Menopauza 1170x180

Presser Gábor koncertszínháza, avagy miért NE menjünk elvárásokkal koncertre

2023/10/03  ·   Koncertbeszámoló   ·  Mohácsi Mohabácsi Zoltán

Mohabácsi Pici bácsi nagykoncertjének főpróbáján járt. Mivel akadtak ismerősök, akik ezt az előadást és az "éles" koncertet is látták és szuperlatívuszokban beszéltek róla, magunk is meglepődtünk, hogy tudósítónk – aki nagy rajongója a zenésznek, emellett mindkét Presser-könyvet alaposan kivesézte oldalunkon – nem volt teljesen elragadtatva a koncerttől.

presser

Presser Gábor gyerekkorom óta az egyik kedvenc zeneszerzőm, billentyűsöm, mitöbb, énekesem. Egy időben (s na, ez tényleg régen volt, vagy negyvenkét-negyvennégy éve) még az Ifjúsági Magazinból kivágott fotóját is hordtam a mellemen, a szívem felett, de aztán Vera néni (orosz-matematika) megállított a folyosón és megkérdezte, mennyit fizet nekem ezért Presser Gábor..?  Azóta nem hirdetek senkit magamon. Helyette vénségemre blogot írok, hogy így hirdessem, akinek a munkáját kedvelem. S Presserét kedvelem. Az utóbbi években bizonyos fenntartásokkal.

Egy dologban például vitatkozom Pici bácsival. Ő nagyon szeret vendégeket hívni a koncertjeire. Tény, hogy jobbára olyan előadókat hív meg, akivel dolgozott együtt, akiknek dalokat írt. Csakhogy Pici bácsi (ezt többet nem monom, nem írom, mert a koncerten kiderült, nem szereti; bácsival különösen nem) nem koncertezik sűrűn. Rohadtul nem gyakran lehet őt színpadon látni. Éppen ezért a magam részéről örvendek, ha látom és hallom őt. Ha őt látom és hallom a színpadon. Ha a meghívottjaira leszek kíváncsi, elmegyek (vagy nem) a koncertjükre. Még ha kedvelem is őket, egy Presser-koncerten – "a Presserből" megy az idő, amíg őket hallgatom, nézem. Amíg az történik, hogy nézem és hallgatom őket, kiesek a Presser-koncertből. Szóval lehet, hogy Pici bácsi (na, mégis leírtam...) szereti a vendégeit – de én meg őt szeretem.

Nem jegyzeteltem a koncert alatt. Ezért lehetnek hibák az emlékeinkben, a sorrendekben, az elhangzott dalok címében etc. Bármilyen is volt számomra, számunkra a koncert, az tagadhatatlan, hogy annyi minden történt, csoda, hogy ennyire is emlékszem...

Az Arénában már nem egyszer voltunk. Nem néztem meg pontosan, hová is szól a jegyünk. Hát kiemelt állóhelyes jegy volt. A jegyünk a küzdőtér közepére állított színpad melletti oldal negyedik sorába szólt. Úgy tíz méterre voltunk a mindenek közepére állított zongorától, ahol vélhetően Presser Gábor állni fog. A színpad első pillantásra viszonylag szűknek tűnt ahhoz képest, hogy mennyi, de mennyi hangszert zsúfoltak össze rajta.

Gondolkodtam, mi is a legjobb szó az előadás egészére. Mert, ugye, kapásból azt mondanám, hogy a magyar rock egyik legnagyobbjának a koncertje az rockkoncert. Akkor is, ha idén hetvenöt éves. S persze rockdalok szóltak. Olyan kísérőzenészekkel, mint például Sipeki Zoltán, Borlai Gergő, Szebényi Dani (őket két napja láttuk egy egészen más koncerten) vagy az Amadindás Holló Aurél

