Késő este, megszokott csúszás, ráadásul mindez hétfőn. De nem számít. Nem tudom nem felidézni a legelső, Jack of Hearttal kapcsolatos emlékemet, pláne azért, mert akkor is éppen ezen a helyen játszottak (akkor még Szabad az Á-nak hívták az egykori Tilos az Á-t). Nem akkor fordultak meg először Magyarországon, én viszont nem ismertem őket, ahogy sokan mások sem ismerik, és egy fárasztó nap, valamint egy Pluto-koncert után, éppen a franciák fellépése előtt indultam volna haza. Szerencsére a barátaim rábeszéltek, hogy maradjak, és hallgassam meg őket.
Maradtam, és meghallgattam őket. Szerelem volt első látásra, pedig szőrös férfiemberekről beszélünk, akik ráadásul harisnyában álltak a színpadon. A setlistet nem tudnám felidézni, de első, cím nélküli albumuk dalai, az If you go to hell, a Pony tail vagy a Love in vain azóta is a kedvenceim. Ezért sem volt kérdés, hogy most, néhány évvel később, egy hasonlóan nehéz nap éjszakáján a már említett barátok társaságában újra el kell látogatnom az éppen Trafik Klubnak nevezett underground szórakozóhelyre. Az előzenekar ezúttal is egy magyar banda, a Gustav Tiger, és az ő produkciójuk is megér néhány szót.
A beálláskor hallható üvöltözésnél még reménykedünk, hogy maga a koncert nem ilyen lesz. Aztán nemsokára kiderül, hogy de, bizony végig ezt kapjuk majd: a kissé extravagáns énekesnő mellett a nem kevésbé feltűnő hajkoronát viselő basszusgitáros, valamint a szólógitáros is fáradhatatlanul ordít, és az énekhez hasonlóan a zene is meglehetősen kaotikus. Mindezt azonban két-három szám után meg lehet szokni, onnantól kezdve meg kimondottan szórakoztatóvá válik ez a mindenféle finomkodástól és harmóniától mentes káosz-punk-rock. A Desdemona Taskentben vagy a Clitoris Crucifix dalcímek pedig önmagukért beszélnek.
És végre következik a Jack of Heart! Az elején mintha egy kicsit visszafogottan csapnának a húrokba, önmagukhoz képest persze, és az öltözködésük is viszonylag hétköznapi. Aztán a második számnál lekerül a nadrág, legalábbis Ilov Piero énekesről, hogy végig kedvenc harisnyáját viselve muzsikáljon nekünk. A dél-francia Perpignan városából érkezett garázsrock-zenekar kultikusnak számít, legalábbis arrafelé, meg persze néhány olyan helyen, ahol turnéik során megfordulnak. A sűrű vissza-visszatérésekből arra lehet következtetni, hogy az budapesti underground is az efféle befogadó közegek közé tartozik.
Hiányérzetet talán csak az szül néhányunkban, hogy a fent említett dalok nem hangzanak el. Kiszámítható slágerparádé (már ha a Jack of Heart esetében lehet egyáltalán ilyesmiről beszélni) helyett viszont kapunk egy jó nagy adagot az őrült és zajos rock’n’rollból, a pszichedelikus elszállásból és garázs-életérzésből. A közönség néhány fiatal hölgytagja meg ráadásul személyre szabott szerenádot is a színpadról olykor-olykor leugró és térde ereszkedő Pierótól. Aki aztán nem sokkal később, zenésztársaival együtt, hangszereit hátrahagyva rohamozza meg a sörpultot.
Azt gondolnánk, hogy szünetet tartanak, hogy felfrissüljenek egy kicsit, de nem, bőven elmúlt éjfél, és vége a koncertnek. Talán ez okoz még újabb hiányérzetet, de az előadás rövidségét kompenzálja az intenzitása, és fárasztó hétfői nap ide vagy oda, marad az érzés, hogy megérte.
Szólj hozzá!