Az amerikai származású zeneszerző vasárnap este adott az életművéhez képest igen rövid ízelítőt eddigi szerzeményeiből a lefelezett Arénában. James Newton Howard barátja Hans Zimmer mellett jelenleg az egyik legfoglalkoztatottabb művész Hollywoodban. Habár pályája elején saját bevallása szerint eltanácsolták a karmesteri hivatástól és nagy nehezen kiadott saját albuma sem volt kirobbanó siker, ő mégsem adta fel az álmait, és ennek köszönhetően ma már megkerülhetetlen név a szakmában.
A most 66. éves úriember kirobbanó formában érkezett Budapestre. Olyan fürgén pattant fel a színpadra és mászkált ott két darab közt, mint egy feltöltött Duracell nyuszi. Nem csoda, hogy olykor még a megvilágításával foglalkozó kolléga sem tudta követni. És legalább annyit beszélt, mint amennyit zongorázott. Vagy talán többet is. Viszont így megtapasztalhattuk, hogy a karmesternek is van humora. No meg érdekes történetei és kulisszatitkai a sikerfilmek gyártóinak világából.
James egyébként érdekes figura. Már a mozdulataiból és a lendületéből is azonnal kitűnik, hogy lélekben megmaradt gyereknek, és ezt a tényt ha akarná, sem tudná titkolni. Viszont rendkívül szerény, spontán, humoros és tisztelettudó, aki karmesterként is egyenrangú félként kezeli az "irányított" zenészeket, énekeseket. Az igencsak méretesre szabott anekdotáiból kiderült, hogy fiatalon Elton John zenekarában zongorázott, és hogy tulajdonképpen mindketten nagyon félénken közeledtek egymáshoz legelső találkozásuk alkalmával. Mesélt még a zeneszerzés nehézségeiről - külön tekintettel a határidőkre -, a filmrendezőkhöz fűződő viszonyáról, de elzongorázta egyik kedvenc szerzeményét, ami az első saját albumán található, és egy dal erejéig igénybe vette egy magyar hölgy énektudását is (Éhezők viadala).
A körítéssel azért volt kis problémám, ugyanis a darabok felénél kifejezetten élvezetes volt a háttérben lévő kivetítőn figyelni az aktuális filmből összevágott részleteket, viszont ahol nem gondoskodtak a mozizásról, ott erős hiányérzetem támadt. Az már csak mellékes, hogy a világítással küzdő kollégának nem volt konkrét koncepciója a műsorra, így a hirtelen villódzások során sokszor éreztem úgy, mintha egy rosszcsont kisgyerek nyomogatná random a gombokat a vezérlőpulton. Szerintem hatásosabb lett volna, ha csak a jól összevágott filmrészletek peregtek volna a háttérben. Az előadással nem volt gond, amennyire én hallottam, minden hang a helyén volt, bár ilyen jellegű komolyzenei koncerten nehéz észrevenni, ha a 25. hegedűsnél elpattan egy húr. Ha eltekintek az apró hiányoktól, akkor bátran mondhatom, hogy szórakoztató esténk volt.
Bár kicsit másképp, mint a szombat esti Queen + Adam Lambert formáció tekintetében...
Szólj hozzá!