A főként reggae és ska alapokkal megáldott, de tulajdonképpen elég sajátos műfaji keverék végeredménye két stúdióalbum, megannyi sláger, és hihetetlen népszerűség az országhatáron innen, és túl. No meg egy szülinapi buli a PARK-ban...
Amiért én kifejezetten kedvelem őket, az természetesen elsősorban a zene és az a magával ragadó energiabomba, amit egy OM koncerten a közönség nyakába zúdítanak, ha akarja az ember, ha nem. Van valami bája ennek a műfajnak, amitől nehéz szabadulni, és még nehezebb vigyázba állva csendben hallgatni. Annyira egységes minden a színpadon, annyira kedvesek a zenekari tagok, és annyira együtt élnek a zenével és a közönséggel, hogy képtelenség őket nem szeretni.
A koncert minden külön faxni nélkül zajlott. Nem volt se torta, se tűzijáték, se konfettizápor, de nem hiszem, hogy bárki hiányolta volna. Bőven elég, ha együtt énekeljük, hogy Jó nekem, vagy épp dülöngélünk a Pancho-ra, vagy tombolunk az El Mundo Fantástico-ra. Persze, azért egy ajándékot mégis kaptunk a zenekartól, hiszen a buli vége felé egyetlen szám erejéig berobbant – az egyébként másik nagy kedvenc zenekarom – a PASO énekese, Krsa, aminek egy közös ugrálás lett a végeredménye. Mindenki a saját stílusában ropta, de egy pillanatra se álltak meg két lábbal a színpadon.
És itt szeretném megjegyezni, nagyon komoly koncentrációt igényel egy OM vagy PASO koncerten jó minőségű fotót készíteni, mivel a frontemberek mozgása egyszerűen követhetetlen. És mindezt dupla dózisban egy színpadon…hát…mondhatni vért izzadtam, mire egyetlen közös képet sikerült összehoznom. De ez legyen a legnagyobb problémám egy OM bulin! :)
A 10 éves jubileumi koncertsorozatnak még korán sincs vége, bár a fesztiválszezon a végét járja, biztos vagyok benne, hogy lesz még alkalmunk a közös ünneplésre! És persze boldogat kívánunk a kerekhez!
Szólj hozzá!