Tabán után, hetvenen túl: Hobo-szülinap és éljen május 1.!

2015. május 08.  ·   Koncertbeszámoló   ·  Zerge

A Hobo-sajtótájékoztató után marha kíváncsi voltam, milyen lesz ez a jubileumi koncert, a Park sajtótájékoztatója után meg arra, milyen lesz a Park egy héttel a nyitás után. Végül egyik elvárásomban kellett csalódnom, de ez nem volt minden tekintetben pozitív.

Tabán után, hetvenen túl: Hobo-szülinap és éljen május 1.!

De előtte dióhéjban a tabáni majáliskoncertről.

Régi hagyomány már, hogy ha május 1., akkor Tabán-buli, nagyjából az utóbbi 5–6 évben szokásos névsor, csak más sorrendben, kezdett Takáts Tamás és a Jézussal való találkozás óta már nem dirty Blues Bandje, hozták a megszokott színvonalat a viszonylag rossz, esőre álló időben meglehetősen szép számban összegyűlt közönségnek, majd a Mobilmánia, ugyanez, profi zenészek, bár a saját dalokat nem erőltetném a régi P. Mobil-számok mellett, nem egy szint, sajnos, jó zenészek ide vagy oda (a jó zenész nem okvetlenül jó zeneszerző is, elég sok példát lehetne erre hozni a hazai és nemzetközi zenei életből egyaránt). Aztán Török Ádám és a Mini, akik ennyi év rutinnal (meg ilyen tehetséges zenészekkel) és ezer éve bevált dalokkal egyszerűen nem tudnak hibázni. És ne feledjük persze, hogy az LGT-vel vállvetve ők indították el a május 1-jei tabáni koncertek hagyományát még az 1970-es évek legelején, viszont az LGT-vel ellentétben ők végig ki is tartottak a Tabán mellett (ahogy a Bem rakpart 6.-ban, azaz a Bem Rockparton is rendszeresen koncerteznek a mai napig).

Ekkorra már szinte teljesen megtelt a Naphegy oldala, és persze megint bebizonyosodott, hogy mekkora marhaság volt a régi tabáni színpadot egy azóta felépült, de vagy 5 éve át nem adott, állásában rohadó, az ugyanilyen állapotok jellemezte Rác fürdőhöz kapcsolódó gyógyszálló (ja, remek gyógylevegővel a Rogán-féle önkormányzat és a Vitézy-féle BKK jól átgondolt, áldásos tevékenysége (aluljárók helyett 2 lámpás zebra a Ferenciek terére) következtében napi 14-ről 20 órára nőtt forgalmi dugó jellemezte Hegyalja úttól 10 méterre) miatt megszüntetni és lebontani, ott ugyanis úgy állt a színpad, hogy az ember 2 lába egy szintben lehetett (akkoriban még hozzáértők tervezhettek csak, úgy látszik, ezért a domb lejtésére merőlegesen állították be a színpadot), itt meg az egyik a domboldal miatt 30 centivel feljebb, mint a másik, mert úgy áll a színpad, innen is gratulálok a tervezőjének.

Ádámék után jött Nagy Feró és a Beatrice (itt az énekes csemetéje a dobokon működik közre, úgy látszik, már rockzenekarokban is divat a családi vállalkozás – nem savazás akar lenni, a Miniben és a Ricsében is teljesen profi az adott zenészcsemete), akik saját dalokon kívül a Fekete Bárány-koncertre emlékezve játszottak P. Mobilt és Hobo Blues Bandet is egy rövid egyveleg erejéig, majd a nap meglepetése: az Edda.

Nos, ez a meglepetés nekem annyira erős volt, hogy mivel az ufók nem raboltak el, meg akkora szélvihar sem volt, hogy elfújt volna, elmentem magamtól sörözni hallótávon kívülre, van itt egy jó kis hely, ahol cseh söröket csapolnak, annyiért, mint a fesztiválon a Sopronit. Ha a különbséget zongorázni tudnám, Mozart meg Beethoven egymás vállán sírna az irigységtől.

(De most komolyan: a Tabánban Edda? Abban a Tabánban, azon a május 1-jei koncerten, amit az LGT meg a Mini indított valaha? Ez viccnek még elment volna, de sajnos, komolyan gondolták.)


