Késve kezdte, ráadás nem volt: Kelis fura bulija az Akváriumban

Az az igazság, hogy Kelis Kaleidoscope albuma nekem nagy kedvencem volt a maga korában, és szerintem a rajta szereplő slágerek a mai napig menőnek számítanak. Igaz, hogy az utóbbi években a művésznő kevesebbet foglalkozott az énekléssel, viszont annál többet a gasztronómiával, a hangja élőben is úgy szólt, ahogy elképzeltem. Ráadásul ő maga is tök szimpin viselkedett a koncert alatt. Mégis felemás érzésekkel távoztunk a helyszínről...

Úgy kezdődött, hogy az előzetes bejelentéshez képest Kelis jó fél órás késéssel lépett színpadra, ami tekintettel arra, hogy ezen az estén nem volt vendégzenekar – akik miatt az átálláskésleltette volna a rajtot –, számomra érthetetlennek tűnt. Igaz, a közönség sem vette túl komolyan a kerek nyolc órát, ugyanis akkor még alig lézengtek az emberek a NagyHallban. Én ebben az ügyben régimódi vagyok, tiszteletlenségnek érzem a közönség és az előadó részéről is a késést, úgyhogy pufogtam is egy kicsit magamban emiatt.

A hölgy színpadra lépése előtt kicsit sok volt a bejátszott duma, viszont az dicséretes, hogy egy komplett zenekarral készültek a produkcióra, s még egy női dj is befért a csapatba. Kelis nem húzott nagyestélyit az eseményre, mondhatni, a kényelem volt a fő szempontja a ruhaválasztásnál, hiszen egy egyszerű, sportos melegítő (ahogy mifelénk mondják: suhogós) volt rajta, az elmaradhatatlan övtáskával, no meg persze megkülönböztetésként egy szép nagy K betűvel a hátán. Ami viszont fura volt, az az előre odakészített kottaálvány, és a rajta heverő papírlapok, amin – mint később kiderült ˜– a dalszövegei szerepeltek. Értem én, hogy 20 éves szerzeményekről van szó, de eléggé meghökkentő látványt nyújtott a szöveget papírról olvasó énekesnő.

Hangilag rendben volt a produkció, és az újraértelmezett dalokkal se volt probléma, sőt! Kifejezetten jótt tett a régi slágereknek egy kis vérfrissítés, azonban időnként olyan érzésem volt, mintha még csak a próbatermi változatot hallanánk, ahol azért akadnak javítandó hibák. A koncert elején még a közönség is inkább a mobilozással, beszélgetéssel, iszogatással volt elfoglalva a színpadi történések helyett, amivel engem nagyon hamar ki lehet hozni a béketűrésből, de igyekeztünk úgy helyezkedni, hogy az ilyen koncertre (minek) járó trollokat elkerüljük.

Aztán a vége felé mégis beindult a buli, énekeltetéssel, csípőrázással, pacsizással, ahogy kell – és kezdett igazán élvezhetővé válni a koncert. Ez azonban nem tartott sokáig, mert olyan hirtelen és váratlan módon lett vége, amit még most sem tudok hová tenni. Az addig renden van, hogy az utolsó dalnál elköszönnek, majd levonulnak a színpadról, hiszen tudjuk, hogy ilyenkor érkezik még a ráadás... Ennek tudatában a közönség lelkesen tapsolt, és a szokásokhoz híven követelte vissza a művésznőt és csapatát a színpadra, akik viszont csak nem akartak megjelenni. A dolog furcsasága, hogy valószínűleg az Akvárium munkatársai is bíztak a ráadásban, mivel nem oltották fel a villanyt, nem kezdték el leszerelni a színpadot és nem játszották be a "kiűző" zenét – ezek egyértelmű jelei szoktak lenni annak, hogy távozásra vagyunk felszólítva. Bő 10 percig próbálta a fokozatosan csökkenő közönség visszahívni a főszereplőt a színpadra, de eljött az a pillanat, amikor a leghangosabb csoport is feladta a küzdelmet, mi meg csak álltunk, és próbáltuk megfejteni mi történhetett. Választ azóta se kaptunk, ami miatt egy kissé kesernyés szájízzel gondolunk vissza a bulira. De igyekszünk fejben csak a szép emlékeket megőrizni.