Lara maga az őserő

2024/05/02  ·   Koncertbeszámoló   ·  Divo

Tegnap este Budapesten, az MVM Dome-ban zárta világkörüli turnéját a csodálatos Lara Fabian.

Fotók: Lara Fabian/FB – Budapest)

Az érzelmes balladák nagyasszonya olyan tökéletesen énekel, hogy amint kinyitotta a száját, a tömeg katartikus üdvrivalgásba kezdett. Olyan világslágerei is felcsendültek a koncert során, mint például az I will love again vagy a Je suis malada vagy a Caruso, sőt, még a nemrégiben megjelent energikus dala, a Te peine is. Alapvetően hatalmas tisztelettel és csodálattal adózom minden nagy bálványom, ikonom előtt, de aminek tegnap este a részesei lehettünk, annak még most is a hatása alatt állok.

Lara maga az őserő.

A légies könnyedség és precizitás, amivel a dalokat előadja – egyszerűen felfoghatatlan. A dinamikák és a prozódia, a francia vagy éppen olasz nyelvű beszéd-szerű átkötések, olyan komplex előadói élményt produkáltak, amire nehéz szavakat találni.

Mély, őszinte, magával ragadó, szinte teljesen felforgatta a belső világunkat. Ehhez a csodálatos tehetséghez párosul egy végtelenül szerény, alázatos és kedves személyiség, amivel minig megszólítja a közönségét. Gyönyörűen megköszönte a fogadtatást – magyarul –, sőt még egy-két rajongóhoz is lehajolt, hogy átvegyen egy-egy virágcsokrot vagy ajándék mackót. Végtelenül emberséges gesztusai közé tartozott, hogy nem csupán szenzációs zenekarát és páratlan vokalistáit emelte ki külön-külön, hanem megköszönte a munkáját technikai csapat minden tagjának, valamint énektanárának és turnémenedzserének is, akik végig vele tartottak a koncertkörúton.

Ettől az egész show olyan koronát kapott, amitől azt érezhettük, a részei vagyunk az egész varázslatnak, amit Lara a hangjával és karizmájával árasztott a magyar közönségre. Többször tanúi – és részesei – lehettünk az  állva tapsolásnak, és természetesen alig akartuk haza engedni őt. 

Zenészként teljességgel magával ragadott ez a fajta profizmus és együtt lélegzés, a zenekar részéről is. Aztán igyekeztem magam visszarángatni az elragadtatásból, és el-el csíptem egy-egy megjegyzést. Egy fiatal pár konkrétan azon csámcsogott, hogy idézem: „ Portugáliában jobb volt az előadás. Itt olyan fáradt és fénytelen volt.” Mély tisztelettel üzenném nekik, hogy próbálják meg utánacsinálni ezt. Bár lehet, egy hallásvizsgálat sem ártana. Néztem az emberek tekintetét kifelé jövet. Mindenki szemébe beköltözött valami megmagyarázhatatlan csillogás. Akárcsak Lara tekintetébe, minden egyes dal közben. Gyakran úgy zárta a dalokat, hogy a mellkasához nyúlt, a levegőbe markolt és dobálós gesztusba kezdett, mintha a szívét dobálná szerteszét. Hogy mindenkinek adhasson.

Egyszerűen nem tudom leírni mennyire hálásak vagyunk, hogy megélhettük ezt a csodát. Még sok-sok ilyen estét kívánunk a művésznőnek. A mai korról ő is hasonlóképp vélekedik, mint mi, sokan: a jelenlegi világhelyzetben kötelességének érzi hirdetni az elfogadást, a mindennemű diszkrimináció felszámolását, egymás megsegítését és az emberek lelkének fontosságát. Hogy érezzünk és szeressünk.

Köszönjük, Lara♥

 

Lara Fabian, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


A Foo Fighters bejelentette az európai turné állomásait – Budapest nincs közöttük

A Foo Fighters bejelentette az európai turné...

A Foo Fighters bejelentette TAKE COVER TOUR című 2026-os európai turnéját – a kontinens legnagyobb stadionjait és fesztiváljait járják végig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Nem mindennapi eseménynek ígérkezett – sajnos lemondták a Nine Inch Nails tagjainak fesztiválját

A Pitchfork beszámolója szerint még októberben törölték a Future Ruins nevű film- és zenei fesztivált, amelyet a Nine Inch Nails két alapembere, Trent Reznor és Atticus Ross szervezett volna Los Angelesben. A szervezők akkor „logisztikai kihívásokra és bonyodalmakra” hivatkoztak, amelyek miatt lehetetlenné vált a rendezvény az...

A Magyar Mennydörgő hazatér: Szentendrére jön a Harry Potter™: A Kiállítás produkció

A világ egyik legsikeresebb és legátfogóbb vándorkiállítása már több mint 4 millió látogatót bűvölt meg (sic!) – most pedig Magyarországra is megérkezik, hogy a hazai rajongók is testközelből élhessék át a varázslatot.
Új koncertek