Jamie, James és a csodakoncertek – VeszprémFest

A VeszprémFest nem véletlenül kapta a „prémium kategóriás” jelzőt a szervezőktől, hisz ez a fesztivál soha nem az „igyuk le magunkat a teljes tudatvesztésig” fílinget kívánta megadni az oda látogatóknak, inkább a zenei élményekre koncentrált. Ez számomra különösen fontos, mert folyamatosan járom a különböző rendezvényeket, ahol időnként előfordul, hogy a nagyobb hangsúlyt kap a vendéglátás vagy az egyéb körítés, mint a zenei felhozatal és/vagy annak minőségi közvetítése a látogatók felé.

A veszprémi kínálatban szerencsére minden évben találok magamnak olyan zenei csemegét, amiért érdemes elhagyni a fővárosi utcákat. Ráadásul idén egy számomra új helyszínen is élvezhettem egy csodálatosan bensőséges műsort Jamie Winchesternek köszönhetően. A Jezsuita templom és annak gyönyörűen rendben tartott kertje már önmagában is megér egy látogatást, de mint koncerthelyszín alapvető nyugalomra inti a közönséget.

A relaxáló helyszínhez megnyugtató hang és személyiség is járt. Jamie Winchester munkásságát már sok-sok éve követem, és még mindig elvarázsol, ha élőben hallom, szóval nyugodtan lehet mondani, hogy elfogult vagyok. Igen, ő az az ír srác abból a formációból, akinek szívet melengető hangja és persze saját dalszerzeményei előtt mindenképpen jár a főhajtás. Bár évek óta nem él már tartósan magyarhonban, és volt olyan időszak, amikor azt gondoltuk, soha többet nem láthatjuk hazai színpadon, szerencsére a szíve azért egy kicsit mindig visszahúzza hozzánk, ezért néhány fellépés erejéig idén is megtisztelt minket jelenlétével. Kicsit sajnálom, hogy a VeszprémFestre tervezett 3 napos Jamie-dömpingből végül csak kettő maradt talpon, de a péntek esti nagyzenekaros Wood & Strings és a szombat esti egyszálgitáros-csendesülős is élmény volt a maga különlegességével.

A Wood & Strings a hagyományos Jamie Winchester – Hrutka Róbert zenekari felállás felturbózott változata, ahol a veszprémi illetőségű Mendelssohn Kamarazenekarral kiegészülve szólalnak meg a saját vagy épp kölcsönzött szerzemények. A dolog szépsége, hogy bár alapvetően ez is egy csendesülősre tervezett koncertnek indult, a végén mégis azzal zárult, hogy egy komplett színháznyi ember állva tapsolt, táncikált a szűkre szabott helyeken, és közben hangosan énekelt. Mondhatnánk, hogy mindkét zenekar részéről rutinmeló volt a koncert, hiszen a kezdetektől fogva együtt dolgoznak ezen az egyébként rendkívül sikeres projekten, és bár az utolsó közös fellépés óta eltelt néhány év, ebből a produkció összehangoltságán semmi nem látszott. Sem Jamie, sem Robi nem a bőbeszédűségéről híres, de ha két dal közt mondanivalójuk akadt, annak mindig kacagás lett a vége, amihez persze a zenésztársak is hozzájárultak a maguk módján. Egy írásos beszámolóban lehetetlen vállalkozás visszaadni azt a hangulatot, ami a buli alatt volt, és bár aggathatnék mindenféle magasztaló jelzőket a művészekre és a produkcióra, az sem adná vissza azt a fajta megnyugvással teli feltöltődést, amit ott kaptam. Így csupán annyit mondanék, nagyon-nagyon köszönöm, hogy újra élőben láthattam és hallhattam kedvenc dalaimat!

