Az 1995-ben alakult Nickelback a dallamos rockzene koronázatlan királya lett az évek során. Nyolc stúdióalbum, számtalan világsláger, rengeteg jelölés (a legkülönbözőbb díjak), filmzene, duettek, platinák, rajongói seregek, botránymentes koncertek. Természetesen a hazai fellépésre a jegyek ebben az esetben is hónapokkal előtte elfogytak, így várható volt, hogy ismét egy jó bulinak nézünk elébe. A The Hits turné keretén belül előzenekarként érkezett hozzánk a nálunk talán kevésbé ismert, azonban szintén nem pályakezdő Skillet. A besorolás alapján keresztény rock/hard rock zenekar Memphisből indult 1996-ban. Kilenc stúdióalbummal, két Grammy-jelöléssel és egy videójáték háttérzenéjével a hátuk mögött végre mi is megcsodálhattuk őket élőben.
Ahogy azt már megszokhattuk, az új trendeknek megfelelően a Skillet pontban nyolc órakor pattant fel a színpadra. Ekkor még korántsem volt tömve az Aréna – szomorúan konstatáltam, hogy a legalább annyira jó előzenekarra kevesebben kíváncsiak, mint a neves főszereplőre. Így utólag annyit mondanék a későn érkezőknek: aki kimarad – lemarad! Pedig az alapozás legalább olyan fontos, mint a fő attrakció! Ezt a turnészervezők is így gondolhatták, amikor a Skillet csapatát kérték fel kísérőnek. Az eredetileg négytagú – két fiú, két lány – banda plusz két fővel gazdagodott a koncert kedvéért, ugyanis a nyitányt két fehér öltönyös muzsikus szolgáltatta vonós hangszerekkel. Egyébként ők visszatérő és aktív elemei voltak a bulinak, hisz ugyanolyan hevülettel és fejrázással zenéltek, mint rockos kollegáik. A produkció ütős volt, olyan tipikus rockos, amikor érzed a mellkasodban lüktetni a dob ütemét, a gitár hangja szétárad a testedben, a frontember pedig leüvölti a parókádat is a fejedről. Igazi energiabomba a csapat, akik élőben talán még hitelesebben is szólnak. Az egyetlen zavaró tényező a frontember, John Cooper összekötőiben legalább 87 alkalommal elhangzó „mi vagyunk a Skillet” valamint a 43-szor megjegyzett „először járunk Magyarországon” mondat volt, mintha ezt elsőre nem lettünk volna képesek megjegyezni. Valószínűleg ő is azok közé a művészek közé tartozik, akiknél jobban járunk, ha inkább csak énekel. Abba biztosan nem tudnunk belekötni.
Rockkoncert lévén, az átállási időben nem szórakoztattak minket se reklámok, se Sir Winston (lásd Bruno Mars beszámolók), így a közönség nagy része elindult némi szomjoltó utánpótlásért, a másik része pedig mindezt kihasználva megindult előre a színpad közelébe. Mire a kilenc órát lehagytuk húsz perccel, már mindenki tűkön ült – vagy állt –, és körülnézve az Arénában, megelégedéssel konstatáltam, hogy nem füllentettek a szervezők: valóban minden helynek megvan a jogos tulajdonosa.
Megint csak minden előzetes figyelmeztetés nélkül, hirtelen sötétült el a nézőtér, majd rögtön el is indult a koncertet felvezető ledfalas vetítés, rajta a zenekar eddigi sajtómegjelenéseinek válogatott verziója. A fiúk közben szép csendben beosontak a helyükre, így a kezdőakkordnál felgyúlt fényeknek köszönhetően mind a négy figura tökéletes megvilágításban pompázott. A külcsínyre nem sokat adva, az öltözék a szokásos fekete farmer, fekete póló kombo, a színpadkép is puritán, semmi felesleges díszlet, tűzijáték, fényjáték vagy csinos táncoslányok. Az egyetlen plusz a háttérben kifüggesztett, három részre szabdalt ledfal, amelyen időnként vetítés, időnként pedig az élő adás testközeli pillanatai jelentek meg.
A dallistát tekintve azt kell mondanom, ügyesen válogattak, hiszen a közismert slágereken kívül igyekeztek olyan dalokat is besűríteni, amiket inkább csak a cédévásárlók, illetve töltögetők ismerhetnek. Bruno Mars kapcsán már megjegyeztem, hogy fura volt látni az első perctől tomboló közönséget. Nos, ez a megállapítás a Nickelback kapcsán is igaznak bizonyul, hisz a rajongók az összes dalt teli torokból üvöltötték, külön kérés nélkül. Chad Kroeger frontember nem győzte megköszönni a honi közönségnek a fogadtatást, és ennek örömére több alkalommal is ittak az egészségünkre. A hirtelen betöltött, tipikus automatás kávéspohárban tálalt itóka, Chad önkéntelen arcrángását elnézve, valószínűleg a híres magyar pálinkák egyike lehetett, ami azon túl, hogy megtisztította a dalolástól kopott torkát, még izzasztóként is sikeresen működött. Törölgették is rendesen a homlokukat minden egyes pohár után.
Az est csúcspontja mindenképpen az egyik kedves rajongó által a színpadra dobott kék tanga felbukkanása volt, amit Chad óvatosan fogdosva először a mikrofonállványára tett, majd inkább úgy döntött, mégis csak jobb helye lesz a földön. Ezzel a kis kitérővel sikerült a mi kedves frontemberünket kizökkenteni a ritmusból, és viccesen meg is jegyezte, hogy ne csináljuk ezt vele, mert otthon várja a család, és egyelőre még nem szeretne válni. Majd egy újabb pohárka frissítőtől megnyugodva folytatódhatott a koncert a maga ütemében.
A végjátékban a szokásos visszataps kapcsán szeretném külön kiemelni a közönség odaadó viselkedését: végig skandálták a banda nevét, sikítottak, és ahogy az jobb koncerteken lenni szokott, az ülőhelyeken lábdobogással is jelezték, nem elégednek meg ennyivel. A tervezett ráadás végén teljesült az álmom, ugyanis a Nickelback még a régi koroknak megfelelően külön meghajlás után távozott a színpadról, így a jeles érdemjegy mellé a csillagokat is lehozom nekik az égből.
Különvélemény:
A napokban olvastam pár cikket, hozzászólást a koncerttel kapcsolatban, ahol sokan hiányolták a látványelemeket és a rockot. Mondván, ez a csapat már nem az a csapat. Én személy szerint rendkívül jól szórakoztam, a buli nagy részét végig üvöltöttem (ennek következtében két napig hangomat se lehetett hallani), és még némi ugrálás is belefért. A fanyalgóknak csak annyit mondanék, változnak a korok, változnak az ízlések, változnak a trendek, és legfőképpen változik az ember! Ez mind hatással van a zenészekre is, ugyanúgy, mint ránk, egyszerű halandókra is. Nekem nem volt csalódás a koncert, nem hiányoltam a keménységet, pontosan azt kaptam, amit vártam, egy jó hangulatú, rockos, ugrálós, éneklős, minden gondot elfelejtős bulit, és ennek köszönhetően, bármikor újra megnézném őket határainkon belül. Ne csak a rosszat keressük, értékeljük inkább azt, ami jó!
Szólj hozzá!