A koncert úgy kezdődött, hogy egy tarka ruhás tömeg zúdult be a csarnokba, a középpontjában a triciklit tekerő Presserrel. Miközben valami cirkuszos muzsika szólt, a Gyöngyhajú lány vezérdallamával. A tömkelegben ott voltak a percek múlva a színpadon helyüket elfoglaló zenészek, s muzsikálva vonultak a megjelenésükben a Hairt idéző zászlólobogtató, táncoló fiatalok között. Aztán Presser és a fiatalok megálltak a színpad legtetején, körben, háttal a közönségnek, mintegy imakörben, és megszólalt akapella a Ha eljönnek az angyalok. Egy dalt követőn (egy szál zongorás, vértelenül megszólaló Fiú) a tömkeleg ismét útra kelt a színpad körül, mentek, mentek, rohantak: Menni kéne. Vagy negyedórás verzióban, benne az Ezüst nyár és az Zoránnak írt Alszol a vállamon és a Hirdetés című dal motívumaival. (Az utóbbiakban, amikor szólt, egészen bizonyosak voltam, de a koncert végére, hazafelé, amikor már állítottam össze fejben, miről fogok írni, már elbizonytalanodtam, hogy valóban ezekről volt-e szó. S most, hogy meghallgattam az Alszolt, komoly kétségeim vannak a saját információmat illetőn.) De a motívumokból nem lett dal – motívumok maradtak. Viszont a tömkeleg az Ezüst nyár alatt nyári tevékenységeket imitált: úszott, kerékpározott, futott, effélék.

S így tovább: a tömkeleg rendszeresen meg-megjelent, énekelt, táncolt, mászkált a széksorok között, a Bummm! című, idén ötven éves, klasszikus albumról szóló etapban az akkori egykori LGT-tagjait mintázó bábucskákat mozgattak, mindenhol ott voltak. Amikor éppen nem, akkor csupán Presser Gábor és az éppen aktuális vendége volt a színpadon.

Rockcirkuszt nem írok. Azért nem, mert inkább csak vásári forgatag volt, ami a cirkuszra felhívja a figyelmet. Másfelől egyetlen cirkuszos dal sem csendült fel, pedig az LGT-nek volt több is.

VENDÉGLISTA

Hát, amitől tartottam, bekövetkezett. Egyik oldalról sajnos, a másik oldalról nem sajnos.

Sena Dagadu (Csak a szerelem, Miért fáj a szív): az Irie Maffia énekesnője jó énekesnő. Ugyancsak jelen van a színpadon. Majdnem olyan jól énekelte el Katona Klári dalát, ahogyan az erdetileg szólt. S ez nem kis dolog.

Falusi Mariann (Ez a válasz, Ha volna szíved, Várlak, Ne szeress engem): óriási óváció köszöntötte, amikor Presser a színpadra hívta. Révész számának a műsorba illesztése telitalálat volt, vidám, pattogós muzsika, jól énekelhető, énekeltető. A tömkeleg nyüzsgése itt még jól is mutatott. Kovács Kati daláról megoszlottak a véleményeink társammal: nekem tetszett, Mariann hangja pompásan illett hozzá, szerinte túl cizellált lett a dolog. Abban viszont megegyeztünk, hogy Bill dala egy szál zongorával bizony nagyon nem adja vissza a dal eredetijének a dramaturgiáját. Ráadásul két napja, a godfater. konertjén az együttes, és különösen Szebényi Dani előadásában olyan elementáris volt a megszólalása, hogy azt visszadni nem lehet. Nem az énekkel volt a baj, minden hang a helyén volt benne, csak valahogy nem ütött. Mindössze szépen szólt. 

Vitáris Iván (Ivan & the Parazol) (Gyere, gyere ki a hegyoldalba, Ő még csak most tizennégy): Bevallom, nem tudtam mit kezdeni Iván jelenlétével. Nem tudtam hogyan Presserhez és LGT-hez kötni, semmilyen szempontból. A színpadi jelenétét nem jelenlétnek, mindössze szerepnek éreztem. S bár az egyik általa énekelt dal sem igényel különleges kvalitásokat, nem is volt velük baj, de nem is ütöttek. 

Rúzsa Magdi (Nekem nem szabad, Egyszer): Magdi – az Magdi. Szép, és gyönyörű hangja van. És természetes. Kedves. Nem is játszotta túl a vurstliban betöltött szerepét. A hangja és az előadásmódja levesz a lábamról. 


A koncepcióról, mert olyan is volt, persze. Hogyne lett volna, kellett lennie, ha egyszer rendezője is volt az este látványának. Mégpedig Novák Péter volt az. Aki az utolsó előtti két számban fel is jött a színpadra a kórusba bohóckodni. 

Szóval: koncepció... Próbáltam elkapni az összekötő szálat. Hogy vurstli meg zene, hippik, cirkusz, hangulat. Az elején még csak-csak. A Menni kéne alatt elrendeztem magamban, hogy tekintettel a tömkelegre, egyfajta koncertszínházas heppeninget fogok kapni. S nem csupán az lesz, hogy néha nem is a zene, hanem a látvány lesz a lényeg , hanem talán a koncepció is kialakul a végére. Előre bocsátom: nekem a színházasdi mindössze látványelem maradt. 

