Szombathely Lordjai Budapesten – koncertbeszámoló

2017/10/14  ·   Koncertbeszámoló   ·  Zerge

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, hogy a költővel kezdjem, és ez nemcsak a cinegemadárnak okoz nagy bánatot, hanem minden bizonnyal a szabadtéri koncertek szervezőinek és kedvelőinek is.

A fotó a Zorall Sörolimpián készült

Fenti okok miatt bezárt viszont ez évre a Barba Negra Track szeptember közepén, és a jó kilométernyivel odébb lévő zárt térbe helyezték át a bulihelyszínt tavaszig.

Itt lépett tehát fel az idén 45. (negyvenötödik!) születésnapi koncertturnéjával az országot járó Lord együttes. Sajnos, a Papp László Sportarénába szervezett „igazi” születésnapi koncertjükre nem jutottam el – Lord-kedvelő ismerőseim szerint sajnálhatom, mert nagyon jó volt a csaknem 3 órás jubileumi buli –, de mivel pár hónappal előtte beszélgettem a mára egyetlen őstag Erős Attila gitárossal arról, hogy – ha már 45 és nem 35 éves jubileumi buliról van szó – várhatók-e a dalok a Pohl Misi fémjelezte korszak, azaz 1982 előttről is (a Kisfiút és a Vándort kivéve persze), olyanok, mint a Bermuda, a Fehér galamb, a Kiálts tiszta szívedből, a Ne higgy senkinek, az Állj, meg, ember stb. (amelyeket a zenekar nemrég elhunyt korábbi énekese, Sipőcz Ernő játszott zenekarával, a Sipőcz Banddel és vett lemezre, és nyomott a kezembe pár éve egy Lord-koncerten, már nem emlékszem, hogy a Barbában vagy a Wigwamban, de talán utóbbi), és a válasz egyértelműen nemleges volt, úgy gondoltam, talán nem hagyok ki semmi pótolhatatlant. Aztán persze lehet, hogy nem így volt, ki tudhatja ma már.

(Így jár, aki már a 80-as évek legelejétől hallgatja a zenekart; korábban csak azért nem, mert még túl fiatal voltam, ámde még megvan az a Polimer kazetta, amit egy miskolci koncertjük után beszélgetve adtam nekik, hogy vegyék fel rá a számaikat, majd postafordultával az azóta sajnos szintén elhunyt Vida Ferenc basszusgitáros-zenekarvezető küldte is; Lord-rajongó barátnőmnek mondjuk nem igazán tetszett, de neki van Lordban kb. 10 év hátránya velem szemben).

Láttam viszont idén a zenekart több koncerten is, például a Budapest Parkban szabadtéren, meg most a Barba Negrában, és hazudnék, ha azt mondanám, sok meglepetést okoztak, bár volt néhány olyan szám, amit nem ismertem, lehet, hogy ezek újak, de az is, hogy én nem vagyok teljesen képben a Lord diszkográfiáját illetően.

Az viszont, hogy nem okoztak sok meglepetést, egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz lett volna a koncert, sőt.

A Lord ezúttal is hozta a tőlük megszokott színvonalat, és dicséretükre legyen mondva, hogy egy nagyjából 2 órás bulit csak odatettek most is, akkor is, ha nem jubileumi koncert, csak olyan „hétköznapi”.

Az, hogy színvonalas hard rock zenét játszanak nagy tudású zenészek, igazából nem mond semmit, a dalokat sem kell bemutatni (volt rá 35 év, némelyikre 45, hogy megismerje őket a közönség, na jó, vannak persze újabbak is, de a repertoár jelentős része azért elég régóta ugyanaz, legfeljebb a számok sorrendje változik), viszont ami nagyon szimpatikus, hogy láthatóan az elsőtől az utolsó percig élvezik az együtt zenélést, és mindenki nagyon él a színpadon – leginkább a két „öreg”, Pohl Misi énekes (akiről megjegyezte egy helyben megismert alkalmi ismerős, hogy kész csoda, hogy 60 fölött még ilyen hangja van) és a fergetegeseket szólózó Erős Attila.

Ráadásul ezúttal a hangzás is nagyon jó volt, igaz, most épp a keverőpult előtt álltunk, és hát hol szóljon jól, ha ott sem? Szóval minden összejött egy jó hangulatú, élvezetes bulihoz, ami engem illet, számomra az utóbbi évek talán legjobb Lord-koncertje volt (még mielőtt a fekete öves Lord-rajongók lefejeznének, ismétlem: a Sportarénában nem voltam ott).

Viszont aki még nem látta a 45 éves turné során az együttest, ha nem is mondom azt, hogy nem veszített semmit, de valamicskét még van esélye pótolni, ugyanis december 2-án újra birtokba veszi a szombathelyi csapat a Barba Negra színpadát, ezúttal a P. Boxszal közösen (aminek egyetlen hátránya, hogy valószínűleg a mostaninál rövidebb műsort játszanak, de ne legyen igazam).

De egyébként jól hangzik így együtt a két név, nem?

Lord, koncert, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek