence Clearwater Revival zenekartól - így megünnepelve John Fogerty-nek, a Creedence énekesének 70. születésnapját. Mivel az Ozone Mama nem tribute-zenekar, így különösen érdekesnek látszott ez a kezdeményezés. Főleg, hogy a hazai zenei élet különböző területeiről hívtak vendégeket, így aztán igazán kezdett nagyon izgalmas lenni az egész.
Mire a fiúk belecsaptak, szépen megtelt a tetőterasz. Először úgy tűnt, lassan szállingóznak az emberek és pusztán egy baráti összejövetelre van kilátás, aztán egyszerre azon vettük észre magunkat, hogy helyezkednünk kell, mert olyan sokan lettünk. Az elején még vendégek nélkül hangzott el néhány remek dal, bemelegítendő a megjelenteket (Born on The Bayou, Suzie Q, Green River – ezek leginkább Gábor Andris gitáros kedvencei lehettek, nagyon feküdtek neki a gitártémák, önfeledten játszott, és ezt mindig jó látni). Aztán a témához talán fiatalnak tűnő, de egyáltalán nem érdemtelennek bizonyuló Ipolyi-Gáts Hunor (a múlt héten a Nagy-szín-pad-on magát megmutató Babel zenekar énekese) szállt be a buliba, nagy energiákkal és remek hanggal. Aztán egyszercsak egy motoros találkozón találtuk magunkat, ahol a Nemcsak Berry frontembere, Papp Tibor táncoltatott meg mindenkit a Proud Mary-vel, a Hello Mary Lou-val és a Bad Moon Rising-gal. Közben feltűnt a háttérben a Trousers gitárosa-énekese, Kőváry Zoli, aki a plusz gitárral és a vokállal még erősebbé tette a produkciókat.
A Good Golly Miss Molly után aztán berobbant egy szőke, felnyírt hajú csajszi a színpadra, hogy néhány blues-os nótát eltoljon Székely Marciékkal: Pásztor Anna volt az, aki szemmel láthatóan sokkal jobban érezte itt az I Put a Spell on you-ban magát, mint pár nappal ezelőtt a Fonogramos fellépésén. Szépen duetteztek aztán Marcival az As Long as I see the Light-ban.
Egy dal erejéig megérkezett Paddy O’Reilly, majd pedig Baranyi László, a P-Mobil énekese, hogy igazi Creedence-koncert hangulatot varázsoljon. Főleg azért, mert a hangja egészen hasonlóan szól, mint John Fogerty-é, tőle volt talán a leghitelesebb a Have you ever seen the rain.
A Midnight Special kedves dallamaival be is fejeződött – volna – a koncert, de csak nem mehettek el a fiúk az általuk „normál” Ozone Mama koncerten is repertoáron tartott Fortunate Son nélkül. Sajnáltuk nagyon, hogy vége lett, de hát az időkorlát nagy úr.
A ritmusszekció is külön felkészült erre az estére: Dobos Gergő basszusgitáros és Gulyás Máté (dobok) szépen megtalálta a helyét a country-blues-rock történetben, utóbbi az autentikusság kedvéért egy kolomppal is kiegészítette a dobfelszerelését erre az estére. Feltétlenül meg kell még említeni az Ozone Mama akusztikus fellépésein zongoristaként már megismert Lázár Zsigmondot, aki érzékeny billentyűs-játékával egészítette ki a zenekart.
Alapvetően azt gondolná az ember, hogy ezek az itt-ott akkordváltás nélküli dalok könnyen eljátszhatóak/elénekelhetőek, de ez nagy tévedés. Minden zenész részéről komoly felkészülést igényelt ez a műsor, és minden tiszteletem az Ozone Mamáé, ahogyan ennek az egésznek a létrehozását elvállalta, megszervezték, remek vendégeket hívtak. Pici hiányérzetem csak a Who’ll stop the rain miatt volt, de hát nem esett az eső, talán ezért hagyták ki a fiúk a setlistből ezt a dalt.
Annyira jó hangulatú volt ez az este, hogy jó lenne megismételni, még jobban meghirdetni, szerintem a Creedence-t sokkal többen szeretik még annál is, ahányan tegnap mulattunk az A38-on.
Szólj hozzá!