Na, most. Egy rockkoncerten vagyunk, amely vastagon színházelemekkel kezdődik, csilivili, tattarammm, pezsgő nyüzsgés, forgás, zászló, szalag, dob, trombita, fények, minden... A zene az elején még passzolt is valamelyest ehhez. Később már nem, vagy csak eseti volt. A koncepció-fonalat a rengeteg zenekar nélküli nótánál veszítettem el. 

S itt nehéz megfogalmaznom, milyen benyomásaim támadtak, s miből alaklult ki az összbenyomás.

Mert az van, hogy a zene roppant kifinomultan, intelligensen szólt. Apró, pasztell színekkel, rengeteg, kicsi csengéssel-bongással, aprólékosan, cizelláltan. A Fiú – mondom – egy szál zongorával ment. Nem volt rossz. Csak éppen a lényege veszett el. Ahogy az intelligens csengés-bongás a Menni kéne dalt is annyira átértelmezte, hogy nekem ki is herélte. De próbáltam a koncepcióba szuszakolva menteni, amit hallok.

Azt, hogy igazi rockzenét fogok hallani, azt a Rozsdás szög hangzása verte ki végleg a fejemből. Dacára Borlai és Szebényi jelenlétének. Mert ha a Rozsdás szög úgy szól, hogy a feleségemnek egy idősek otthoni teadélután jutott az eszébe róla, akkor baj van. Félreértés ne essék: minden hang a helyén volt a muzsikában. Csak élettelen volt. 

Úgy a koncert felénél kivonult a zenekar, s maradt Presser és jöttek a vendégei. Meg ott volt a zongora. Néha még be-betévedt a többi zenész is, de jobbára így ment tovább a muzsika. Ha darabonként nézem, részleteiben hibátlan volt minden dal, ám a sokadik zongora, énekhang, lassúdad muzsika némileg egyhangúvá tette az összhatást. Mert azért az, hogy a Neked írom a dalt vagy a Ringasd el magad legfőbb erénye a közönség megilletődött éneklése, énekeltetése, hát, hm... Ahogyan a Valaki mondja meg sem az igazi kórus és zenekar nélkül: elvész belőle az üvöltő erő, hogy „tudni akarom, mondja már meg valaki!” Ahogy a Ne szeress engem! is halvánnyá válik ezek nélkül.

Egy napja azon gondolkodom, mit értettünk mi félre, mi volt a baj az elvárásainkban? 

Miközben írtam a beszámolót, Presser 2001-es Dalok régről és nem régről címet kapott, Erkel Színházban adott koncertjét hallgattam és valamelyest néztem is – és összeállt valami. Hogy az elvárásainkkal is bajok voltak. Két okból. 

Presser rockzenész. Aki 1994 óta ad ki szólólemezeket. Eleddig – az Electromanticot is beleszámítva, ami instrumentális album volt – ötöt. Rockzene, persze, mind, bármit is jelentsen ez, de nem rock and roll. Csak van rajtuk elenyésző számban olyan dal, ami az. De alapvetőn ezek a lemezek csendes lemezek. Édes, bús, édesbús, kedves, szomorú dalokkal. S minél inkább az ötös sor végére érünk, annál inkább azzá lesznek. Ez egy. 

Presser 1978 óta a Vígszínház zenei vezetője. Nem semmi. Vagyis van kötődése, vonzalma a színházhoz, az előadásos zenékhez. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy mese/mesés lemezeket is készített. Meg persze A padlást! (és most a Pinokkiót – aszerk.) Nem véletlen hát, hogy a szólókoncertjei is komplexen színház-jellegűbbek, mintha simán zenei előadásról lenne szó. 

Ez a két dolog határozta meg a pénteki koncertet is. Ezért volt színházias, ezért volt néha zavaróan harsány, s ezért volt/lett túl csendes. Legalábbis, a mi ízlésünknek sok lett mindkét irány.

