A Pink Floyd terjedelmes, igen kifinomult epikus dalai az eredeti verziónak megfelelően, elektronikus és akusztikus hangszerek segítségével keltek életre a koncerten. A pszichedelikus rock és a jazz egyvelegét alkotó számok kellemesen kikapcsolják az ember agyát a munkanap után, így észre sem lehetett venni, hogy már két órája tart az előadás. Az együttes nagy hozzáértéssel játszott el egy igen jól összeállított tracklistát, hiszen anélkül csendültek fel az igazi nagy kedvencek, hogy a már kissé elcsépelt „The Wall” köré építették volna az egész műsort. A háttér vokálos lányok hangjától pedig egyenesen libabőrös lett az ember, annyira nagyot szóltak a The Great Gig In The Sky című számban.
A néző akkor tud igazán azonosulni a zenével, hogy ha azt látja, hogy a zenész minden porcikáját áthatja az, amit játszik, és olyan állapotban kerül, hogy szinte megszűnik körülötte minden, mintha csak a zenéjének élne. Ezt az élményt a fantasztikus szaxofon szólóknak köszönhette a nagyérdemű. Már ahogy kilépett a színpadra a szaxis, betöltötte a teret, olyan lendületet adva az egész csapatnak, hogy a koncert második felére már a többieken is észre lehetett venni az oldódást. A hangulat tetőfokára hágásának csak az szabott határt, hogy egy kulturális központ színháztermében, rögzített székeken ült viszonylag visszafogottan a közönség.
A profi szinten előadott dalok újjászületését a speciális vetítéstechnikai effektusok, a lézer és UV fények, valamint a különböző optikai hatások tömkelege segítette elő. Óriási pluszlöketet adott az egész shownak, bár véleményem szerint a tér túl kicsi volt ahhoz, hogy igazán érvényesülni tudjon a látványszínház. Hiszen a színpaddal szemben, az emberek feje fölött és mögött cikázó fénycsóvákat alig néhányan vették csak észre, annak ellenére, hogy igen változatosak voltak.
Felvetődhet a kérdés, hogy vajon lehetett-e még valahogy fokozni a színpadi játékot? A válasz: igen. Ugyanis még négy, világító jelmezekbe öltöztetett kortárs táncos is igyekezett szórakoztatni a jelenlévőket. Hol a számok történetének életre keltésével, hol pedig élőszobor performanszukkal (ami viszont néhol kissé komikusra sikeredett). Ugyanakkor, hogy a Pink Floyd-hatás teljes legyen, voltak számok, melyeknek még az eredetei videoklipjüket is levetítették a háttérben.
Aki ott volt átélhette, milyen lehet örökfiatalként határok nélkül álmodozni. Főleg, hogy a Pink Floyd korabeli előadásaihoz mérten, a technika itt is adott volt, hogy egy másik dimenzióba, esetleg az űrbe repítse a nézőközönséget.
Szólj hozzá!