Bevallom őszintén, a Bülbüls formáció, ha nem is sötét, de szürke folt volt eddig az életemben. Persze hallottam már róluk, de még nem mélyedtem bele túlságosan a munkásságukba. Hiányosságomat pótolandó, kíváncsian indultam neki a szerda esti hajózásnak, mondhatni, a boldog tudatlanok nyugalmával. A még igencsak fiatalnak mondható csapat nem is oly rég adta ki első, 4 saját dalt tartalmazó kislemezét, rajta a most már országosan is ismert Minden mosoly. A hajós koncert bemutatkozásnak tökéletes volt, de azért még látszott némi izgalom a színpadon tevékenykedő művészeken. Aki szereti a relaxáló popos zenéket, annak mindenképp ajánlom, minőségi a kivitel!
Aki viszont inkább tombolni szeret, annak ott volt helyben a KISTeHéN. 2002-es megalakulásuk óta figyelemmel kísérem útjukat, és bár őket sem kerülte el a szakításokkal, újrakezdésekkel, tagcserékkel járó zenekari lét, úgy gondolom, a nehézségek inkább megerősítették a csapatot. Az utóbbi időben pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a fajta néha melankólikus, néha pörgős, kicsit rockos, nagyon gitáros „alternatív” valami, amihez ráadásul könyörtelenül szókimondó dalszöveg párosul. Ennek köszönhetően ők sem maradhattak tévés botrány nélkül, ami szerintem felért egy jól megtervezett marketing kampánnyal. (Köszönet az X-faktornak.) A Milyen kár című egyébként zseniális dal, melyhez azóta már egy szintén csillagos ötös karikatúra jellegű klip is készült, kiverte a biztosítékot a kereskedelmi tévénél, pedig én ennél már jóval aggasztóbb dalokat is hallottam megszólalni főműsoridőben bizonyos csatornákon…
No, de ez már lejárt lemez (hogy témánál maradjunk). Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a KISTeHéN él és virul! Igaz, a koncert eleje kissé „érfelvágósra” sikeredett, de még épp időben kezdtek begyorsulni ahhoz, hogy a bánatukat italba fojtók is eltávolodjanak a bárpulttól néhány dal erejéig. Vendéget is kaptunk Závada Péter (AKPH) személyében, igaz, csak egy monológnyi időre, de az a kis saját költemény, amit ezúttal zenei kíséret nélkül szavalt el, felért egy forradalmi indulóval.
A koncert a maga megszokott módján és ütemében zajlott. Minden különösebb izgalom nélkül. A fiúk kiálltak, zenéltek egy jót, a közönség ezt nem meglepő módon élvezettel hallgatta, akinek kedve volt, táncra is perdült, én meg inkább csak dalolásztam. Ennyi a történet. És mégis működőképes. Azt hiszem, erre mondják, hogy a kevesebb néha több.
Szólj hozzá!