Világújdonságként – aminek méltó helye lenne a hungarikumok listáján – a színpadot sikerült úgy elrendezni, hogy előtte két hatalmas fal állt, így lényegében az univerzum bármely pontján élvezhető lett volna a koncert, amennyiben a kivetítők bámulását annak tekintjük. Az élményt még fokozta, hogy a hangosítást a biliárd szerelmesei álmodhatták meg, ugyanis a rendelkezésre álló falak segítségével, szinte végtelen számú visszhangot sikerült produkálni.
A koncepció egyszerű és átlátható volt. A Petőfi rádió sztárjai, akik valószínűleg a Bródy Sándor utca 500 méteres körzetében valóban világhírűek lehetnek, párosítva lettek (megjegyzem, hogy amennyiben a szó többértelműségének egyéb jelentését is figyelembe vennénk, mindenki jobban járt volna), elénekeltek egy-egy saját dalt, illetve a partner szerzeményét (?), majd egy közösen választott korábbi slágert. A zenei felhozatal igényességét jelzi, hogy még a közszolgálati híradóban is az Illés „Utcán” és az LGT „Elfelejtett szó” című dalával hirdették az eseményt. Elgondolkodtató, hogy milyen zseniális erők képesek a kultúra és sport területén egyenlő színvonalra hozni a teljesítményeket. Ebben az esetben kifejezetten a magyar futball és a könnyűzene párosát értem.
Ne legyünk igazságtalanok. Én átérzem művészeink gyermeki örömét, mikor a régi karácsony emlékét idéző bolgár dobozgitáron, a romkocsmák sötétjében egymástól titokban ellesett néhány akkordot véletlenszerűen pengetve felsikoltanak, hogy ez zsírkirály, és próbálnak rá valami dallamot eszkábálni. Ugyanakkor nem kell sok empátia ahhoz, hogy a szimfonikus zenekar tagjainak gondolatát átéljük, miszerint sok a hitel és az asszonynak új ruha kell, essünk túl ezen is, miközben a stúdióban feljátszották a dalok szimfonikus részét, ugyanis ezt nem élőben játszották, mivel ismereteim szerint a technika mai állása szerint a hangosításokhoz szükséges néhány mikrofon, amelyeket, legalábbis én, nem láttam a színpadon.
A magyar nép életrevalóságát bizonyítja többek között, hogy a „Hamvadó cigarettavég” előadása alatt a környékünkön komoly fogadási üzlet indult be, hogy a művésznő mikor találja el a szerző által megálmodott hangokat, megjegyzem meglehetősen magas oddszokkal. ByeAlex karrierjének is jót tenne, ha a nevét szó szerint értené. És lehetne még sorolni az egynyári előadók torzszüleményeit.
Összefoglalva: mai válságtól sújtott világunkban , mikor mindenki feláldoz valamit a köz oltárán, el kellene gondolkodni, hogy ebben a formában ennek az eseménynek van-e létjogosultsága. Bármennyire is fontos a foglalkoztatottság, azért fel kellene ismerni, hogy az öncélú, esetleg kontraproduktiv tevékenységek nem biztos, hogy minden esetben a társadalom javát szolgálja. A magyar zeneirodalom és művészet annyi remekművet és előadót adott az elmúlt évtizedekben, hogy el kellene gondolkodni azon, tán az ő alkotásaikat kellene megtisztelni ezzel a lehetőséggel, így az egyetlen elfogadható teljesítményt nyújtó szereplő, maga a szimfonikus zenekar is emelt fővel távozhatna a tett színhelyéről.
FOTÓ: Soós Lajos/MTI
Az MTVA reagált az írásra, közöljük az észrevételüket:
A cikk beidézett része az MR Szimfonikusok játékát playbackként tűnteti fel. Az igazság ezzel szemben az, hogy a szimfonikus zenekar végig élőben játszott, csakúgy, ahogy az eddigi Szimfonik Live koncerteken is tette. A Szimfonik Live produkciók megszervezése és helyszíni lebonyolítása a közmédiában dolgozó szakemberek összehangolt, aprólékos munkájának eredménye.
A produkció során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az élőben előadott dalok a lehető legjobb technikával szólaljanak meg.
Szólj hozzá!