Nem lesz valid a véleményem, mert még életemben nem néztem – nemhogy végig, egyáltalán – meg olimpiai megnyitót. Az efféle stadionshowk világa távol áll tőlem, a végtelen bevonulások pedig max. addig érdekeltek, amíg a H betűhöz nem értünk.
Szóval, nem annyira tudom, milyenek voltak az eddigi nyitóceremóniák, de úgy tűnik, szerencsém van, mert az, amit életemben először végignéztem, finoman szólva is pazar volt – mind szellemiségében (szabadság, egyenlőség, testvériség), mind kreativitásában, mind megvalósításában. Nem mennénk bele, olvassátok el bárhol a részletes beszámolókat, minket a zene érdekel – és leginkább Céline Dion.
Elég bénán indult az Euronews közvetítése, el is kapcsoltunk, így aztán jól lemaradtunk Lady Gaga fellépéséről, nagyjából kb. a Gojira felbukkanása előtt pár perccel kapcsolódtunk vissza, de onnantól fogva le sem lehetett vakarni a képrenyőről. A kollabjuk Marina Viottival, ahogy sejtettük, tényleg az egyik legjobb performansza volt a megnyitónak, de volt lángoló – és úszó – zongora, menetelő – és zenélő – gárda, hiphop, rap, pop, LMBTQ divatbemutató – tánccal, party feeling s ami a csövön kifért – és a cső átmérője jó nagy volt. Minden egyes esőverte zongoráért, hangszerért és persze a zuhéban rezzenéstelen arccal éneklő, táncoló, szaltózó művészért a szívünk szakadt meg – és hát megarespect.
De az a pillanat, amikor a már említett szívünk igazán darabokra esett, – és ezt onnan tudtuk, hogy hullott a könnyünk – a záródal volt, vagyis Céline Dion fellépése. Jó, igaz, már azelőtt eleredt – az esővel együtt, pedig már úgy tűnt, abbahagyja –, mielőtt az első hangot kiénekelte volna, akkor, amikor elkezdett emelkedni az olimpiai lángot hordozó hőlégballon, és megszólaltak Edith Piaf Himnusz a szerelemhez című, amúgy is szívszaggató dalának első taktusai, és a kamera elkezdett ráközelíteni a fekete háttérben arra a kis fehér pontra...
Ott van... – kezdtem neki, de a nevet már nem tudtam kimondani, mert elszorul a torkom. És onnantól fogva végigbőgtem – de ahogy a hírfolyamomat néztem, velem együtt a fél világ(om).
Amikor tegnap a duettezésről írtam, még arra gondoltam, jó lesz ez a felállás, mert majd Lady Gaga hanggal vagy bármivel kisegíti majd a nagybeteg énekesnőt, ha bármi történik.
Nos, Céline Diont az égegyadta világon semmivel nem kellett kisegíteni.Nem történt semmi. És minden megtörtént.
Olyan erővel énekelt, hogy az ember csaknem elfelejtette, hogy a betegsége évekkel ezelőtt leparancsolta a színpadról, és mindaz, ami addig az élete volt, a színpad, a közönség, az éneklés – emlékké és vággyá zsugorodott össze a kezelések és a fájdalom súlya alatt.
Nem tudhatjuk, milyen felkészülést igényelt számára ez az egyetlen dal, és azt sem, milyen utókezeléssel járt az erő kiáradása, a dallamában is a lelkekig hatoló, az egyszerűségében gyönyörű szövegű sanzon előadása.
Ha soha többet nem léphet színpadra, ami sajnos benne van ebben a rohadt pakliban, akkor a franciák egy grandiózus, nemes gesztussal – énekelhette volna ezt a dalt francia énekesnő is – megadták neki a lehetőséget arra, hogy a világ így őrizze meg emlékezetében.
És Celine mindent beleadott – de semmi pluszt. Mert nem volt ez más, mint ő maga, az, hogy – a közvetítést nézőket is beleszámítva – milliók előtt lépett fel, semmit sem változtatott rajta. Ez volt mindig is Céline Dion. S bár az esélyek nem túl jók, hátha valami csoda történik, és még lesz is. Szívből kívánjuk neki.
Mielőtt megmutatjuk a felvételt azoknak, akik nem látták, idemásoljuk a dal magyar szövegét is – így nézzétek...
"Összedőlhet fenn a magas ég, leomolhat minden ami ép,
egy a fontos, hogy te szeress, minden más, csak semmiség.
Veled alszom, veled ébredek, testem láng, ha hozzám ér kezed,
lehet minden csúf e földön, ha szeretsz, már nékem minden szép.
Olyan ember voltam én, aki élt csak könnyedén, vonzott minden csillogás,
hittem ez lesz végzetem, senki nem segít ezen, sosem leszek már más.
De most fordult a világ, hordanék bohóc ruhát, ha te tőlem ilyet kérsz,
lila hajat viselnék, hidd el bármit megtennék, bármit, amit tőlem kérsz.
Összedőlhet fenn a magas ég, leomolhat minden ami ép,
egy a fontos, hogy te szeress, minden más, csak semmiség.
Örök életet élhetnél velem, várna ránk a kéklő végtelen,
mert a földi boldogságtól, halhatatlan lesz a szerelem."
És így próbáljatok meg nem sírni :)
A YT csak olyan videókat támogat, amelyek csak részleteket mutatnak meg (híradások), egy hosszabb felvétel itt: Céline Dion.
Céline Dion, Párizs, olimpia
Szólj hozzá!