Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

2026/07/19  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.

Fotók: Soós Bertalan/Budapest Park

Mehringer Marci stílusa nem tartozik ahhoz a zenei vonalhoz, amit napi szinten hallgatok. Néhány dala azonban felkeltette a figyelmemet, azóta pedig folyamatosan figyelem a munkásságát. Erről legutóbb talán a Müpában tartott koncertje kapcsán írtam. A május végén megjelent Szabadság, szerelem című lemeze azonban nálam is betalált, leginkább koncepciójával, szövegeivel és közéleti szerepével. A dalok többsége azonban ezúttal zeneiségében is megfogott. Nálam azonban az igazi tűzpróba a koncert, amikor az albumon hallottak élőben, hangszereken is megszólalnak.

A Szabadság, szerelem album dalainak túlnyomó része a Budapest Parkban szólalt meg először élőben. Marci a korábban vele készített interjúnkban kiemelte, hogy ezt a koncertet úgy szeretné megvalósítani, hogy mindenki számára emlékezetes legyen, így ha nem is túlzó elvárásokkal, de mindenképpen izgatott várakozással indultunk el a Parkba, várva, hogy mit is kapunk a fiatal előadótól. Már az is nagy szó, hogy első önálló nagykoncertjére minden jegy elkelt, ez pedig már érkezésünkkor is érzékelhető volt: sokkal többen voltak már a nézőtéren, a színpad közelébe pedig már az előzenekar megjelenése előtt sem lehetett odaférni – nem vagyunk ehhez hozzászokva. ????

Még egy kicsit a koncert előttről: a nagy várakozásban azon gondolkodtunk, hogy vajon hogyan épül majd fel a koncert. Az új lemez anyagát egyben és sorrendben hallhatjuk? Ebben az esetben az Egyedül nem lenne túl ütős kezdés – bár az utóbbi időben egyre több zenekar kezdi koncertjeit lassabb, gondolkodósabb dalokkal. Esetleg valamelyik régebbi slágerével indít majd Marci, hogy aztán később jöjjön a lemez anyaga? Netán a Szar az élet és a Szép az élet dalokkal foglalja majd keretbe a koncertet? Szóval ilyen gondolatokkal telve fontolgattuk, hogy mi vár ránk a Parkban. Felvettük hát a legjobb fehér és piros ruháinkat – merthogy a lemez stílusához illeszkedve ez volt a dress code. A fehér színnel a Szabadságot, a pirossal pedig a Szerelmet jelképeztük. Örömmel nyugtáztuk, hogy a nézőtéren körülnézve szinte mindenki komolyan vette a dolgot, és felvett legalább egy-egy kiegészítőt. A komolyabb rajongók az első sorokban még a népviseletet is megkockáztatták.

A hangulatot a Balkan VIP alapozta meg, akikből – töredelmesen bevallom – nem készültem fel, nem ismertem a dalaikat. Az azonban biztos, hogy előzenekarhoz képest (bocs) jól megmozgatták és aktivizálták a közönséget. A fiúk lementek a közönség közé, szülinapot ünnepeltek a színpadon, dalpremiert tartottak, és a Száz csók című dal alatt Kiss Cammel keresték a szerelmes párokat.Később aztán szinte percre pontosan, a kiírt kezdéskor megindult a visszaszámlálás. A cirka 12 000 néző pedig egy emberként várta Marcit a színpadra, aki az új album egyik leghallgatottabb számává vált Boszorkánnyal robbant be a színpadra. Ezt pedig szó szerint tette: lángok, szikrák, füst és konfetti kíséretében, a háttérben a lángoló Parlamenttel. Itt ejtenénk néhány szót a színpadi díszletről, amely már a belépésünkkor megragadta a figyelmünket, azonban teljes valójában csak ezek után kezdett működésbe lépni. Két emelet, minden zenész számára külön kialakított hellyel, középen reflektoroszlop, a színpad szélén pirotechnika, sőt néhány dal erejéig az emeletekre felvezető lépcsők is lángba borultak. 