Az előbbire, a zavaró harsányságra tuti példa a kettővel a vége előtti dal. A címét csak a setlist.fm-ről tudtam most meg: Szódalovaglás (Muterka búg a lófagyi). A szövege nagyon játékos – ott, a koncerten Varró Dánielre tippeltem, de tévedtem, Parti Nagy Lajos írta. A zene és a látvány viszont elképesztő volt. Olyan mulatósan elképesztő. Leesett állal, tágra nyílt szemmel lestem és hallgattam, amit kaptunk. Sem a fülemnek, sem a szememnek nem tudtam hinni: komolyan Presser-koncerten vagyunk?

Ezt nekem már Presser neve és személyisége sem adta el, pedig volt idő, amikor bármit megettem, amihez köze volt.

Az igazsághoz tartozik, hogy körülöttem mindenki tapsolt, tehát könnyen lehet, hogy velem van a baj. (Vasárnap reggel, mert közben eltelt még egy nap, betettem a Hajógyári szigeten tartott LGT-fesztivál koncertjét, hogy kisimuljon a lelkem. Kisimult.) 

Amikor a felségem átolvasta ezt az írásomat, kimondta a kulcsszót: KÉPZAVAR. Mármint bennünk. Az, hogy a koncert setlistjének java Presser zenekarainak a dalából állt, elvárást támaszt. Amit Pressernek a színházi színházi munkáira és billentyűs tudására, színpadi jelenlétére és a személyiségére való átírás felülír. És ezeknek a jól ismert daloknak az átírása, kimondom, elerőtlenítése okozta bennünk a zavart, az elvárásaink alulteljesítését. Ezért érezhettem, hogy minden a helyén van, minden nagyon szép, nagyon jó, de ott legbelül nem érintett meg a végeredmény. Ahogy mondtam: a Neked írom a dalt egy szál zongorával nem élhet úgy, ahogy az LGT örömzenét csinált belőle. 

Nem voltam teljesen jelen Presser Gábor koncertjén, ami rajtam és a páromon kívül, úgy fest, mindenkinek tetszett. Úgy fest, azért nem, mert én a Presser nevű rockzenész koncertjére mentem. Holott Presser Gábornak csak az egyik arca az, hogy rockzenész. A másik arca, hogy színházi ember, s hogy a rocktól függetlenül is zeneszerző.

Vagyis az estjével kapcsolatos prekoncepciónk jócskán rontott a kapott élményen. Viszont az is tény, hogy rengeteg olyan rockdal is volt a repertoárban, amelynek az átdolgozása szíve-joga a zeneszerzőnek, és ahogy utánanéztem, meg is teszi jócskán. A kérdés nem az, hogy a közönség elviseli-, elfogadja-e az átdolgozásokat, hanem az, hogy a dalok elviselik-, elfogadják-e? Ebben már jócskán volt kétségem. Akkor is, amikor a közönség nagy része elfogadta. 



Amikor véget ért a koncert, elszállt a szélben az utolsó dal. A közönség még csöndben volt, mikor egy erőteljes hang ezt süvöltötte hatalmas szeretettel az utolsó dal utáni csöndbe: 

PICIIIII BÁÁÁCSIIII!

 

 

Presser Gábor, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Edinburghban földrengést okozott Taylor Swift – pontosabban a koncertek közönsége

Edinburghban földrengést okozott Taylor Swift –...

Próbáljuk felvidítani azokat egy hírrel, akik még szomorkodnak a tegnapi skót kockás, nagy zakó miatt: mérhető földmozgást idéztek elő Taylor...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Egy estényi Franciaország a Szegedi Szabadtéri Játékokon: Nouvelle Vague

Idén sem marad világsztár fellépő nélkül az igényes könnyűzene fellegvára, az Újszegedi Szabadtéri Színpad. A Szajna-parti éjszakák hangulata költözik a Tisza mellé egy estére, a Szegedi Szabadtéri 2024-es koncertprogramját megnyitó Nouvelle Vague-nak köszönhetően, június 19-én.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Minden koncertről ki kellene tiltani a telefonokat

Hogy elkerüljék a tavalyi botrányt, a szervező már jó előre szólt – mi is csatlakoztunk az infóátadáshoz –, hogy a TOOL koncertje alatt mindenki tegye el a telefonját, mert ki fogják rakni a helyéről azt, aki előveszi.

Elmarad az augusztusi Margó Fesztivál

A szervezők a közösségi médián keresztül értesítették a közönséget, hogy a Margó történetében először le kell mondaniuk egy fesztivált, így a zalai Margófeszt (2024. augusztus 15-17.) elmarad.
Új koncertek