Persze, nagyjából ugyanez igaz a másnapi szólókoncertre is, ahol a zenész egy szál gitárral és az ő bárhol felismerhető hangjával állt elénk a Jezsuita templomban. Jóval kisebb helyszín, jóval kevesebb közönség, viszont ezáltal valódi bensőséges hangulat és egy random válogatott dallista fogadott bennünket, amiben a saját szerzemények mellett Jamie kedvencei is előkerültek. Humorból itt sem volt hiány, szerencsére a közönség is vevő volt mindenre, és bár kicsit elszomorodtunk mikor Jamie elmondta, hogy saját döntése alapján nem lép már fel idén hazánkban, ezzel a két estényi élménycsomaggal a lelkünkben talán kihúzzuk a viszontlátásig. (Azért reméljük, nem kell újra éveket várni.)

Szombat esténk kicsit zsúfoltra sikeredett, hisz Jamie után várt minket James (Blunt) az Arénában, akit régi kedves ismerősként üdvözölhettünk. A századosi ranggal rendelkező apuka nem először járt hazánkban, így nem ismeretlen számára a magyar közönség, és a magyar nyelv sem. Előszeretettel villogtatta csekély, ám annál magabiztosabb magyar tudását Veszprémben is, akárcsak annak idején, a pesti fellépésén. A színpadon mindig nyughatatlan, örökmozgó, rohangáló 48 éves sztár végtelenül szimpatikus egyéniség. Imád kommunikálni a közönséggel, sőt, közelebb is merészkedik hozzájuk, mint az átlag külföldi sztár, és valószínűleg ennek is köszönheti mai napig kitartó népszerűségét.

No meg annak a jó néhány slágernek, amivel 2004-es berobbanása óta ajándékozott meg minket. A legtöbben még mindig az első és hát lássuk be, még mindig a legnagyobb slágerének tartott You're Beautiful című dallal azonosítják, ami azért már nem egy mai darab. Viszont aki járt már valaha koncertjén, az pontosan tudja, hogy nála egy buli jóval többről szól, mint a szépen elénekelt szerzemények. Igazán jó humorral megáldott főszereplőről beszélünk, akit elmondása szerint ugyanúgy megviseltek az egymástól elzárt hónapok, mint bármely más embert a világon. Bár súlyosbító tényezőként emlegette, hogy az anyósával voltak összezárva családilag, azért láthatóan sikerült átvészelnie ép elmével ezt az időszakot :)

Amióta szabadon járhatunk koncertekre és a külföldi sztárok is útnak indultak, minden művész hálát ad a közönségnek, hogy újra színpadon állhat. Nekem, nézőként úgy tűnik, a legtöbben ezt tényleg komolyan gondolják, és a szokásos megfáradt rutinmunka helyett megtöbbszörözött erővel próbálnak maradandót nyújtani az aktuális közönségnek. James Blunt esetében nehéz lenne eldönteni, hogy ez áll a háttérben, vagy csak az alapbeállítása ilyen, de azt biztos, hogy mindent kiénekelt magából. Persze lehetne kötözködni, hogy a magas hangokkal folyamatosan küzdött, de minek tennénk, ha az összképen amúgy sem rontana? Plusz tegyük hozzá, hogy James azon ritka sztárok egyike, aki a koncert után is hajlandó a hátsó kijáratnál várakozó rajongókhoz odamenni pár jó szó, aláírás és fotó erejéig. Kíváncsi voltam a vírus okozta félelmek mennyire befolyásolják majd ebben, de már a koncerten is kiderült, hogy elengedte az aggódást. Inkább viccet csinált ebből is azzal, hogy a szokásos közönségen szörfölést ezúttal gázálarcban hajtotta végre. A buli után viszont már az sem volt rajta, és mégis békésen tűrte, hogy ölelgessék, pacsizzanak vele – és mindezt úgy 10 centire az arcától. Szeretem, ha egy sztár megmarad embernek akkor is, ha több millióan rajonganak érte a világon. Természetesen itt is igaz az a mondat, ami Jamie esetében is aktuális, remélem az ő viszontlátására se kell hosszú éveket várnunk…