Bár tudtuk, hogy Marci célja az, hogy úgy mutassa be a Szabadság, szerelem albumot, hogy minden vendég jelen legyen, és fel is lépjen, arra azonban korántsem gondoltunk, hogy Puzsér Róbert is feljön a színpadra, hogy elmondja mára híressé vált beszédének részletét, amelyet a közönség vele együtt kiabált:

„…elég abból, hogy a politikus legyen az úr,
a polgár meg az alattvaló!
a miniszter jelentése magyarul: szolga!…”

Természetesen megjelent a színpadon sosehol és Indigo, sőt Molnár Tamás is egy régebbi közös dal erejéig. Bár reménykedtünk benne, egy kicsit mégis meglepődtünk, hogy Presser Gábor is elvállalta, hogy együtt énekelje el Marcival a Szabadságdalt a koncert ráadásában. Az albumon a Szabadságdal és a Szép az élet egybeolvad, így egyben érdemes hallgatni, a koncerten kreatívan ezt megfordították, a hatás azonban így sem maradt el: a Szabadságdal alatt egy kicsit homályosabban láttuk a színpadot – meg minden mást is...

Természetesen tudom, hogy minden koncert mögött hatalmas munka áll, amelyért a stábot illeti a köszönet. Ezt beszámolókban nem szoktam említeni, ezúttal azonban muszáj megtennem, hiszen valóban a stáb munkája is kellett ahhoz, hogy a 2022-ben még Vácon, körülbelül húsz ember előtt játszó Mehringer most teltházas Budapest Park-koncertet adjon, ráadásul ilyen színvonalon. Nem egy kritikában olvastam már, hogy az olyan show-elemek, mint a pirotechnika vagy a konfetti, elviszik a fókuszt a zenéről és az előadóról, ezért sok esetben túlzásként értékelik ezeket. Ehhez a produkcióhoz – már csak tematikáját tekintve is – úgy érzem, szükség volt ezekre. Az óriási mennyiségű pirotechnika, valamint a Szabadság, szerelem eszménye tisztítótűzként tombolt a színpadon és a lelkünkben egyaránt.

Kitomboltuk magunkból az április 12. előtti időszak érzelmeit a Szar az élettel, búcsút intettünk a Hasta la Vistával, és kinyitottuk a szabadság és a szerelem kapuját, a Szép az élettel pedig reményekkel telve tekinthetünk egy talán pozitívabb jövőbe.

A koncert előtt még azért elolvastunk egy újabb interjút Marcival, amelyben úgy nyilatkozott, hogy biztosan el kell telnie egy kis időnek ahhoz, hogy új dalokon dolgozzon. A koncert után ezt már teljesen megértjük, hiszen ez most egy korszakhatár számára (és talán számunkra is), az pedig biztos, hogy a Szabadság, szerelem album sokáig tud majd fantasztikus koncertanyagként működni. Ősszel pedig megjelenik a vinyl, amely szintén nem akármilyen kiadásban – egyedi fehér-piros, limitált példányszámú lemezekkel és extra dalokkal – kerül majd a rajongók kezébe.

Fotók még itt:




Meghringer, koncertbeszámoló, Presser Gábor

 

 

Szólj hozzá!


Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Elkészült a hivatalos magyar slágerlisták 2026 első félévét összegző rangsora, amely izgalmas képet ad arról, milyen zenék uralták az elmúlt hat hónapot. A streamingtől a rádiós játszásokon át egészen a CD- és vinylvásárlásokig minden fontos fogyasztási szokás külön listán szerepel, így jól látszik, hogy nem mindig...

Napközben dolgozik, este fesztiválozik – ki az?

Koncertek, barátok, sátrak, hajnalig tartó bulik... A háttérben minden gördülékeny pillanat mögött több száz ember dolgozik azon, hogy a látogatók számára természetesnek tűnjön mindaz, ami valójában komoly szervezést igényel. Közéjük tartoznak a Sziget önkéntesei is, akik néhány órás napi szolgálatért cserébe nemcsak...
Új koncertek