Péntek 13 – kihagyták a ziccert: Bikini és Pandora’s Box a Barba Negra Track-ben

2019/09/16  ·   Koncertbeszámoló   ·  Mohácsi Mohabácsi Zoltán

BIKINI. Valószínűleg nincsen olyan ember Magyarországon, aki ne tudná miről beszélek, ha nagybetűvel mondom a szót. Mert a Bikini fogalom. Azt is nagyon valószínűnek tartom, hogy nincs olyan ember, akinek legalább egy Bikini-dal ne állna közel a szívéhez. 

Fotók: Mohácsiné Palásti Márta

Amikor 2012-ben megjelent a harminc éves együttesről Maróthy György Közeli helyeken című könyve, írtam a könyvről egy értékelést. Ebben a könyv-értékelésben benne van minden, ami miatt számomra a Bikini fontos zenekar. Éppen ezért itt nem is folynék bele egy hosszú bevezetővel abba, hogy merre mennyi méter, ha Bikini.

Pénteken koncert volt a Barba Negrában.Tizenharmadikán pénteken. Ingyenes Bikini koncert. A P. Box-szal mint előzenekarral. Aki fél hétig odaért az előre regisztrált jegyével, annak volt ingyenes a belépés. Ingyen beléptünk hát a feleségtársammal. Megittuk a szokásos belépő Soproninkat, és a még foghíjas nézőtéren sétálgattunk, honnan akarjuk végignézni a műsort. Akkor még bőven lehetett sétálgatni. 

A P. Box-ra mérsékelten voltam kíváncsi, a Bikinire nagyon. Nem tudom, mikor voltam utoljára a koncertjükön, de valahogy olyan blikkem van, hogy tízévekben mérhető az időtáv. 

VÁGTASS VELEM! – Pandora's Box

Ember legyen a talpán, de legalábbis hihetetlenül fanatikus magyar hard rock rajongó, aki a P. Mobil és utdegyütteseinek ágas-bogas történetében kiismeri magát. (Csak ami első blikkre eszembe jut: P. Box, Metal Company, Bill és a Box, Mobilmania, Tunyogi Rock Band) Mert, ugye, volt idő, hogy a P. Box-ból is kettő volt, majd bíróság döntötte el, melyik az autentikus. Ez, amelyik tegnap fellépett a Barba Negrában. Az első Pandora's Box P. Mobilból kivált csodálatos gitáros, Bencsik Sándor és az ugyanonnan érkezett billentyűs, Cserháti István együttese volt. Az első lemezt még Varga „Istvánakirály” Miklóssal vették fel, de a második lemez felvétele előtt csatlakozott a Mobil karizmatikus ex-énekese, Vikidál Gyula. Innentől a történelmet nem folytatom, a P. Box oldalán részletesen olvasható minden. 

No, és akkor tegnap este itt volt ez a számomra vadonatúj, ám valójában már hosszú évek óta létező formáció. Még mielőtt szétfröcskölném a lecsót: szeretem a hard rockot. Meg nem is szeretem. Olyan műfaj ez, amit lehet csípőből művelni, meg lehet hihetetlen dolgokat is alkotni benne. Ha hard rock, akkor természetesen Deep Purple és Uriah Heep mindenekelőtt. Ha magyar hard rock, akkor P. Mobil és következményei. De bevallom, a következmények már csak csínján. Valahogy a P. Box első két lemezével is úgy voltam, hogy, hm-hm, hallgattam, de olyan istenigazán nem fogott meg egyik anyag sem. A következőkről aztán le is maradtam. Az Ómen-t egyszer hallgattam meg. (Most tudtam egyébként csak meg, hogy  lemez szövegét Hobo írta. Pedig az Ómen című dal szövegénél ebben a műfajban kevés idegesítőbb, közhelyesebb, semmitmondóbb szöveget ismerek.) A hard rock-panelek jól szólnak egymás mellett, ha döngöl a nóta, mozdul az ember. De éppen ezért a hard rockban nem is olyan egyszerű igazán jó dalokat csinálni. Olyanokat, amik nem csak az ember ütemérzékét fogják meg, hanem a lelkét is, ott legbelül. Olyan csúnya vagyok, hogy a legtöbbször szinte csak végiglapozom a magyar hard rock együttesek anyagait a lejátszómon. Néha kalandvágyból, néha, hogy képben legyek. És simán azt mondom még az általam kedvelt Lord számaira is, hogy unalmasak. Nem rossz a zene , a szöveg se lenne rossz, de jóformán tökre felcserélhető egyik banda a másikkal (na, jó, Pohl Mihály énekhangja nem, de attól meg nem lesz jó egy komplett nóta.)

