Nem kétséges, hogy kis hazánk egyik legjobb, legviccesebb, legkarakteresebb zenekara az immáron 15. életévét betöltött Fish!. Alulról szerveződtek, megjárták a ranglétrát, és a mai napig kis családként működnek tehetséges barátok támogatásával. Sosem álltak be a celebsorba, nem szerepelnek botrányoktól hemzsegő újságok vagy netes portálok címlapjain, nem gyűjtenek lájkokat a fészbúkon, nem félnek vegyülni a „pórnéppel”, egyszerűen csak szórakozva szórakoztatnak. Többek közt ezért is kedvelem őket annyira. Amikor pár hónappal ezelőtt volt szerencsém egy kötetlen beszélgetés formájában eltölteni egy kis időt a frontember Kovács Krisztiánnal (ide katt), teljesen világossá vált előttem mit, miért és hogyan csinálnak a siker érdekében, továbbá az is kiderült, hogy a beszólogatásairól híres Senior bácsitól sem kell félni. Hétköznapi emberek sztárallűrök nélkül, szerethető kivitelben. Ennyi a titok.
A szokásos nyári Barba Negra Track-es – illetve régebben még Zöld Pardonos – bulin ezúttal a 2007-ben alakult Kill With Hate hörgős metálja ijesztgette a népet, ami olyan jól sikerült, hogy a koncert alatt inkább mindenki a háttérben nézte a színpadon zajló eseményeket. Kevesen mertek közelebb menni, hisz a frontember már látványban – és persze hörgésben – is tekintélyt parancsoló produkciója valódi sátáni hangulatot idézett. A death metal kedvelőinek igazi csemege, a poposoknak inkább egysíkú zaj, de hát, ugye, kinek a pap…
A gyors átállás után végre elfoglalhattam megszokott helyem a fotósárokban, bár körbenézve ekkor még úgy tűnt nem lesz nagy tolongás a bulin. A fiúk a szokásos lazasággal vonultak be a színpadra, és némi „üdvözlégy” után máris nekiláttak az aprításnak. Amikor az ember lánya sokadszorra látja ugyanazt az előadót koncertezni, egy idő után óhatatlanul lankad az érdeklődése. Hacsak nem történik valami meglepő dolog a színpadon.
A Halacskák esetében az a jó, hogy konkrétan mind a négyen totál bolondok, és ezt beépítik a produkciókba is. Semmit nem szabad komolyan venni, ami a koncert ideje alatt történik, kivéve azt a beszólást, ami azoknak a Track területén kívül a hídról leskelődő egyéneknek szólt, akiknek Krisztián megköszönte, hogy támogatták a zenekart. :)
Természetesen a szokásos ugráltatás, leguggolás is megvolt, egyedül a hátra arcos mutatványt hiányoltam, viszont kárpótlásként egy régebbi sláger a Legközelebb mégközelebb is bekerült a dallistába. Csak halkan jegyezném meg, hogy vannak még olyan dalok, amik beleférnének olykor a műsorba. Lásd.: Csak a szívem. ;) Persze minden darabnak örülünk, amit kapunk, még akkor is, ha a frontember a talpával közelít a fényképezőgép felé, vagy épp a hátsóját mutogatja nekünk, de még mindig hihetetlen látvány, ahogy Zsolti, a basszeros félig spárgában, félig hídban gitározik, Matyi a szép új gitárjával a feje fölött szólózik, vagy szép magasan ugrál, André meg… Hát ő jól elvan a dobok mögött, mint tudjuk. :)
A koncert végén jobban körbenézve eszméltem rá milyen sokan lettünk, így ismét megállapítottam, hogy a magyar ember minden koncertnek a közepére ér oda. De legalább odaér…
A Halak pedig tovább úsznak az árral, és rengeteg fesztiválon teszik majd tiszteletüket, úgyhogy ha arra jártok, mindenféleképpen kukkantsatok be hozzájuk! Nem fogtok csalódni!
Szólj hozzá!