Másnapra alábbhagyott a szívdobogásom, úgyhogy irány a Budapest Park, Hobo és bandája – ő volt ugyebár az előző nappal kapcsolatban megemlített egyik Fekete Bárány. Mármint az 1980-as években.

A bevezetőben említett csalódások közül a pozitív oldalra egyértelműen a Hobo és bandája produkciója volt sorolható ezen az estén. Volt ugyan szó arról a sajtótájékoztatón, hogy a teljes életműből fognak válogatni, mint ahogy arról is, hogy azért ez több mint 300 számot jelent, aminek jó, ha a tizede színpadra kerülhet, és az már akkor is egy átlagnál jóval hosszabb koncert lesz (megjegyzem, nem Hobo esetében, mivel voltam én 3 óránál hosszabb HBB-bulin is, és nem a Hobo klubban a Lágymányosi Közösségi Házban (lásd még: Mu Színház), mert ott ez volt a szokványos, igaz, több részletben).

Szerencsére vagy nagyon egyezik az ízlésünk Hobóval (a saját zenéit illetően), vagy csak jól ismeri már, mit vár tőle a közönsége, de nagyjából azok a számok hangzottak el, amelyeket én is kiválogattam volna, a slágerek szinte egytől egyig, mindjárt az alaphangot megadva a koncertkezdő Mesél az erdő. Néhány már nem szomjas marha a sorok közti szünetben már másodpercekkel előre ordította a következő sort (sokszor hibásan), ami kocsmában, haveri körben biztos nagyon menő, de aki koncertre jött és a zenét szeretné élvezni, azt azért zavarja rendesen. Úgy látszik, a fiatalabb korosztály totál éretlen és alkalmatlan a koncertre járásra (mi is üvöltöttük a koncerteken a szöveget fiatalon, csak mi akkor, amikor az jött a zenében), ezt ugyanis többnyire középiskolásnak–egyetemistának kinézők követték el (hmmm... – nem is tudom, lehet alkoholt eladni 18 év alattiaknak? mert ezeknek láthatóan valahogy sikerült hozzájutniuk; másrészt elég gyászos jövő elé nézünk, ha ez lesz a jövő értelmisége), igaz, ők voltak erős kisebbségben, a közönség többségét a 40–50-es korosztály tette ki, de ennél jóval idősebbeket is lehetett látni szép számmal. Ahogy erre számítani is lehetett.

Persze voltak számok az új lemezről is (Requiem a bluesért), és két szám között Hobo néha el-elsiratta a (szerinte) sosem létezett magyar bluest (ebben semmiképp nem adnék neki igazat, sem a sosem létezést, sem az elsiratás jogosságát illetően, de jellemző, hogy a sajtótájékoztatón is, amikor más zenekarokat megpróbáltak megnevezni, nagyjából saját kortársaik (P. Mobil) vagy max. 1 generációval fiatalabbak (Fekete Jenő, aki tavaly múlt 50, ott voltam a bulin a Cöxponban) ugrottak be a zenekarnak, pedig vannak azért fiatalok is a zenében szépszerivel, méghozzá bluesban is), de hála istennek azért sorban jöttek a régi nagy slágerek (nem ebben a sorrendben, és biztos marad is ki, csak fejből, ami megmaradt), A hajtók dala, Operett, Torta, Közép-európai hobo blues (hopp, ez egy feldolgozás, Muddy Waters: Mannish Boy, részben a szöveg is fordítás, részben saját, de emlékeim szerint ez volt az egyetlen ilyen a koncerten), Kopaszkutya, A fattyú reménytelen szerelme és halála, (itt a végén a fuck you-zás némi szódával egyszer még elmegy poénnak, de azért 20 éven át minden alkalommal kicsit már gyengécske) Oly sokáig voltunk lenn, Mata Hari, Nem hallod, üvöltök, a wrocławi gitárostalálkozókról megemlékező dalban a Hey, Joe egy részlete (ezen a gitártalálkozón több ezer gitáros egyszerre játssza ezt a számot május 1-jén, már több éves hagyomány).

Ami engem illet, egyetlen nagyobb problémám volt csupán a koncerttel: Fekete Kovács Kornél.