Vagyis annyira nem voltam naprakész P. Box-ból, hogy azt sem tudtam, kik a tagok, honnan jöttek, mit csináltak eddig. 

Na, akkor lecsó: a tegnap esti koncert nem volt rossz. Más olvasatban: a tegnap esti koncert unalmas volt. Így együtt. Az énekes, Koroknai Árpád jó énekes, jó showman, néha kissé klisés és modoros, de ebben a műfajban, ez megbocsátható. Szeretve is volt. Akkor is, ha a hangját, ugyebár a kisérdemű óhatatlanul Vikidáléhoz és Tunyogi Péteréhez hasonlítja. Tán még Billhez, hiszen A zöld, a bíbor és a feketét ő is minden koncertjén elénekli. Szóval Korinak igen magasra van téve a léc. Ugyan Vikidál, bármennyire szeretjük, már csak tiszteletre méltó árnyéka önmagának, ahogy ezt a Barba Negra-s Dinamit koncert is mutatta. Tunyót Isten nyugosztalja. Bill aktív, a hangjának minőségéről már vitatkoztam ismerősökkel, de vitathatatlan, hogy ha kevesebb is, mint volt, csak önmagához képest az, és ez a kevesebb néha több mint másnál az erő teljében levő. Kori hangja tehát: nem bont falakat, mint egykor Pitkin és Bill, nem annyira jellegzetes, mint Tunyó, de van benne valami az utóbbi hangjának finomságából. Nem voltak nagy kiengedések, de voltak finom hajlítások, apró játékok. S mert ők is lecsóztak, A főnix éjszakájával kezdtek, majd a Soha nem eléggel folytatták. Kemény felütés. Hard-érában klasszikus mindkét dal, és ezzel a felütéssel fejet is hajtottak mind a Mobil, mind a második, Vikidálos P, Box formáció előtt. 

Idáig azt mondtam, jó. Mindkét dalt boldogan énekeltem. A folytatásban nem az volt a bajom, hogy nem ismertem a dalszövegeket, nem hallottam még a dalokat. Illetve az is egy kicsit. Mert vagy nagyon rossz helyen álltunk vagy volt valami az erősítéssel: a szólógitárt (Sándor József) olyan nagyon nem hallottam, pedig néha olyan érzésem volt, hogy érdemes lenne. Az informatikus dizájnú basszeros (Ferenczi Tibor) pontos volt, de nem volt nekem benne kiemelkedő érdekesség. Ahogy ugyanez mondható a (párom szavával) klaviaturistáról (Szabó Krisztián) is: a hammond-hangzás jót tett a daloknak, jól is szólt, amit csinált. A dobos Kiss Konrádnál helyén volt minden, de mintha koncert közben kezdte volna csak élvezni, amit csinál – vagy elengedte magát–, egyre frappánsabbakat ütött, nem csupán a megfelelő ritmust szolgálta, hanem egyre inkább zenélt. 

De ezzel együtt azon kaptam magam, hogy kiestem a koncertből, unatkozni kezdtem. Volt, hogy visszazökkentem (A zöld, a bíbor és a fekete, Vágtass velem), de ott meg az előbbinél nekem kimaradt egy később beleírt versszak (Játszd el a dalt, ami sose szólt / Vedd fel a fehér gitárt / Játszd el a régi húrokon / Az utolsó utazást), erre megint kiestem. Kezdtem egyre jobban várni a Bikinit. 

De hogy azonnal alá is ássam a fanyalgásomat – hiába, hogy mellettem egy velem egykorú, jól szituált úriember többször a koncert közbe üvöltötte az én vágyamat is („Bikini!”) –, szemmel látható volt, sőt bőrön érezhető volt, hogy a közönség nagy része nagyon élvezte a koncertet: táncoltak, ugráltak, együtt énekelték az újabb dalokat is Korival. Mint kiderült, sikerült egy olyan társaság mellé kavarodnunk, akikkel az Aréna-beli Karthago-koncerten is volt némi konfliktusunk. A társaság egyik hölgytagja a mindenki másra való olyan szemérmetlen fittyet hányással élte bele magát a zenébe, hogy minden második táncmozdulatával lökött egy hatalmasat a feleségemen, hiába is a kommunikáció. Ahogy körbenéztem, és ahogy később a Bikini is tapasztaltam, jó-jó, hogy rock koncert, de úgy nagyjából mindenki más, minden élvezet ellenére tiszteletben tartotta mások auráját. Tudom, ez már csak a korunkból fakadó csúfos lehiggadás morgása.

AHOGY TI ZENÉLTEK – Bikini

Ami azonnal feltűnt a színpad átrendezésekor: sehol sem volt billentyű. A Bikini számos nótája nem képzelhető el billentyű nélkül. Előre futok: volt billentyű: általában Lojzi kapcsolta be, felvételről. Erről majd kicsit többet később. Ami megdöbbentett és komor fényt vetett mind a koromra, mind a tájékozottságomra: hazafelé már a villamoson nézegettem a Bikini nem túl jól működő weboldalát, 2012-ben, az Illúziók nélkül című lemezen még volt hivatalos billentyűse a zenekarnak: Bördén Szabolcs. Annak még nem jártam utána, hogy más koncerteken van-e élő billentyű, vagy ugyanez a megoldás, mint tegnap. Mindenesetre nagyon furcsa volt Bikinit egyhatod-playbackben hallgatni. A Bikini nem ilyen zenekar.

A zenekart hatalmas ováció fogadta. Bár 2011 óta nem jelent meg új anyaguk, teljes joggal mégsem mondható el, hogy ők is saját maguk emlékzenekara lennének (ahogy egy Facebook-os csoportból való ismerősöm fogalmazott a Uriah Heep-pel kapcsolatban: „Lehet, nem alkotnak olyan albumokat, mint kezdetben, de alkotó zenekar, és mindenek ellenére minőséget csinálnak a mai napig, nem saját maguk emlékzenekara, mint annyian mások” [Turcsik Tibor])

A színpad puritán volt, és ezt a puritánságot még kivetítőkkel sem rombolták: mindvégig mindösszesen egy BIKINI felirat vérvöröse égett a zenészek felett. S ez nem is volt baj, no para, semmi hiányérzetet nem okozott. Ahogy a fények teljesen megszokott játéka sem. 

Ami miatt viszont volt hiányérzetem: nem tudom, a Barba Negra akusztikájának a hiányossága-e vagy sem, de a hangzás, nem is tudom, mi a jó szó erre, torz volt. Az egyes hangszerek kivehetők, élvezhetők voltak, de sokszor nem szólt együtt az egész. A dalok nem úgy szóltak, ahogy a lemezeken, mármint abban az értelemben, hogy a Bikini átírta őket, de nem csupán ez volt az oka annak, hogy néhány nótánál csak akkor ismertem fel, miről van szó, amikor D. Nagy Lajos énekelni kezdte a szöveget. 

Apropó D. Nagy. Nem lett sem fiatalabb, sem szebb, viszont az utolsó „találkozásunk” óta nagyon sokat fogyott, azonban amikor énekelnie kellett, semmi gond nem volt. Amikor nagy ritkán megszólalt, akkor viszont meglepően füstös, árnyas volt a beszédhangja. Soha nem volt frontember abban az értelemben, hogy nem igényelte a színpad belakását, talán utoljára a Rolls-ban tett ilyet, de tegnap este voltaképpen megállt középen és tartotta is mindvégig a statikáját. Kivéve, amikor a hosszabb instrumentális részeknél leballagott, színpad-jobb hátra. 

Apropó konferálás: az nem volt. A dalok végén egy-egy köszönöm, oszt' slussz. Meg a végén Lojzitól pár szó, meg aztán a zenekari tagok bemutatása. 

Apropó színpadi jelenlét. A fúvós Makovics Dénes, a maga mackós, éltes korával az általam utoljára látogatott Bikini koncerteken háttérember volt. Most meg nem egyszer ő volt a középpontban. Elismerő mosollyal hallgattam a játékát és élveztem, ahogy a kifutón a testével is játszotta a szólamait, kommunikált a közönséggel. Kopasz fejével, pocakjával, könyvelő alkatával volt benne valami... hm... megint keresem a szavakat, igen, kedves. Miközben a muzsikája egyszerűen hatalmasan szólt. Mulatságos, vidám momentum volt, amikor megállt a dobos előtt és együtt bohóckodtak a zenélés közben. 

Amikor nem Makovics volt az előtérben, akkor a szólógitáros Lukács Peta Péter jött a kifutóra. Peta képeségeit ismerjük. Régóta a band tagja. Ugyan a Bikini nagyon messze van az első két lemez kísérletezős zenéjétől, viszont Peta szólói piszok jól szóltak. Ugyan mikor szólt utoljára színpadon úgy gitárszóló, hogy minden értelemben szóló volt? Értsd: semmi más hangszer nem festette alá a produkciót. 

A ritmusszekció, a dobos Mihalik Viktor és Lojzi gyakorlatilag a háttérben maradtak mindvégig. A dobos azért is, mert a dobszerkót, szokatlan módon a színpad-balon helyezték el, és egy plexi-fal is elválasztotta őt a valóság többi részétől. Lojzi gyakorlatilag csak egyszer engedte el magát, amikor Petával együtt ugrált a Mielőtt elmegyek közben. 

Na, eddig a hidegre sikerült, korrekt beszámoló. Most jön a lényeg. A Bikini még midig nagyon jó. Eltekintve a komoly nosztalgia-faktortól. A hangosítástól vagy a Barba akusztikájától eltekintve jól szól a zene, a dalok még mindig a helyükön vannak, sajnos a mondanivalójuk sem vesztették aktualitásukat. Sok jó koncerten jártam mostanság, de ez a Bikini az egyik legjobb hangulatú volt a sokból. Régen éreztem úgy, hogy onnan legbelülről szól a muzsika, onnan szól a dal. 

Csak az emlékeimre hagyatkozom, sorrend nélkül a következő dalokat hallottuk: Lassan szopogasd, Ezt nem tudom másképp mondani. Mielőtt végleg elmegyek. Ébredés után, Mondd el, Adj helyet, Legyek jó, Közeli helyeken, A férfi megy, a nő marad. Ki visz haza, Olcsó vigasz, Izzik a tavaszi délután, Csak dolgozni ne kelljen, A világ végén, Őrzöm a lángot, Adjon az ég, Az őrtoronyból, Angyali üdvözlet. A lista hitelességéért nem kezeskedem :-)

Egyetlen hatalmas poént hagyott ki a Bikini: péntek volt és tizenharmadika. Ennek ellenére nem szólt a nóta, most pótoljuk:

Bikini, Pandora’s Box, Barba Negra Track

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek