Ennek megfelelően Pataky Attila nem mást ígért december 28-ára, mint hogy az Inog a világ lemezbemutató koncertjén időkaput nyit, és beleshetünk, milyen volt az Aranyország tizenkétezer évvel ezelőtt.
Tűkön ülve vártuk.
Vitathatatlanul elégedett, magukat jól érző, csillogó szemű arcokat látni, boldogok. Vidéki bástyákat fedezni fel a dohányzóban, versengve üvöltik egymás felé az Edda korszakos slágereit, vezérszurkolók fazonírozott szólókat is, kevésbé jól öltözöttek csak refrént énekelnek. Ünnep ez. Pedig odabenn már peregnek a képek a kivetítőn, Pataky Attila foglalja össze az Edda Művek elmúlt cirka másfél óráját, ennél mélyebbre mintha nem akarna ásni, így sok benne a szeretet, a szív és a boldog jövő.
Rögvest egy Edda Művek 45-ön dalfonattal indul a koncert, van abban minden, Keselyűnél Attis legyez a szárnyával. Jönnek az új himnuszok. Pillanatra nem érteni a lovagkeresztet, olyan szövegek hangoznak el jelen időben, mint „mi ez, testvér, mi ez, ami itt körbevesz, a kegyetlen hírek, a gerjesztett vágyak, a kevesebb fizetés, a bizonytalan holnap, az elcsalt életünk, a felemelt árak?!”. A refrén viszont prozódiailag rendben van, ráadásul jól csordázható vokálisan.
Közben sajnos zenei értelemben semmi nem történik, pedig a színpadon többen is vannak, akik tehetnének az ellenkezőjéért, de Alapi István és Kricska László megelégszenek az ujjatlan pólóval és a koncert egyetlen jó minőségben megszólaló elemével, a testesnek mondható vokállal. Minden más vékony és idejétmúlt, a dobok háttérben, a basszusgitárt alig kivenni, a gitár ellenben már az első pillanattól időkaput nyit, visszatekinthetünk a nyolcvanas évek végi Poison meg Enuff Z'Nuff féle gitársoundra, Gömöry szintije pedig sosem megcsápolható gránittömbként szólt.
Név szerinti felkonf után instrumentális bravúrzenélésre kerül sor, mely a zenészek képességeit hivatott érzékeltetni. Ehhez a Deep Purple Highway star szólórészeinek parafrázisával készültek, páran észrevettük, a nagy többség nyilván ezt is majd Gömöry szerzeményként könyveli el, ha már a színpadon nem került szóba.
Majd a legkínosabb rész következik, ami egy magát aktuálisnak mondó zenekar fellépésén történhet, két gyerek gitározik az Edda blues alatt, magára valamit is adó Edda rajongó ilyenen nem érzékenyül el, hiszen nem utánpótlásban gondolkodik, eleve az emlékeiből él. Úgyhogy miután az egyik legismertebb Edda himnuszt sikerült Mikulás napi iskolai rendezvénnyé silányítani, várható volt, hogy lesz itt még több gyermekfellépő is, nyilván mind indigó.
Az is félő volt, hogy egyben ezzel nyílik az időkapu, úgyhogy gyorsan észbe kapva a jelen mellett döntöttünk, és a kijárat felé vettük az irányt. Kinn sötét volt és hideg, de megnyugtató volt azt gondolni, hogy otthon akár egy egylemezes, pár éve alakult zenekart is betehetünk a magunk szórakoztatására, vagy akár azon az estén is még elmehetünk egy ilyen fellépésére, mert senki nem ragadott magával vissza a múltba.
Az a baj az Eddával, hogy nem gondolkodik másban, mint a meglévő rajongói kiszolgálásában, de ahhoz avitt sémákhoz és hangszereléshez kell nyúlniuk, s bár érzékelhetően remeknek mondható, tapasztalt zenészek alkotják a csapatot, a produktumban semmi lelkesítő vagy figyelemreméltó nincsen. Az új dalok szövegei még feliratozva a kivetítőn, de pár év, és már ezek a számok is ugyanúgy fognak a régiek közé beágyazódni, ugyanúgy nem fognak semmit sem mondani akkor, ahogy a jelenleg réginek mondhatók most. Egy zenekar, amelynek nem célja a saját határainak feszegetése, amelynek nem küldetése az újat mutatás, amelyik sem zenében, sem látványban nem próbál érdekes lenni, önmaga másolataiból él és ezzel jól elvan, nem tekinthető az aktuális könnyűzenei szcéna részének. Szüreti báloknak, nőnapi rendezvényeknek, strandfürdőavatásoknak viszont kihagyhatatlan szereplője lehet, ott, ahol sokan sok éven át nem hallgattak zenét és nem jártak koncertekre. Beesve egy Eddára ők bizonyára szívesen találkoznak az egykori poptarisznyás dalokkal, ha pedig vannak új számok, legfeljebb azt gondolják, hogy biztos ezekre már nem emlékeznek.
Sosem volt ennyire adekvát az Aréna hivatalos söre, mint az Edda koncerten a Borsodi.
Szólj hozzá!