A színpadot egy óriási fekete lepel fedte el előlünk, ami az első dal introjánál lehullott, de még emögött is volt egy fehér vászon a színpad középső résznél hosszában felvágva. Először a zenészek, majd a táncosok vonultak be, utolsóként pedig az énekesnő Maria Brink. A gitárosokon a papok öltözékéből ismert jellegzetes kolláré (fekete-fehér kemény gallér), a táncosokon földig érő fekete selyemcsuklya és fehér maszk, Maria Brinken Szűz Máriáéhoz hasonló fejdísz volt, a színpad két oldalán a díszlet részeként pedig 1-1 óriási keresztet láthattunk, így az összkép igen hátborzongató volt az első perctől, főleg mivel a bevonulás alatt középkori misékről hallgattunk bevágva kórusbetéteket.
A táncosok beállása után már nem sokat kellett várnunk, a zenészek szinte azonnal belecsaptak a közepébe. Igen erős kezdést kaptunk, az egyik leghíresebb dallal nyitották meg a koncertet (Blood). Ezután jött egy dal az új albumról, a 2017-es Ritual-ról, ez volt a River On Fire. A dal végén megtudtuk, miért van a fehér vászon kifeszítve a színpad közepén: azon kívül, hogy a dalok klipjeit és egyéb vizuálokat oda vetítettek ki, Maria Brink énekesnő majdnem minden dal után azon a résen keresztül vonult vissza a lepel mögé átöltözni a következő dalhoz. A szinte már védjegyévé vált ruhát ezen az estén többször is láthattuk rajta: a nagyon merész, kétoldalt a bordákig felsliccelt fehér ruha alá testszínű bodyt vett, (mert nem a villantás volt a célja), elképesztő dögös volt, mint egy díva. Uralta a színpadot, egyetlen dalnál sem unta el magát a néző, annyira lekötötte az ember figyelmét az előadásával. Az egész koncerten egy kortárs horror színházban éreztem magam, ugyanis a daloknál Maria hasonmása is a színpadon volt, egyforma ruhában léptek elő a ponyva mögül, sokszor a csuklyájuk az arcukba húzva, néha meg sem lehetett őket különböztetni, csak amikor a csuklya lekerült, akkor látszott, hogy a táncosnőn egy hófehér maszk van, ami kicsit ijesztő, és mindenképpen egyedi volt: nem csak zeneileg, de látványban is egy nagyon különleges produkciót hoztak el nekünk.
12 dal hangzott el, köztük az új dal, a Black Wedding, és a Roots című remekmű is, de az átöltözésekkel és a zenekar jammelésével együtt is (ami az egyik csúcspontja volt az estének) ez így is kitett egy és negyed órát. Mivel koncert alatt majdnem minden dal után volt egy kis szünet, amíg felkészültek a következő dalra a táncosokkal, az encore előtt nem is volt szükség hosszabb tapsszünetre. Maria még egyszer megköszönte, hogy eljöttünk (ezt ugyanis igen gyakran megtette az este során), elmondta, hogy nélkülünk ez nem valósulhatott volna meg, és rendkívül hálás nekünk, majd meghajoltak, és levonultak a színpadról, azonban alig telt el fél perc, és már hallhattuk is a kérdést: “Akartok még hallani valamit? Melyik dalt akarjátok hallani?” Mivel eddig a percig nem hangzott el az együttes leghíresebb száma, a Whore, ezért természetesen az egész közönség egy emberként üvöltötte a dalcímet, mire jött Maria válasza, amiben a zenekarát szólította meg: “Akkor adjuk meg a népnek, amit kér”.
A dalhoz egy szószéket is kihoztak a színpadra, majd jött egy táncosnő fehér maszkban, -melynek arcán a lefolyt könnyei úgy vöröslöttek, mint a vér,- és a nyakában lógó felirattal: SHAME (“szégyen”). Maria a szószékről mondott beszédet: miután lekicsinylő, sértő, gyalázó szavakkal alázta az “elítéltet”, elmondta: ezeket ő egész életében hallotta, de ez a dal a felülemelkedésről szól. Azt mondta, fogjuk a rengeteg gyűlöletet, ami életünk során ér minket, és alakítsuk át valami erőteljessé. Ha pedig segíthet nekünk abban, hogy ezt a gyűlöletet ma este szeretetté formáljuk át, akkor ő szívesen lesz ma este a mi “szajhánk”. (I will be your whore, utalva a következő dal refrénére.)
Azért emeltem ki ennyire a Whore-t, mert fantasztikusan volt felépítve a setlist, hogy ezt a legvégére hagyták, katartikus élmény volt a felvezetővel, a füstgépekkel, az egész közönség énekével együtt. Elképesztő lezárása volt egy amúgy is nagyon erős koncertnek. Az biztos, hogy a közönség jóval többet kapott, mint amit várt: ezen a metálkoncerten a szokásosnál jóval nagyobb hangsúlyt kapott a látványvilág, így minden szempontból különleges, látványos, minőségi koncertet láthattunk és hallhattunk, amiben az énekesnő, a zenészek, a táncosok, és a crew is 100%-ban odatette magát. Külön szimpatikus volt, hogy Maria kiemelte a csapatát, akik reggel óta a helyszínen tevékenykedtek, hogy az este ilyen minőségben valósulhasson meg. Az biztos, hogy nem kevés munka lehet egy ilyen produkció mögött, de megérte, mert az este végén leesett állal, teljesen átszellemülve tértem haza.
In This Moment, koncert, Akvárium Klub, koncertbeszámoló, metál, rock
Szólj hozzá!