No nem a személye, és azt is elhiszem, hogy kiváló trombitás, de az, hogy azok a részek, amelyeket fújt a koncerten, nagyon nem illenek ebbe a zenébe, nemcsak az én véleményem, hanem a környékemen álldogáló összes néző egyöntetűen így gondolta. A trombita valahogy nem blueshangszer, vagy ha mégis, akkor a bluesnak egy másik változatába való, ezekbe a Hobo és épp aktuális együttese által játszott valójában Hobo Blues Band-számokba, amelyek műfajilag inkább a rhythm and blueshoz és rockhoz állnak közelebb, mint a blueshoz, nem nagyon találja meg a helyét.

Mivel Hobo előre mondta, hogy versek nem lesznek, csak saját dalok, nem volt sajnos sem a Halál apa blues, sem A hetedik, sem a Leples bitang, sem egyéb versfeldolgozások, sem más zenekarok (Rolling Stones, Doors, Hendrix stb.) dalai, olyan feldolgozások, mint a Gazember (Willie Dixon: Back Door Man, bár lemezre először Howlin’ Wolf játszotta, ez is fordítás, bár az eredeti szöveget tekintve nem túl jól sikerült), meg persze nem voltak a Bill által énekelt számok (melyek közül a Kőbánya blues azért elég meghatározó volt a HBB történetében is), meg nem volt a 6:3 sem, amit én kissé hiányoltam, ahogy a Circus Hungaricus egyes dalait (pl. Kisember) is szívesen hallottam volna (tudom, az önálló lemez, nem zenekari, de hát ez a koncert mégiscsak Hobóról és az ő születésnapjáról szólt), szóval én ilyeneket biztosan beválogattam volna, de nem az én kerek évfordulós koncertem volt, úgyhogy bizonyára így volt ez jól. Azt hiszem, aki jelen volt, nagyrészt azt kapta, amit várt.

És akkor pár szót magáról a Parkról.

A sörkínálat maradt tavalyról változatlan, csak a 6 helyett 5 decis műanyag korsós kiszerelésben (pohár nincs, szerintem nem jó ötlet), a sörtípus szintén maradt, és persze elkövetik azt a hibát, amit az összes szórakozóhely Magyarországon, hogy iszonyatosan túlhűtve adják a sört, pedig akárcsak a boroknak, a sörnek is megvan az ideális fogyasztási hőmérséklete, és az nem 4–5, hanem 12–14 Celsius-fok (tessék csak betérni egyszer egy cseh sörözőbe, és figyelni a különbséget). Hidegen, akárcsak a borba, a sörbe is „belefagy” az íz. Persze van, amelyik sörnél ez kifejezetten előnyös, csak kérdés, hogy megér-e az korsónként 560 Ft-ot.

Mindezt csak tetézte – és erről tényleg nem tehet sem a hely, sem a vendéglátó cég –, hogy most ráadásul olyan hideg is volt még május 2-án este, hogy az ember keze ráfagyott a műanyag korsóra.

Ami a kajafrontot illeti: ekkora sort még életemben nem láttam Kentucky csirkére várni, aminek több oka is volt: egyrészt sokan voltak a koncerten, és enni szerettek volna, másrészt nem volt túl kapkodós a kiszolgáló személyzet, harmadrészt (egy egyfős hot-dogos standot nem számítva) ez volt az egyetlen élelmiszerbeszerzési lehetőség a Parkban.

Szóval van még hova fejlődni a nyárig.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

 


 

 

Szólj hozzá!


Orvosok fejtették meg Michael Jackson táncmozdulatának titkát

Orvosok fejtették meg Michael Jackson...

Orvosok találtak magyarázatot arra a fizikai képtelenségnek tűnő táncmozdulatra, amellyel Michael Jackson kápráztatta el a közönséget a Smooth...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Teát ittunk Afrikában Elizabettel – sikerült kikúrálnunk magunkat

Valahogy úgy alakult a dolog, hogy sosem voltam még KFT-koncerten, és be kell látnom, hogy ez nagy hiba volt. Többet nem fordul elő, megígérem.

Monumentális, mégis imádni való one-man-show: Trónok harca élő koncert

Az érzések skálájának teljes spektrumát élhette át valamennyi Trónok harca rajongó, aki részt vett a Papp László Arénában május 18-án tartott monumentális koncerten. Megkockáztatom: nemcsak a rajongóknak okozhatott felejthetetlen élményt az előadás, hanem azoknak is, akik esetleg nem is ismerik a történetet.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek