Pszichedelikus Kelly Family: Ozric Tentacles, A38

Történetükben számottevő alkotó elemként említhetjük a tagcseréket, hiszen az újabb és újabb egyéniségek fúziója értékes zenei szintézist eredményezett hosszú éveken, évtizedeken át. Mára azonban ez a folyton hömpölygő, cserélődő, megújuló erő kiveszett azzal, hogy a zenekar gyakorlatilag a Wynne-család vállalkozásává vált. Hiába a magyar Szende Balázs dobosként az együttesben, sem arcra, sem egyéb tekintetben nem erősíti a csapatot, ami az image-et és a zenei outputot illeti. Apa, anya és a gyerek szépen felmondja a közösen begyakorolt műsort, egy család nem együtt jár rockerkedve fekvehányni, és a pszichedelikumok sem játszanak már akkora szerepet, mint feltehetően tették azt a szülők húszas éveiben.

Hogy a családi miliő okán vagy miért, nem tudhatni, de az Ozric Tentacles születésnapi turnéjának budapesti állomásán tulajdonképpen nem történt semmi. Persze, ilyenkor szokták emlegetni az egykori Népsport tudósítójának aranysorait, miszerint „Deák hat gólján kívül semmit sem csinált”, de ebben az esetben a „semmi” valóban a semmivel ér fel. Írhatnám azt például, hogy rossz arányérzékkel szólóztatták hangszereiket, de ez sem volna teljesen igaz, mivel nem történt olyasmi a színpadon, hogy ez megfogalmazódhasson, ott voltak, játszottak, de mintha üvegfalon keresztül látta volna az ember az egészet, távolinak és idegennek hatott a produkció. Az a produkció, ami évtizede még magával sodró, pszichedelikus utazásra invitáló alapvetésnek számított. Most leginkább egy tehetségkutatós családi fellépésre emlékeztetett. Ügyesek, együtt vannak, papa szereti mamát, mama büszke a gyerekre, és ehhez még vetítés is társul. No itt sem kell valami progresszív művészeti megnyilatkozásra gondolni, kaleidoszkóp minták, oszt jónapot.

Gyakorlatilag annyira érdektelent sikerült nyújtaniuk, hogy az ember szívesen gondolná azt, hogy innen már csak felfelé vezet a karrier. De hát egy 30 éves zenekar esetében ez hiú ábránd, főként ebben a családi kalácsozós felállásban.