Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben

2014/11/04  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

Első Kettőnégy V.I.P. szuperprémium deluxe metál white party - 8. Gumizsiráf-díjátadó és Halloween. Ennél hosszabb nevet nem is adhattak volna a szervezők a péntek esti totális őrületnek a Dürerben. A végeredményt leginkább őskáoszként jellemezném, de a jó hír az, hogy ennek a rendezvénynek nem is a tökéletességre való törekvés a célja. Már ha van egyáltalán célja. Egy biztos, ezt a Halloweent, így vagy úgy, de senki nem úszta meg szárazon.

Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben

Nem vagyok egy díjátadó fan, ezért ritkán fordulok elő ilyen rendezvényeken, de a Gumizsiráfos metálos fajtát ki nem hagynám! Egyrészt azért, mert ez a stílus sem áll távol az ízlésemtől, másrészt pedig a rutin meg az évek alapján pontosan tudom, mire számíthatok. Legalábbis eddig ezt hittem. Az idei buli mindent képzeletet felülírt, de gyanítom, hogy a jelen lévők nem sok dologra emlékeznek. És ez nem a korai Alzheimer-kórnak köszönhető.


Kezdjük azzal, hogy eredetileg white party lett volna, de ezt valahogy a nézőközönség nem vette túlságosan komolyan, így ránézésre is több volt a fekete bárány, mint a fehér holló. Ami ugyi eleve ritka. Bár ezért az apró kihágásért nem tudnám elítélni az egybegyűlteket, mert mint tudjuk, metálos körben nem a fehér a kedvenc ruhaszín. Arról nem is beszélve, hogy én is a renitensek táborát erősítettem, mivel a white sose tartozott a kedvenc színeim közé. Cserébe viszont tartva a Halloween-es hagyományokat, legalább jelmezekben nem volt hiány. Se a színpadon, se a nézőtéren. Ugyanez vonatkozik a már biztosan nem szomjas vendégekre és fellépőkre. Persze semmi meglepő nincs ebben, maximum annak lehetett kicsit furi a látvány, aki először tisztelte meg jelenlétével ezt az exkluzív eseményt.

Ahogy néhány nappal ezelőtt James Blunt koncertjével kapcsolatban tettem, most is kiosztottam magamban néhány díjat, de ezeket most a hely szűkössége miatt nem sorolnám fel. Egy biztos, ezen az estén nem kellett keresgélni a hamis hangokat. Csak azok voltak. És ez vonatkozott az énekesekre, valamint a hangszeresekre egyaránt. Plusz néhány előadásban a ritmusszekció sem állt a helyzet magaslatán. De még mielőtt bárki is sértésnek venné a fellépők közül, azonnal tisztáznám, én valóban jól szórakoztam a produkciókon. Pontosan ezért szeretem ezt a díjátadót, mert itt semmit nem kell komolyan venni. Ráadásul ismét beigazolódott, hogy a metálosok zord külseje és olykor halotti hörgése mögött ugyanolyan gyermeki lélek lapul, mint bármely más emberi lényben. A rendkívül igényesen kiválasztott, 90-es évekből származó diszkós slágerek sajátos feldolgozása, és azok mesterien kivitelezett előadása, valamint a közönség feje felett szörföző kétszemélyes zsiráf és persze az est sztárvendége Kefír – ahogy mondani szokták – mind-mind emelték az est fényét.

Humorban, iróniában és öniróniában, no meg elhajlásban nem volt hiány. De akadtak nagy félrelépések is. Többen bontották le a színpadot produkció közben, vagy csúsztak el a padlón, estek be a közönség közé vagy a színpad mögé, de őszintén remélem, hogy emiatt nem emelkedett az ügyeletes baleseti sebészet forgalma. A kedvencem mégis az a szerencsétlen fiú, aki az őrült bulizás közepette felmászott a színpadra, és megpróbált volna a közönségbe ugrani egy röpke szörfözésre, de nem a legjobb csoportot választotta, ugyanis amint elindult felénk, a körülöttem állók azonnal két oldalra húzódtak, egyenes utat biztosítva a srácnak a kijárat felé. Az egyetlen szerencséje, hogy nem hasassal próbálkozott, mert annak valóban csúnya vége lett volna, így maximum a büszkesége bánta, hogy a nagy lendületnek egy csekély két lábra érkezés lett az eredménye.

És hogy a „komoly” részről is ejtsünk néhány szót, a Blind Myself idén már harmadik alkalommal vitte el az év klipjének járó díjat, de az Apey and the Pea zenekarnak is van már zsiráfja a korábbi évekből. Az idei életműdíjas Pándi Balázs felvezető kisfilmje is érdekesre sikeredett. Igaz, maga a díjazott sem egyszerű ember. Aki esetleg nem tudná kiről is van szó, Googgle a te barátod alapon, erősen ajánlom, hogy keressen rá a neten.

És akkor zárásként íme a 2014-es Gumizsiráf-díj nyerteseinek hivatalos listája:

 Az év zenekara: Apey and the Pea

Az év albuma: Grand Mexican Warlock - Hell Sweet Hell

Az év EP-je: Téveszme - Akinek minden a vállán nyugszik, nem nyugszik senki vállán

Az év klipje: Blind Myself - Testem a vászon

Az év fesztiválja: VOLT fesztivál

Az év ifjú titánja: Dryvia

Életműdíj: Pándi Balazs

Szívből gratulálunk minden nyertesnek, a szervezőknek pedig külön hálám, hogy az amúgy unalmas Halloween bulikat sikerült kicsit megreformálniuk. Jövőre veletek ugyanott! ;)


Képtár

  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37433
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37434
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37435
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37436
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37437
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37438
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37439
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37440
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37441
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37442
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37443
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37444
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37445
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37446
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37447
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37448
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37449
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37450
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37451
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37452
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37453
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37454
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37455
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37456
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37457
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37459
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37460
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37464
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37466
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37467
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37469
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37470
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37471
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37472
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37473
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37474
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37475
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37476
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37477
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37478
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37479
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37480
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37481
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37482
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37483
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37484
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37485
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37486
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37487
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37488
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37489
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37490
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37491
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37492
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37493
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37495
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37497
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37498
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37499
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37500
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37501
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37502
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37503
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37504
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37505
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37506
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37507
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37508
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37509
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37510
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37511
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37512
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37513
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37514
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37515
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37516
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37517
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37518
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37519
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37520
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37521
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37523
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37524
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37525
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37526
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37527
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37528
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37529
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37530
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37531
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37532
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37533
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37534
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37535
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37536
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37537
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37538
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37540
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37541
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37542
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37544
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37545
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37549
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37550
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37551
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37552
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37553
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37554
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37555
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37556
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37557
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37558
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37559
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37560
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37561
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37562
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37563
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37564
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37565
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37566
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37567
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37570
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37572
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37574
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37575
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37576
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37577
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37578
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37579
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37580
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37581
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37582
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37583
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37584
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37585
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37586
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37587
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37588
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37589
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37590
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37591
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37592
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37593
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37595
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37597
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37598
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37599
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37600
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37601
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37602
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37603
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37604
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37605
  • Rémületesen érdekes Halloween buli a Dürerben kép 37606
 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek