1983. a kiindulási dátum, s bár én akkoriban még az általános iskolás farsangi bulikon edződtem, mégis valahol úgy érzem, mintha a kezdetektől fogva velük tartottam volna. Ha akkoriban valaki azt mondta volna nekem, hogy jó pár évvel később még mindig komoly tömeget mozgat meg egy PUF koncert, nagy valószínűséggel körberöhögtem volna. „És mégis mozog a föld!” Stílusok jönnek-mennek, zenekarok születnek, és múlnak el nyomtalanul – a szerencsésebbeknek jutott pár sláger -, de a PUF valamit nagyon eltalált abban az időben, ami miatt még a mai napig nagy hatással vannak az élő zenét kedvelő emberekre.
Hogy mi lehet a titkuk? A válaszadás lehetőségét és a megfejtésért járó elismerést a szakértő kritikusokra bíznám. Nekem bőven elég volt látni és hallani a tomboló tömeget, illetve a színpadot magabiztosan uraló zenészek önfeledt játékát! Bevallom őszintén, próbáltam erősen koncentrálni a feladatomra, vagyis elkészíteni néhány értékelhető fotót, és közben figyelni minden apró részletre, amit aztán írásos formában tolmácsolhatnék az olvasóknak, azonban egy idő után arra eszméltem, hogy a fotós árokban önkéntelenül is csatlakoztam a mögöttem bulizó közönséghez, és hangosan énekelve adtam át magam az élvezetnek.
Mentségemre legyen mondva, ezen az estén nem én voltam az egyetlen, aki belefeledkezett a bulizásba, ugyanis a koncert a megszokott este tíz órai szigorú zárási időt jócskán túllépte. (Innen is tisztelettel kérném a helyi illetékes elvtársak megértését csendrendelet ügyben, hisz egy szülinaposnak ennyi még megengedhető.) Úgy érzem, teljesen felesleges lenne felsorolni az elhangzott dalok címét, már csak azért is, mert a komplett lista megtalálható a PUF Fb-oldalán. Ami ennél ezerszer fontosabb, az az oda-vissza áradó szeretet, tisztelet, rajongás, a zenekar és közönsége viszonyát tekintve, amin nem fog az idő, nem zavarja korszak- vagy rendszerváltás, nem halványul el a különböző stílusirányzatok rövid életű tündöklése mellett sem.
Elméletben most valami nagyon komoly értékelést, ne adj' Isten, kritikát kellene megfogalmaznom a zenekar 30 évéről, és/vagy a szülinapi buliról, azonban ezt a nemes feladatot ezúttal passzolnám. Aki jelen volt, biztos, hogy maradandó élményekkel távozott, aki nem, annak remélhetőleg lesz még lehetősége a pótlásra a következő szülinapi ünneplésen. Mert persze, hogy itt nem lehet vége! Már csak azért sem, mert egy új album ígérete még mindig itt cseng a fülemben.
Épp ezért – Lecsó szavával élve – annyit mondanék csak: KÖSZIIIIII!!! :)
Szólj hozzá!